MUGHAL MINIATÚRAFESTÉSZET

A Mughal festészet kivételes jelenség az indiai festészet történetében: míg a korábbi festészet alapvetően vallási és nem törekszik a valóság megjelenítésére, addig a Mughal festészet realisztikus és szinte teljes egészében világi. Perzsa gyökerekből táplálkozott, de fokozatosan eltávolodott attól, ugyanakkor az indiai hagyománytól is idegen maradt. Alakulása szorosan összefüggött az egyes uralkodók személyével. Akbar (1556-1605) nevéhez fűződik a Mughal császári műhelyek felállítása (1550-60-as évek), ahol hindu és muzulmán mesterek egyaránt dolgoztak.

A Mughal festészet jól dokumentált, számos művész név szerint ismert. Nagy hatással volt rá az európai festészet (perspektíva, helyi megvilágítás, chiaroscuro technika, nyugati ruházat alkalmazása). A Mughal festészet alkotásai gouache technikával papírra festett albumlapok; fő témáit az udvari élet - vadászatok, fogadások -- jelenetei, a portrék és a krónikák illusztrációi adják. Akbar megrendelésére perzsa szövegeket és perzsára fordított hindu szövegeket (az eposzokat, mesegyűjteményeket) egyaránt illusztráltak. Akbar korának nagyszabású festészeti vállalkozásai a Hamza-náma (a Próféta nagybátyjának kalandjai), a Bábúr-náma (a dinasztiaalapító Bábúr krónikája) és az Akbar-náma (Akbar uralkodásának története) illusztrációi voltak. Dzsahángír (1605-27) uralkodása alatt a festészetre az éles megfigyelés jellemző: egyéni és kihallgatási (darbár) jelenetekbe foglalt csoportportrék, ritka állatok és madarak ábrázolásai születnek ebben az időben. A festmények és kalligráfiák lapjait keretező, gazdagon díszített, aranyozott bordűrök pazar növényi mintáit állatok és olykor emberalakok népesítik be. Kedveltek az éjszakai jelenetek: gyakori téma a szent embereknél tett éjszakai látogatás.

Az uralkodói portrékon Dzsahángír dicsfénnyel jelenik meg. Sháh Dzsahánt (1627-58) inkább az építészet vonzotta, bár a krónikák illusztrálása (Sháhdzsahán-náma, Dzsahángír-náma) és a portréfestészet folytatódott. A fanatikus Aurangzeb (1658-1707) nem törődött a művészetekkel; az udvari festők szétszéledtek, sokan közülük a rádzsput udvarokban találtak munkát. A 18. században teraszjeleneteket, vadászatokat, urak és hölgyek enyelgését, éjszakai jeleneteket festettek, és a korábbi műveket másolták. Delhi kétszeri kirablása után a festők a keleti központokba (Patna, Faizábád, Lakhnau, Mursidábád) menekültek, ahol erős európai hatás érvényesült. A Mughal festészet mély hatást gyakorolt Rádzsaszthán és a Dekkán festészeti hagyományára.

Renner Zsuzsanna