A korai indiai művészet egyik ismert emléke a bhárhuti (Madhja Pradés) buddhista sztúpa kerítése (védiká). A téglából épült sztúpa elpusztult, de fennmaradt kőből épült kerítésének jelentős része, amely ma a kalkuttai Indiai Múzeum (Indian Museum) gyűjteményében található. Az Észak-India egyik fontos kereskedelmi útja mentén épült egykori sztúpa kerítésének feliratai bizonyítják, hogy annak részeit a laikus közösség tehetős tagjai állíttatták vallási érdemszerzés céljából. Egy díszes kapu (tórana) maradványi is fennmaradtak. Mind a kerítés, mind a kapu a korabeli faépítészet formáit másolja. A kb. 3 méter magas kerítés oszlopait, keresztgerendáit és felső zárókövét gazdagon borítják a domborművek. A vízszintes elemeket lótuszos, emberalakos vagy jelenetes medailloniok, az oszlopokat egész és fél medaillonok, a sarokoszlopokat szögletes domborműves mezők vagy egész alakos kompozíciók díszítik.

Gyakoriak a lótuszos medaillonok, felül a zárókövön pedig a drágakövekkel, gyümölcsökkel és virágokkal megrakott és elbeszélő jeleneteket hordozó kívánságteljesítő inda (kalpalatá) motívuma fut körbe. A korai művészet ikonográfiájának kiforratlanságára utal, hogy az alakok egy részének azonosítását feliratok segítik. Ilyen pl. „kupiró jakhó” (szanszkrit: kubéra jaksa) = Kubéra jaksa, „szudaszana jakhiní”(szanszkrit: szudarsana jaksiní) = a széptekintetű jaksanő vagy „szucsilóma jakhó” = a fényeshajú jaksa. Látható, hogy a nagyméretű álló alakok között számos jaksa- (és jaksí vagy jaksiní-, azaz női jaksa) ábrázolást találunk, többnyire üdvözlő tartásban (anydzsalí mudrá), s valamiféle gnómszerű figurán vagy mitikus állatfigurán állva. Ismert a jaksák kapcsolata a földmélyi kincsekkel; nem véletlen, hogy itt is megjelenő uruk, Kubéra a későbbi hinduizmusban a gazdagság istene lesz. Az asóka-fa ágába kapaszkodó Csandra jaksiní a faistennő (vriksaká) típusát képviseli, amely a korai művészet gyakran ábrázolt termékenység szimbóluma.

A korai buddhista művészet további jellegzetessége, hogy a Buddha anthropomorf ábrázolása nem jelenik meg, hanem azt jelképekkel (csakra, azaz Tankerék, üres trónus, a megvilágosodás fája, lábnyomok, stb.) helyettesítik. A kör alakú domborművek közül több a Buddha korábbi születéseinek erkölcsi épülésül szolgáló történeteit (dzsátakák) beszélik el. E korai ábrázolások sajátossága, hogy a történet kulcsmozzanatait egyetlen képmezőbe tömörítve jelenítik meg, függetlenül az idő- és térbeliség logikájától, ami már az indiai művészetnek ebben a korai fázisban jelzi a vallási üzenet közvetítésének elsődleges fontosságát, akár a valósághűség rovására is.

Renner Zsuzsanna