A SZÓLANKÍ-KORSZAK TEMPLOMÉPÍTÉSZETE

A szubkontinens nyugati területei felett uralkodó Szólankí-dinasztia (kb. 950-1304) India egyik legvirágzóbb régióját mondhatta magáénak, amely magában foglalta a számos kikötővárosa és élénk kereskedelme folytán rendkívül gazdag Gudzsarátot. Sajnos a Szólankí-korszak gazdasági virágzásából kinövő, hasonlóképpen gazdag építészet és művészet sok kárt szenvedett részben az észak-indiai muzulmán hadjáratok, részben az épületek szerkezeti gyengeségei miatt.

A Szólankí templomok az észak-indiai templomépítészet egy variánsát képviselik, annak tendenciáit viszik tovább, amelyek a szobrászati díszítettség fokozódásában, az alaprajz és a formák méretbeli növekedésében és összetettebbé válásában, a tornyok (sikhara) megnyúlásában és a fiatornyok elszaporodásában nyilvánulnak meg. Ezzel párhuzamosan a szobrászatban fokozódó stilizáltság, szögletesség és egyfajta erőtlenség figyelhető meg, miközben a pózok és az ikonográfia mind bonyolultabbá válik. A Szólankí templomépítészeti stílus korai példája a hindu napistennek, Szúrjának szentelt modhérai Nap-templom. A több egységből álló épületegyüttes Keletnek van tájolva úgy, hogy napéjegyenlőségkor a napsugarak éppen a szentélyt világítják be. A szentéllyel egybeépült oszlopcsarnokon kívül még egy különálló, négy oldalról díszes, karéjos ívű bejáratokon (tórana) át megközelíthető oszlopcsarnok (mandapa) áll a templom előterében. Belsejében az oszlopokat, a mennyezetet, a lebegő karéjos íveket burjánzó faragott díszítés borítja, ami a Szólankí építészet megkülönböztető sajátossága, s ami talán a régtől fogva virágzó gudzsaráti fafaragásból merítette példáját. A kelet-nyugati tengelyre felfűzött épületsort egy nagyméretű vízmedence nyitja meg, melynek lépcsőin számos apró szentély sorakozik.

A Szólankí-korszak legnevezetesebb alkotásai a rádzsasztháni Ábú-hegy dzsaina templomai. A téglalap alaprajzú, kívül díszítetlen, tírthankara-ábrázolásokat tartalmazó fülkesorral körülvett templomok belső oszloperdejét elborítja a csipkeszerű márványfaragás - növényi és geometrikus motívumok, égi zenészek, a mágikus praktikákkal kapcsolatban álló, ún. „nagy-tudás istennők” (mahávidjádéví) ábrázolásai -- , melynek burjánzó gazdagsága különös ellentétben áll a tírthankara-ábrázolásokon megmutatkozó dzsaina szobrászati stílus absztrakt, szinte geometrikus formáival. A Szólankí-korszakból fennmaradt különleges építészeti alkotások azok a földfelszín alatt több emelet mélységű, lépcsős, oszlopos, gazdag szobrászati díszítésű kútépületek, melyek a vízhez jutáson túl a forró évszakban hűs menedékül szolgáltak.

Renner Zsuzsanna