A Pála-Széna korszakban (8. század közepe--13. század eleje) India keleti régiója – nagyjából a mai Bihár és Bengál területe – virágzó művészeti tevékenység színtere volt. A hinduizmus erősödése és gyakori dominanciája ellenére a térségben nagy kolostori központokkal (Nálandá, Vikramasílá, Páhárpur, Mainámatí) rendelkező buddhizmus utolsó indiai felvirágzása ez a korszak. Az ideérkező zarándokok és szerzetesek révén a régió vallásának és művészetének hatása messze földön szétsugárzott. A hinduizmus, különösen annak vaisnava ága a 11-12. századi Bengálban szintén csúcspontját élte. A korszak művészete a Gupta művészetben gyökerezik; fennmaradt emlékei szinte kizárólag szobrászati alkotások (kő és bronz). A kőszobrászat jellegzetes anyaga a sötétszürke vagy fekete kő, formája a sztélé. Az ábrázolásokra fokozódó díszítettség, a részletek kidolgozottsága, a kísérő alakok növekvő száma jellemző.

A korszak buddhista ikonográfiájában megjelennek többek között a koronás, ékszeres buddhák. A megvilágosodott Sákjamuni Buddhát hagyományosan ékszerek nélkül, borotvált fejű szerzetesként jelenítette meg az ikonográfia. A koronás Buddha mint ikonográfiai típus a Buddha szellemi, transzcendens síkon értelmezendő uralkodói mivoltát hangsúlyozza, miközben a szárnáthi Őzligetben tartott első prédikációra utaló tanító kéztartás és a trónuson a Tankerék két oldalán ábrázolt őzek jelzik, hogy a korona és az ékszerek ellenére Sákjamuni Buddha ábrázolásával van dolgunk. Jellegzetesen Pála-kori ornamens a karéjos ív, s felette a kírtimukha („dicsőség arca”)-fej. A Szúrja-sztélé a hindu vallás és mitológia Napistenét ábrázolja, amint a hét ló vonta Napszekerén utazik az égbolton. Szúrja indiai uralkodói öltözéket, koronát és ékszereket visel, kezeiben a napkorongot jelképező kinyílt lótuszokat tartja. Oldalán hosszú kardot, lábán csizmát visel; e két ikonográfiai sajátosság az istenség Indián kívüli – valószínűleg iráni – eredetére utal. Előtte Usasz, a Hajnal istennője áll, lábainál kocsihajtója, Aruna kuporog. A Napszekeret húzó hét lovat a sztélé talapzatán ábrázolták. Szúrja két oldalán további kísérőalakok láthatók: balján Danda („Bot”), kezében husánggal, jobbján pedig a szakállas, pocakos Pingala, Szúrja írnoka, kezében tollal és tintatartóval. A lábaiknál ábrázolt repülő női íjászok – Usá és Pratjúsá, a Pirkadat istennői – nyilaikkal megölik a sötétség démonait. Az domborművön Szúrja statikus megjelenítése és a mozgásra utaló jelek – vágtató lovak, lebbenő ruhavégek – együttes jelenléte jelzi a Nap látszólagos mozdulatlanságának és előrehaladásának kettősségét.

Renner Zsuzsanna

1: Koronás Buddha. Bihár, Pála-korszak, kb. 10. század.

Fekete pala, magasság: 61 cm. Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum, Budapest

(Fotó: Baktay Ervin: India művészete.

Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1958. 245.o., 203. kép)

2: Szúrja. Bihár, valószínűleg Monghyr, Pála-korszak, kb. 9. század vége - 10. század eleje.

Fekete pala, magasság: 65,5 cm. Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum, Budapest

(Fotó: Ars Decorativa 14. Az Iparművészeti Múzeum és a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum Évkönyve. Iparművészeti Múzeum, Budapest, 1994. 135. o., 1. kép)

3: Fogadalmi sztúpa. Bihár, Pála-korszak, 9-10. század.

Szürke kő, magasság: 62,5 cm. Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum, Budapest

(Fotó: Ars Decorativa 14. Az Iparművészeti Múzeum és a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum Évkönyve. Iparművészeti Múzeum, Budapest, 1994. 140. o., 6. kép)