Mathurá Kusán-kori virágzása után a Gupta-korszakban új központok emelkedtek fel. Szárnáth, a Buddha első prédikációjának színhelye, India egyik legfontosabb buddhista központjává nőtte ki magát. A meditációban elmerülve lefelé tekintő, idealizált, a belső életáramtól (prána) mégis élettel teli, áttetsző köntösű, virágos-leveles indákkal díszített dicsfényű klasszikus Buddha-ábrázolás itt alakult ki, s vált mértékadóvá. A vallási tartalom és a formák tökéletes letisztultsága, a lágy körvonalak, a tartás eleganciája és a kifejezés derűje által fémjelzett, méltán híres stílus, mely az indiai szobrászat legkiemelkedőbb teljesítményét jelenti, az 5. század 3. negyedében jelenik meg, s három datált ábrázolás (az egyik i.sz. 473-ból, kettő 476-ból) által dokumentálhatóan mindjárt kiforrott formájában áll előttünk. A hajlékony és érzékien megformált test sugárzó, szinte súlytalan. Az álló alak testének finom mozdulatát az egyik lábra könnyedén nehezedő testsúly, az enyhén behajlított térd, a csípő alig érzékelhető oldalmozdulata jelzi. Az alsó ruha és az átvető olyannyira látni engedi a testformákat, hogy jelenléte csupán a nyaknál, a csuklóknál és az alsó ruhaszegélyeknél érzékelhető. Az arckifejezés befelé fordulást, elmélyülést, belső békét tükröz – a szamszárát (létforgatag, az újjászületések láncolata) elhagyott lény spiritualitását sugározza. A Buddha plasztikusan megformált lótuszon áll, körülötte testének aurája. Mellette kísérőalakok, fejénél repülő égi lények (vidjádhara), alul hívek apró figurái. Az alakok méretét a dél-ázsiai művészetben szokásos módon nem a természetes, hanem a hierarchikus méretarányok határozzák meg, melyek a különböző lények spirituális szintjét tükrözik.
A mai összhatáshoz hozzájárul a csunári homokkő halvány sárgásbarna színe is, bár ezeket a szobrokat is, mint az indiai szobrászat alkotásait általában, eredetileg valószínűleg festették.Az ülő Buddha-ábrázolás nemcsak az 5. század végi szárnáthi stílus kvintesszenciája, de Szárnáth buddhológiai üzenetének is, ami a buddhista tanítás kezdetét jelenti a szárnáthi Őzligetben. A Gupta-korra alakul ki az a kéztartás (dharmacsakrapravartana mudrá, a „Tan kerekét megforgató kéztartás”), amely ettől kezdve ennek az eseménynek – és általában a buddhista tanításnak -- az ikonográfiai jelölésére szolgál. Erre az eseményre utal a Tankerék mellett az őzek és a tanítványok ábrázolása is a trónuson. A dicsfényt a Gupta-kor tipikus leveles-virágos indái díszítik. Jellegzetesek a trónust díszítő ágaskodó oroszlánok és makara-fejek is.
Renner Zsuzsanna
1: Álló Buddha. Szárnáth (Uttar Pradés), Gupta-korszak, 5. század vége.
Halvány sárgásbarna homokkő. Régészeti Múzeum, Szárnáth
(Fotó: Rowland, Benjamin: The Art and Architecture of India. Penguin Books, London, 1953. 82. tábla, a)
2: Buddha. Szárnáth (Uttar Pradés), Gupta-korszak, 475 körül.
Halvány sárgásbarna homokkő, magasság: 160 cm. Régészeti Múzeum, Szárnáth
(Fotó: Coomaraswamy, Ananda K.: History of Indian and Indonesian Art. Edward Goldston, London, 1927. XLII. tábla, 161. kép)
3: Buddha életének jelenetei. Szárnáth (Uttar Pradés), Gupta-korszak, 5. század.
Halvány sárgásbarna homokkő, 104 cm. Régészeti Múzeum, Szárnáth
(Fotó: Rowland, Benjamin: The Art and Architecture of India. Penguin Books, London, 1953. 84. tábla)
