A falfestészet után a második legfontosabb indiai festészeti hagyomány a vallási és világi jellegű szövegek kéziratainak illusztrációja. Bár a 11. század előttről nem maradtak fenn kéziratok, a hagyomány ennél nyilván jóval régebbre nyúlik vissza. A pálmalevél kéziratok illusztrálásának két legfontosabb központja Kelet-Indiában a Pála-dinasztia alatt, illetve a nyugat-indiai Gudzsarátban és Rádzsaszthánban alakult ki a 11. században, illetve a 12. század elején. A kelet-indiai szövegek szinte kivétel nélkül a vadzsrajána (tantrikus) buddhizmus alkotásai. A kb.7-8x50 cm méretű lapokat összefűzték és fatáblák közé kötötték, melyeket gyakran szintén festettek. Az egyes lapokon három kicsi (kb. 5x5 cm-es) képmezőt helyeztek el, melyek a Buddhát, a vadzsrajána pantheon tagjait, a Buddha életének epizódjait, esetleg valamelyik, sztúpája által megjelenített buddhista zarándokhelyet ábrázolták. A képek naturalisztikus, háromdimenziós stílusa az adzsantái Gupta festészeti hagyományban gyökerezik.
A 12. század végén a muzulmán hódítás a kelet-indiai buddhista szerzetesi közösségek végét jelentette, így a Pála hagyománynak Indiában vége szakadt, de Nepálban és Tibetben folytatódott. A nyugat-indiai pálmalevél kéziratok a dzsaina közösség könyvtáraiban (bhandár) őrződtek meg. A kéziratok között számos Kalpaszútra (Mahávíra és más tírthankarák életével foglalkozó szövegek) és Kálakácsarjakathá (egy Kálaka nevű dzsaina szerzetes kalandjai) kézirat található, de nem csak dzsaina, sőt nem is kizárólag vallási szövegek maradtak fenn.
A dzsainizmus mindig is nagy jelentőséget tulajdonított az írott szónak, olyannyira, hogy a kéziratok tiszteletének egy speciális rítusa (dzsnyánapúdzsá) is kialakult. A dzsaina közösség összetartó és zárt jellegének köszönhetően a könyvtárak a muzulmán hódítást követően is fennmaradtak, sőt ekkortól még több, még díszesebb kézirat készült. A korai kéziratok illusztrációi még őrzik a poszt-Gupta művészeti tradíciót; a rendkívül konzervatív és maníros, tipikus nyugat-indiai stílus a 14. század végére alakult ki. Az apró alakok, olykor állatfigurák vörös vagy kék háttérben jelennek meg, gyakran jelzésszerűen ábrázolt építészeti környezetben. Az ábrázolás sajátosságait a takarásban lévő szemnek a fejből kiugró ábrázolása, a dagadó felsőtest, a szögletesség és a kicsavart lábtartások jelentik. Az ábrázolások ugyanakkor életteli és vidám összképet nyújtanak, ami olykor különös ellentétben áll a dzsaina szövegekben foglalt tanok komolyságával.
Renner Zsuzsanna
1: Mahávíra születése. Kalpaszútra és Kálakácsarjakathá kézirat, datálatlan (vsz. 16. század). Heeramaneck Galleries, New York
(Kép: Brown, Norman W.: Miniature Paintings of the Jaina Kalpasutra. Smithsonian Institution, Washington, 1934. 59. ábra)
2: Mahávíra kihúzigálja a haját. Kalpaszútra és Kálakácsarjakathá kézirat, datálatlan (vsz. 15. század). Freer Gallery of Art, Washington
(Kép: Brown, Norman W.: Miniature Paintings of the Jaina Kalpasutra. Smithsonian Institution, Washington, 1934. 73. ábra)
3: Harinaigamésin viszi az embriót. Kalpaszútra kézirat illusztrált lapja, 1520. Heeramaneck Galleries, New York
(Kép: Brown, Norman W.: Miniature Paintings of the Jaina Kalpasutra. Smithsonian Institution, Washington, 1934. 15. ábra)
