Mámallapuram (korábbi, szanszkitosított nevén Mahábalipuram) a dél-indiai Pallava-dinasztia (7-8. század) egykori tengeri kikötője volt a Bengáli-öböl partján, Madrásztól délre. Nevezetességei az ún. Parti-templom, a rathák (gránittömbökből faragott kisméretű szentélyek), több barlangszentély, de mindenekelőtt a „Gangá alászállása” vagy „Ardzsuna vezeklése”-ként meghatározott monumentális szikladombormű. A 7. század első felében keletkezett, 30x15m nagyságú dombormű a Pallava szobrászat leghíresebb alkotása. Közel életnagyságú alakok sokaságát vonultatja fel egy természetesnek tartott sziklahasadék két oldalán, mely szervesen beépül a kompozícióba. A hasadékban vizeket lakó nága (kígyó)-párt ábrázoltak üdvözlő tartásban.

Kutatók úgy vélik, hogy az esős évszakban egy a szikla felett kialakított, mára elpusztult vízgyűjtőből valóban víz zúdult alá, valóságosan megjelenítve az égben Tejútként lakó Gangá (Gangesz)-folyónak a földre való alászállását, a dombormű lábánál található medence pedig egykor királyi fürdőként szolgálhatott. A domborművön aszkétaként ábrázolt személy e magyarázat szerint Bhagíratha lenne, akinek vezeklése jutalmaképp Siva megadta a Gangá alászállásának kegyét, Bhagíratha fiai bűneinek lemosására. A négykarú Siva, hadseregének törpe tagjaitól (gana) körülvéve, az aszkéta mellett látható kegyosztó tartásban (varadamudrá).

A történet másik interpretációja szerint az aszkéta Arjuna lenne, aki a Mahábhárata című eposzban szereplő öt Pándava fivér egyikeként vezekel Siva segítségéért a Kauravák elleni háborúban. Nem kizárt az sem, hogy a mű alkotói kettős jelentést szántak a domborműnek. A mű további figyelemreméltó részletei az alsó képmezőben a hasadéktól balra ábrázolt szentély, benne Visnu képmásával, körülötte a remetelak (ásrama) életét ábrázoló jelenetekkel: a vizet merítő, a vizes ruháját kicsavaró, a felemelt karokkal napba néző és a jógapózban ülő aszkétákkal; vele szemközt a hasadék túloldalán az elefántcsorda; a mű felső részén mindkét oldalon a repülő pózban ábrázolt, s a hasadék felé tartó istenek (dévák), félistenek és bölcsek, kiráták (egy vadásztörzs tagjai) és kinnarák (madáremberek) sokasága. A mű minden részlete erdős-hegyes vidékre – talán Siva Himalájabeli lakhelyére – utal. Külön figyelmet érdemel az állatok természethű, pontos megfigyelésen alapuló ábrázolása. A testtartások és az arcvonások egyénítettségére való törekvés jelzi a Pallava művészet naturalizmusát, amely más alkotásaiban még hangsúlyosabban érvényesül.

Renner Zsuzsanna

1. A Gangá alászállása. Mámallapuram (Tamil Nádu), Pallava-korszak, 7. század első fele

(Fotó: Baktay Ervin: India művészete.

Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1958. 202. o., 162. kép)

2. A Gangá alászállása: részlet. Mámallapuram (Tamil Nádu), Pallava-korszak, 7. század első fele

(Fotó: Döhring, Karl: Indische Kunst.

Deutsche Buch Gemeinschaft, Berlin, 1925. 45. tábla)

3. A Bivalydémont megölő Durgá (Mahísászuramardiní). Mámallapuram (Tamil Nádu), Mahísászuramardiní-barlang, Pallava-korszak, 7. század első fele

(Fotó: Coomaraswamy, Ananda K.: History of Indian and Indonesian Art.

Edward Goldston, London, 1927. LXI. tábla, 208. kép)