SRÍ LANKÁ MŰVÉSZETE

A gyarmati korban Ceylon, ma Srí Lanká (Shri Lanka) néven ismert szigetállam az Indiából időről időre érkező művészeti hatásokat (Amarávatí, később a Gupta-, majd a Pallava- és a Csóla-kor művészete) önálló arculattal és megkülönböztető jegyekkel bíró művészetté érlelte. A sziget az indiai Asóka (kb. i.e. 268-231) uralkodása óta túlnyomóan buddhista. A théraváda buddhizmust a hagyomány szerint Asóka fia, Mahinda vitte a szigetre, ahol az i.e. 1. században írásba foglalták, így született meg az ún. Páli Kánon.

Srí Lanká építészetének legfőbb emlékei az óriás sztúpák (szingaléz: dágaba), melyek közül több a buddhizmus korai korszakában létesült. A hármas, kör alakú talapzaton nyugvó szingaléz dágaba félgömb alakú, tetején négyszögletes harmikával (bekerített négyszög a sztúpa tetején) és magas, csonka kúppá összeolvadó ernyősorral; ezt a formát története során mindvégig megőrizte. A legrégibb dágaba az Anurádhapurában álló Thúpáráma (i.e. 3. század), melyet koncentrikus körökben ún. lótuszszár-oszlopok sora vesz körül. Srí Lanká kőszobrászata minimális számú ikonográfiai típust alkalmaz, így főként félelemoszlató tartásban (abhaja mudrá) álló és meditációs tartásban (dhjána mudrá) ülő Buddhákat, s ezek néhány variánsát ábrázolták.

Kedveltek voltak az óriás Buddhák. Stilárisan a díszítetlenség, a formák letisztultsága és egyfajta archaikus merevség, szigorú méltóság jellemző. A kisszámú bódhiszattva-típus ábrázolási sajátosságai közé tartozik a rövid, szoknyaszerű alsóruhát rögzítő, kettős vagy hármas, olykor makara- vagy oroszlánfejes csattal záródó öv, az ékszeres a fejdísz, a berakásos szemek és a tarkóhoz rögzített, kisméretű dicsfény (sirascsakra). Az aszkétaként ábrázolt Avalókitésvara feltornyozott fürtöket és hosszú dhótít visel az ábrázolásokon. A bronzszobrászatra a karcsú, nyúlánk formák, kígyózó körvonalak és az aranyozás használata jellemző. A Csóla-dinasztia uralmát (1000 körül) követően nagyszámú hindu ábrázolás - elsősorban bronzszobor - is készült. A monasztikus komplexumok (vihára) teljes mértékben helyi sajátosságokat mutatnak; jellegzetes tartozékaik a platformokra felvezető lépcsők előterében lefektetett, gazdagon faragott, félköríves ún. holdkövek. Nevezetesek továbbá az istenkirályság jegyében Szígirijában épült erőd-palotának Adzsantá festészetével rokonságot mutató, égi tündéreket (apszarasz) ábrázoló falfestményei (5. század vége).

Renner Zsuzsanna