A hegy kulcsfontosságú szerepet töltött be a kínai vallásokban. A szent csúcsokat a földet éggel összekötő tengelynek tekintette a kínai filozófiai és vallásos gondolkodás. A hegyeken a qi-energia különösen kifinomult formájában fordult elő. Már a Hadakozó fejedelemségek korára kialakult az öt szent hegy tisztelete. Keleten a Taishan, délen a Hengshan, nyugaton a Huashan, északon a Hengshan míg a középponthoz a Songshan tartozott. Az öt csúcs tisztelete a Han-kortól vált széles körben elterjedtté. A füstölő, mint rituális tárgy megjelenése az i. e. 4. századtól a halhatatlanság keresésének újkeletű elképzeléseivel kapcsolható össze (boshanlu hegy-alakú füstölő, bronztükör). Az ókori Chu államból ismertek az első, bronzból és kerámiából készített, serleg formájú, áttört fedéllel díszített darabjai, melyeken megjelenítik a föld és az ég találkozását. Egyik legelső ismert darabja Zeng-beli Yi úr sírjából került elő. A Han-korra a füstölők alakja csésze formát öltött, fedele hegyformát idézett, melynek nyílásain tudott felszállni a füst, s az edény áttört magas talapzaton állt. A tárgyak az istenségek és halhatatlanok lakóhelyeként leírt kínai hegyek plasztikus megjelenítői voltak. Különösen szép darabjai ezüst és arany berakással készültek (Liu Sheng heceg és Dou Wan hercegnő sírja). A taoista művészet is szívesen adoptálta e tárgyakat. A taoista művészet (kínaiul: dao= ’út’) Laozi tanain, az örök élet keresésén, a természeti elemek kultuszán alapuló kínai vallás művészete. A tao a kifejezhetetlen, örök, teremtő valóság, minden dolgok forrása és végcélja, az abszolútum. A taóból kiáradó energiák egymást kiegészítő erőként való megjelenése a yin és yang erők képe. A filozófiai taoizmus tanaiból (Laozi, Zhuangzi, Liezi műveiből) a Han-korban vallássá formálódó taoizmus központi paradigmája a halhatatlanság keresése lett.

A taoista oltár felépítése a Hat Dinasztia korában (3—6. század) alakult ki. Hordozható, középpontjában a füstölő áll, melynek négy oldalára, a négy égtáj irányában ugyancsak egy-egy füstölőt állítottak. A vallásos taoizmus az emberi testet és az áldozatbemutatás oltárát is hegyként vizualizálta (boshanlu, „hegy alakú füstölő”). A füstölő a világhegy, a Kunlun szimbóluma, melyen a halhatatlanok és istenségek élnek. A füstölőből felszálló füst nekik közvetíti a földön élők kéréseit. Az oltár felépítése hegyként tagolódik, s három—kilenc lépcsőjén foglalnak helyet az egyes szintekhez rendelt istenségek. A taoista pap az oltár előtt végzett szertartás során megismétli, újrajárja mestere halhatatlanná válásának útját „hegyremenetelét”.

A füstölő rituális edényként oltárokon álló (ősök oltára, buddhista, taoista oltár), áldozatbemutatásra, füstölők elégetésére szolgáló bronz- vagy kerámiaedényként szolgált. Legkorábbi formája az i. e. 4. századból ismert bronz hegy-alakú füstölők sora. Később, a 10. századtól alakja a Shang- és a Zhou-kor szertartási bronztárgyainak formáját követte (pl. ding-edény, gui-edény). Alakjában a jelen és a jövő számára állandó példát jelentő múlt, a hagyományokban való gyökerezés jut kifejezésre.

Fajcsák Györgyi