A kor festői két festészeti iskola körébe sorolhatók. A délről, a Zhejiang tartománybeli Hangzhou környékéről származó és az udvarban alkotó festőket a Zhe-iskola követőjének tekintették, míg a déli Jiangsu tartomány Wu járásáról kapta nevét a tájképfestészet másik iránya, a Wu-iskola. Ez utóbbi jeles mesterei közé tartozott Shen Zhou és Wen Zhengming. A festészet teoretikusaként és festőként egyaránt ismert Dong Qichang “Jegyzetek a festészetről” című munkájában (Hua shuo) két nagy vonulatba rendezve, északi és déli iskolához tartozókra osztotta fel a kínai festészettörténet alkotóit. Stílusuk és mintaképeik elemzésével új lendületet adott kora festészetének. A Ming-korban jelent meg külön fogalomként az írástudó festészet (kínaiul: wenrenhua) a kínai írástudó-hivatalnok festők irodalmár festészete, amely a hivatalosan elismert, hivatásos, udvari festők festészetével szembe helyezkedő festők munkásságát jelölte. A fogalom a 11. században élt Su Dongpo és körétől származott, akik írástudó-hivatalnokként éltek, és a Song-kor császári festészeti akadémiájának (Hanlin Akadémia) elveit támadták. Az eszmék és az érzések kifejezését, az eredetiséget fontosabbnak tartották a formahűségnél. A természetet nyersanyagnak tekintették, amely a festő révén átformálódik, és művészi kifejezést nyer. Monokróm tussal, színek nélkül dolgoztak, szabadon átültették saját képeikre régi mesterek alkotásainak egyes elemeit, s maguknak és barátaiknak, egy szűk írástudó körnek festettek. Az írástudó festészet alkotásait azonban csak a Ming-kortól értékelték a hivatásos festők alkotásainál magasabbra. A monokróm tus képalkotó erejét, a téma belülről fakadó megközelítését és a szolgai valósághűség elvetését tekintették legfőbb erényének.

Shen Zhou (1427—1509) kínai költő, festő és kalligráfus, a Wu-iskola vezető mestere volt. Visszavonultan, Suzhouban élt. A Yuan-kor végén élt tájképfestők (Wu Zhen, Wang Meng, és Ni Zan) ecsettechnikáját követve teremtette meg saját stílusát. A szélsőségek jól érzékelhetők monumentális, nagy tömegű hegyeket megörökítő tájképtekercsei és a rendkívül visszafogott eszközkészlettel dolgozó, részleteket jelzésszerűen megörökítő képei között. Tájképeken kívül albumképeket is festett, kalligráfusként az Északi Song-korban alkotó Huang Tingjian stílusát értékelte nagyra és követte.