A Ming-dinasztia (1368—1644) kedvelt kerámiái között a változatos díszítéstechnikával készült porcelánedények a legnevezetesebbek. A kínai császári ház szertartási kerámiáit az egyszínmázas vagy máz alatti vörössel festett darabok jellemezték a 15. század végéig. (A vörös szín Kínában a boldogság, az öröm színe, ezért az egyszínmázas vörös kerámiák igen gyakori és nagy jókívánságot sugalló tárgyak voltak.) A kisméretű, használati tárgynak szánt, főként étkezési kerámiaként használt edények között viszont számos kék-fehér porcelán található. A színes, máz felett festett porcelánok a 15. században terjedtek el. Egyik nagyon kedvelt díszítésmódjuk a doucai (kínaiul:: egymást kiegészítő színek, illeszkedő színek) technikája volt. A máz alatti kékkel meghúzott mintakörvonalakat égetés után máz feletti festéssel különböző színű zománcfestékkel (vörös, zöld, sárga, padlizsánlila) töltötték ki. Többnyire vékony falú, kisméretű edényen alkalmazták. Különösen híresek a Chenghua-korban (1465—1487) készült csészék, tálkák, így pl. a baromfiakkal vagy növényekkel és virágokkal díszített edények. A fehér alapon színes festéssel díszített porcelánok egy másik készítési módját wucai (kínaiul:: öt szín azaz sokszínű) eljárásnak nevezzük. A Ming-kor második felében (16. század második felétől) kezdték készíteni azokat a kerámiákat, melyek máza alá csak a kobalt-oxiddal festett mintarészeket festették fel. A tárgyak második égetése után máz feletti festésként színes zománcfestékekkel tették befejezetté a mintát, viszont már kontúrok nélkül, szabadon festették meg a színes mintarészeket.