Keresés

 

 

 

A HAN-KOR VILÁGTÁJŐR ÁLLATAI ÉS A BRONZTÜKRÖK

 

 

A Han-kor tárgyainak jellegzetes díszítőmotívuma a négy világtájőr állatának ábrázolása. A négy világtájőr állat a kínai kozmogóniában az egyes égtájak őrei. Az ősi kínai felfogás szerint öt irányt különböztettek meg: keletet, délt, nyugatot, északot és a centrumot. Ezekhez rendelték az öt elemet és jelképállataikat. Észak ura a fekete teknős és a kígyó (kínaiul: Xuanwu = Sötétség ura), keleté a kék sárkány (kínaiul: qinglong, vagy canglong) délé a vörös madár (kínaiul: zhuque, főnix) és nyugaté a fehér tigris (kínaiul: baihu). A centrum színe a sárga, de ehhez nem kötődött állatjelkép. A négy állatot négy lelkes lényként is emlegették (kínaiul: sishen, vagy siling). A Han-korban jelent meg ábrázolásuk széles körben. Koporsók négy oldalát, sírok falát díszíthették alakjukkal. Gyakran feltűntek bronztükrök hátának díszítményein, tetővégdíszítő cserepeken, tárgyak oldalán. Az egyes égtájakhoz a yin és a yang elemet is hozzákapcsolták. Kelet és dél yang, nyugat és észak yin elemű volt. A centrumot semlegesnek tartották.



A sírokban talált tárgyak jellegzetes csoportja a bronztükör, amely többnyire kerek, rituális és használati tárgy volt egyszerre. Rituális tárgyként az i. e. 4. századtól a halhatatlanság keresésének újkeletű elképzeléseivel kapcsolható össze megjelenése. Formájában és díszítésében egyaránt kifejezésre jut a harmónia keresésének vágya, díszítésében a kozmosz és az őt benépesítő istenségek ábrázolása látható. Feliratainak tanúsága szerint az evilági élet sikereit a szellemi erőkkel való kiegyensúlyozott kapcsolatban igyekszik megteremteni. Egyik oldala simára csiszolt, másik oldala díszített. A díszített oldal közepén fogógomb található, benne csomókkal megkötött, bojtban végződő zsinór. A fogógomb körül körkörösen futó díszítés: világtájőr állatok, geometrikus elemek, növényi ornamentika, írásjegyek láthatók. A korai bronztükrökön (az időszámítás előtti, körüli századokban) inkább a kozmológiai jelképek, geometrikus elemek, a későbbieken főként állati és növényi relief díszítés jellemző.

 

Fajcsák Györgyi


1. Tigris képe egy kőkoporsó nyugati oldaláról

Pacskolat

56 cm x 133 cm

R. C. Rudolph: Han Tomb Art of West China University of California Press, Berkeley, Los Angeles, 1951: 72. kép


2. Tekeredő sárkány ugyanezen koporsó keleti oldaláról

Pacskolat

55 cm x 121 cm

R. C. Rudolph: Han Tomb Art of West China University of California Press, Berkeley, Los Angeles, 1951: 73. kép


3. Bronztükör

Bronz, Han-dinasztia

Átm.: 13,2 cm

Egykor a M. Calmann gyűjteményben

International Exhibition of Chinese Art 1935—36, London Cat. 465