A taoista vallás meghatározó vonása a yin és yang erőkbe vetett hit, a Yijing-ből (Változások könyvéből) eredeztetett bagua (nyolc jósjel) szimbolikája, az Öt Elem ciklikus körforgásának tana, a szent hegyek tisztelete, a csillagistenek kultusza, a túlvilágba vetett hit és az égi mennyországok elképzelése. A 10—13. századból számos, taoista halhatatlant ábrázoló kép maradt fenn (nyolc taoista halhatatlan), s ekkor jelentek meg a helyi istenségek és a kínai népvallás alakjai a taoista panteonban (Guandi, hadisten-ábrázolások, démonűző Zhong Kui-ábrázolások). A festészet népszerű témája volt a hegyi mennyország, a halhatatlanok és istenségek lakhelyének megfestése. A Ming-korban tovább virágzott a taoista művészet. A kultusz középpontjába Zhenwu, a „Igaz Harcos” lépett, akit Yongle császár, majd nyomában az összes uralkodó patrónusának választott.

Zhenwu-t a Hadakozó fejedelemségek korában (i. e. 475—221) és a Han-korban (i. e. 206—i. sz. 220) Xuanwu (kínaiul: Titokzatos Harcos) néven, Észak uraként tisztelték. Teknős körül tekeredő kígyó alakjában ábrázolták. Antropomorf ábrázolása, és nevének megváltozása az Északi Song-korhoz (960—1126) köthető. Ekkor lett a négy világtájőr állat ura, s együttes tiszteletük ábrázolásaikon is nyomon követhető. A Yuan-dinasztia korában (1279—1368) kapcsolódott neve össze a Wudang heggyel (Hubei tartomány), mely kultuszának központja lett. Tisztelete a Ming-korban (1368—1644) ívelt a legmagasabbra, s a pekingi Császárváros főtengelyén külön szentélyt (Qin’andian=Császári Béke Csarnoka) emeltek számára. Magának a császárvárosnak a „Bíbor Tiltott Város” elnevezése (kínaiul: Zijincheng) is egy Zhenwu tiszteletére emelt Wudang-hegyen álló szentély nevéből eredt. A 15. század közepére a taoista panteon legmagasabb rangú istensége lett: az állam és a császár védelmezője, gyógyító, az ártó erőket elűző istenség. Ábrázolásain égi uralkodóként ülve, lábait szétnyitva, mezítelen lábait a földön nyugtatva látható. Lábai előtt teknős és kígyó szerepelhet. Hosszú hajjal, hivatalnoki köntösben, köntöse alatt páncélban ábrázolták. Hosszú szakálla mellét veri. Egyik kezét ölében nyugtatja, másik kezének ujjai valamilyen rituális tartásban vannak. Ismeretesek teknőcön álló, kardot tartó ábrázolásai, s állat hátán lovagló megjelenítései is.