|
|
 |
Elégia
Az első görög elégiák a Kr. e. VII. századból maradtak ránk és mindjárt a műfaj később is alkalmazott versformájában: ez a distichon, a daktilikus hexameterből és a hozzá hasonló, de 3. és 6. lábjában csonka pentameterből (– U U – U U – | – U U – U U –) álló "kétsoros", melynek második felében a daktilusokat nem helyettesítheti spondeus. Az elégia eredetét az ókoriak sem ismerték, mindenesetre felfogásukban a gyászhoz kapcsolódott, viszont a VII-VI. századból ismert elégiák ilyen tartalmi megkötést nem mutatnak, mi több, éppen sirató elégia alig akad közöttük. A műfaj tehát alighanem a halotti torok rituáléjára megy vissza, melynek verses-énekes részében, mintegy a műfaj tartalmi nyitottságát megelőlegezve, a gyász és fájdalom témaköre mellett az elhúnyt egyéniségének és tetteinek dícsérete vagy akár filozófiai gondolatok is helyet kaphattak.
Tartalom
Spárta szülötte és a VII. század második felében működött. Antik adatok szerint elégiái egy részét a spártai államrenddel kapcsolatos gondolatainak szentelte, mások morális-politikai eszmefuttatásokat tartalmaztak illetve – ebből maradt ránk a legtöbb – harcra buzdítottak, s éppen az utóbbiak Tyrtaios később is leginkább emlegetett alkotásai. A harci elégiák hátterében, s ilyen az itt közölt elégia is, a Spárta és a szomszédos Messénia között kirobban ún. második messéniai háború Spárta számára időnként végveszéllyel fenyegető eseményei állnak.
Szép a halál …
Szép a halál, ha az első sorban harcol a férfi
bátran, s ott esik el védve hazája rögét.
Ám ki bolyong elhagyva a várost s dús legelőit
koldusként, nem akad még egy olyan nyomorult;
kóborol anyja is és öreg apja, s hordja magával
kisded gyermekeit, megy hites asszonya is,
gyűlöletes lesz, hogyha betér majd bárhova, már nem
bírva viselni a kínt, kárhozatos nyomorát,
megcsúfolja családját, szépségére homályt vet,
szégyene és keserű sorsa kiséri nyomon.
Lám, a bolyongó férfira senkise néz, nem ügyel rá
senki, a tisztelet és irgalom is kerüli,
harcoljunk hát bátran e földért s gyermekeinkért
haljunk meg, ha hazánk életet is követel.
* * *
Ifjak, küzdjetek egymás mellett, hát ne ragadjon
félelem el titeket, szégyen a gyáva futás,
hősi szivet, bátor lelket hordozzon az ifjú,
s harc közben ne legyen kedves az élete sem;
és az elaggott férfiakat, mert lassu a lábuk,
hátra ne hagyjátok, mentve saját magatok.
Mert szégyenletes ám az, hogyha elesve az első
sorban fekszik idős férfi az ifjak előtt,
mindvégig bátor lelkét kilehelve a porban,
állán szürke szakáll, ősz haja leng a fején,
vérrel elöntött ágyékán ott tartja kezét még –
rút s szégyenletes ezt látni, csupasz tetemét;
ifjakat illet a harc java része, amíg csak a bájos
ifjúság ragyogó tarka virága övék.
Tiszteli minden férfi a harcost, kedves a nőknek,
míg él, s hős, ha csatán ott esik el, legelöl;
két lábát hát jól megvetve maradjon az ember
földjén, ajka fölött összeszorítva fogát.
Kerényi Grácia fordítása
A kis-ázsiai Kolophónban született, élete a VII–VI. század fordulójára esik. Bár eposzt is irt (nem maradt ránk), az utókor elsősorban szerelmi tárgyú elégiáiért becsülte, melyeket egy Nannó nevű nőhöz irt. Ezek közül való az alább közölt részlet is: Mimnermos felfogása szerint az emberi élet igazi értékei a fiatalság és a szerelem, az öregkornál viszont jobb a halál, ezért jelentheti ki egyik versében, hogy "érne utól a halál hatvanadik nyaramon" (amire kortársa, az öregkort korántsem értéktelennek tartó Solón így válaszolt: "érne utól a halál nyolcvanadik nyaramon").
Szerelem nélkül
Élni mit ér, mi öröm van arany Szerelem tüze nélkül?
Jobb meghalni, ha már nem melegíti szivem
titkos boldogság, mézédes csókcsere, nászágy!
Tépi mohón fiatal éve virágait a
férfi s nő … De ha rádnehezűl a siralmas öregkor
s hervad a szépség és rokkan a régi erő,
folyton marja szived táját a hideg keserűség,
kedvtelenül nézed, hogy süt a nap sugara,
gyűlöletes vagy az ifjak előtt, kinevetnek a nők is:
így veri-sújtja a sors szörnyü kegyetlen a vént.
Szabó Lőrinc fordítása
Athén első számunkra ismert költője a VII–VI. század fordulóján. Olyan korban élt, amikor Attika földjén súlyos társadalmi ellenétek alakultak ki, s a szembenálló felek 594-ben teljhatalommal ruházták fel, hozzon megfelelő intézkedéseket, melyek az ellentéteket elsimítva helyre tudják állítani a társadalmi békét. Solón a rá ruházott hatalom birtokában alkotmányt adott Athénnek, s ez már az évszázaddal későbbi keletű demokratikus alkotmányt készítette elő; ránk maradt versei javarészt a korabeli athéni közállapotokat elemzik és saját intézkedéseiről, illetve azok fogadtatásáról adnak verses beszámolót.
1. Az igazi gazdagság
Egyformán vagyonos mindaz, ki ezüstben-aranyban
gazdag, mind, aki dús búzavetéseken úr,
sok lova és öszvére van; ámde az is, ki derűsen
éli le épkézláb testtel az élte sorát,
nőjén és gyerekén örömét leli, míg fiatalság
fűti s boldogitó, szép napok üdve virul.
Mindez kincs a halandónak. De nem is viszi senki
nagy vagyonát Aidész éji lakába soha,
meg nem váltja magát a haláltól és az emésztő
kórtól, nem menekül mégsem az aggkor elől.
Franyó Zoltán fordítása
2. Veszélyben a város!
Solón véleménye szerint a kialakult súlyos ellentétek végső oka a mértéktelen pénzvágy, ami a belviszály miatt esetleg külső hatalmak prédájává teheti Athént.
Zeusz végzése szerint, áldott, örök istenek által
mégsem dől e haza városa porba soha!
Mert roppant erejű atya lánya, a nagyszivü védő;
Pallasz Athénaié tartja fölötte kezét.
Ámde a polgárnép maga dönti a nagyszerü várost
sírba bolondul a pénz kapzsi kufáraiként,
s ocsmány lelke a nép vezetőinek; egyszer ezek még
duzzadozó dölyfük megfizetik keserűn!
Mert mértéktelenül kicsaponganak ők; lakomáknak
meghitt, szép örömét senki sem ismeri már.
* * *
S gaztettekkel a kincs kapzsi kufáraiként
* * *
sem szent templomaink, sem honi közjavaink
nem kímélve, mohón kirabolják ezt is, amazt is,
s nem szentség ma Diké isteni talpköve sem.
Ám múltunk s jelenünk jól ismeri ő, noha hallgat,
s majd mikor itt az idő, megtorolásra lejő.
Így immár az egész városra lezúdul a romlás
végzetesen: mihamar rút rabigába hajol!
Testvérháboru gyúl, lappangó harc tüze lobban,
tengersok viruló életet elragadó.
Mert megront mihamar, legdrágább város, az ádáz
ellen: cselt szövöget gaz csapatuk szivesen.
Ily kór súlyosodik népünkre. Seregnyi sanyargó,
mint eladott, idegen tájra vetődik, ahol
gúzsbakötözve vesz el megalázó rabkötelékben.
* * *
Így a közös balsors beoson mindenki lakába:
nem tűr ellene már zárat a kertkapu sem.
Átszökken meredek keritésen is, és a menekvőt
megleli, húzódjék háza zugába akár.
Honfiszivem buzdít, hogy Athén polgárait intsem:
rossz rend, városom, oly sok sürü vészbe sodor!
Ám jó rend nemeset, szépet-jót mind kirügyeztet
s megbéklyózza galád bajkeverők csapatát.
Szétboronál rögöket, s elfojtja a gőgöt, a romlást:
elsorvasztja a rossz sarjadozó rügyeit.
Ferde szokást igazít, gőgös gaztetteket enyhít,
és elfojtja fivér-háboru tetteit is,
Elfojt vad-haragos testvéri viszályt: vele épül
illendőn s okosan, mind, ami emberi mű.
Kárpáty Csilla fordítása
3. Az elégedetlenkedőkhöz
Solón a vers elején azok egyikét szólaltatja meg, akik keveslik a rendelkezései folytán nekik juttatott kedvezményeket és azt róják fel neki, hogy a teljhatalom birtokában is szigorúan igazságos maradt, egyik félnek sem volt hajlandó többet adni a jogosnál. Versforma a négy trochaikus metrumból, azaz nyolc trocheusból álló, utolsó lábjában csonka katalektikus trochaikus tetrameter (– U – X – U – X | – U – X – U –), mely majd a dráma beszélt részeinek is egyik versmértéke lesz.
„Aj, Szolón nem mélyenszántó elme, nem bölcs férfiú!
Isten annyi jót kínált, s ő nem kapott a kincs után.
Csuda halat fogott, hatalmas hálóját a hájfejű
mégse húzta össze, szíve mersze mind inába szállt.
Hisz csak ülnék én a polcra, gyűjtenék busás vagyont!
Csak lennék athéni zsarnok egy napig, habár legott
bőrömet lerántanák s kiirtanák is írmagom!”
* * *
… Ám, hogy én szülőhonom
megkíméltem, és kegyetlen zsarnokság nyügét reá
nem vetettem, meggyalázva, sárba rántva hírnevem:
mégse bánom; s úgy hiszem: felül csak így emelkedem
minden emberen …
* * *
Jöttek ám a konclesők, a dús reménytől duzzadók,
s mindenik csak azt remélte: sok szerencse száll reá,
s hitte, hogy szelíd szavakkal szólok, ámde zord leszek;
s mert bolondul vélekedtek, megdühödtek most reám,
s görbe szemmel méregetnek, mint közellenségüket.
Nincs miért! Az istenekkel eskümet beváltva mind,
dőreséget nem műveltem, kedvemet se leltem én
zsarnokok zord rendszerében soha, sem abban, hogy hazám
dús rögén a jók s a rosszak egy kenyéren éljenek.
Kárpáty Csilla fordítása
4. Számadás
Solón intézkedései egyebek közt eltörölték az adósságokat, megszüntették az adósrabszolgaságot, és visszaadták régi tulajdonosaiknak az adósság címén elkobzott földeket. Versmérték a három jambikus metronból, azaz hat jambikus lábból álló a jambikus trimeter (X – U – X – U – X – U –), mely a dráma beszélt részeinek lesz leginkább használt metruma.
Abból, miért a nép szavamra összegyűlt,
mit adtam én fel, míg minden célhoz nem ért?
Tanúm legyen, ha majd ítélni fogsz, Idő,
az istenek nagy és kegyelmes anyja, Gé,
a barna föld, amelyből sok jelzőkövet
kitéptem, itt is, ott is, mely leverve volt:
így lett, mi addig szolga volt, a Föld szabad.
S az istentől rendelt hazába is sokat
vezettem vissza, kit rabként hurcoltak el,
ezt jogtalan, más régi törvények szerint
adósságáért volt földönfutó, amíg
Athén nyelvén többé beszélni sem tudott.
Voltak, kik itthon szenvedtek rút szolgaság
alatt, szeszélyes gazdájuk parancsait
rettegve: én szabaddá tettem őket is.
Hatalmat és jogot kibékítettem, így
mindent véghez vittem, mit elvállaltam én.
A jót s a rosszat egyazon szabály köti:
igaz törvényt írtam, mely mindenhez talál.
A kormánypálcát vette volna kézbe más,
gonosz szándékú, kincsre vágyó férfiú,
a népet meg se tudta volna tartani.
Ha pártosokra hallgatok, ha megteszem,
mit egyikük kívánt, vagy másikuk javallt,
a városból ma hány ember hiányzanék!
Ezért kellett védnem magam mindenfelől,
s úgy járnom, mint a farkas jár ebek között.
Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása
|