|
|
 |
Epigramma
Az epigramma versmértékében többnyire nem, csupán terjedelmében különbözik az elégiától, amaz "viszonylagos terjedelmű", emez általában legfeljebb 10-12 soros költemény. Eredetileg az epigrammát, ahogyan neve is mutatja (= "felirat"), sírkőre vésték vagy fogadalmi feliratként alkalmazták, innen rövidsége. Irodalmi magaslatra a műfaj azoknak a költőknek tollán emelkedett, akik az V. század nagy, perzsák ellen vívott harcai után, a görög hősi halottak sokasodó emlékműveire szánták epigrammáikat. Később, a IV. század folyamán, az epigramma eredeti funkciói mellett másokat is vállal, így születik meg egyebek közt a szerelmi epigramma és a műfajnak az a változata, mely művészekről vagy műalkotásokról igyekszik csattanós jellemzést adni. A hellenisztikus kor tovább halad ezen az úton: egyrészt a valódi sír- és fogadalmi epigrammák mindinkább háttérbe szorulnak fiktív párjaik mögött, melyekben a költő a forma látszólagos megtartásával emberi sorsokat és tipusokat tud pillanatképszerűen felvillantani; másrészt az epigramma dramatizálódik, a dialógikus próza vagy még inkább a korszakban igen népszerűvé váló mimus eszözeit veszi kölcsön. És az epigramma közkedveltsége az antikvitás végéig töretlen.
A neves filozófus (427–347), bővebbet róla l. a dialógusról szóló fejezetben.
1. Csillagok
Csillagokat nézel, szép csillagom. Ég ha lehetnék,
két szemedet nézném, csillagom ezreivel.
Szabó Lőrinc fordítása
2. A tizedik Múzsa
Úgy mondják, hogy a Múzsák száma kilenc; de kevés ez:
leszboszi Szapphóval tízre növekszik e szám.
Franyó Zoltán fordítása
A hellenisztikus kor talán legeredetibb, kortársaktól is emlegetett epigrammaköltője a IV-III. század fordulóján; mintegy 40, javarészt szerelmi epigrammája maradt ránk; az ún. ión-alexandriai iskola vezéralakja.
1. Küldj havat …
Küldj havat és jeget és ködöt, árassz sűrü sötétet,
lángbaborítsd az eget, földre eressz tüzesőt.
Elveszthetsz, de amíg élnem hagysz, bármilyen áron,
szörnyűbb vészeken is vígan eléldelek én.
Mert az az isten hajt, aki rajtad is úr, aki téged,
Zeusz, aranyesőként ércfalon átvezetett.
Somlyó György fordítása
2. Édes …
Édes a szomjasnak a havas ital; édes a télből
enyhe zefír szárnyán szállni a tavasz elé;
mégsincs semmi oly édes, mint amikor szerelemben
összefonódott párt rejt a közös takaró.
Szabó Lőrinc fordítása
3. Az öv tanácsa
Játszottam a minap az ügyes-szavu Hermionével;
szép, hímzett öve volt, tarka virágkoszorú
rajta, s arany felirat: „Szeress mindig, de ne sírj, ha
látod, hogy másnak fekszem a karjaiban!”
Szabó Lőrinc fordítása
4. A hetvenkedő Bakchón
– Hé, ide három kaska diót – no, de itt van-e máris?
És ide öt koszorút!
– Jó, de előbb a …
– Elég!
Folyton pénzt követelsz – rabló, nem szolga az ilyen,
vén fecsegő, de vigyázz, majd adok én teneked! …
– És ha becsapsz?
– Dehogyis! Hát hozzad a számlát,
s számlálókavicsot! … Ejnye, te csirkefogó!
Kolbász – kettő drakhma, a bor – hét és a malacfül …
édesség, sütemény, vadpecsenyék, köretek …
– Ej, holnap kifizetjük! A szép Aiszkrához eredj most,
Fogd, nesze itt öt ezüst, s mondd neki, ezt üzenem:
„Bakkhón egyvégtében akár öt nőt kielégít,
s rá bizonyítékul, kész felajánlni – magát.”
Papp Árpád fordítása
A délitáliai Taras (= Tarentum, ma Taranto) szülötte a IV. és III. század fordulóján, az ún. dór-peloponnésosi iskola legkiemelkedőbb tagja. Mintegy száz fenn maradt epigrammája közt csak kivételesen akad szerelmi témájú, annál több a fiktiv sír- és fogadalmi epigramma, melyek – olykor a humort, a különöst vagy a morbidot sem mellőzve – főként sorsüldözöttekről és szegényekről festenek portrét.
1. Föld s tenger …
Föld s tenger közösen föd; Kharmídész fia, Tharszisz,
Moirák kénye szerint, íly csuda végre jutott.
Lent a fenékbe akadt horgonyt felhozni merültem
épp az Ión-tenger sósvizü habjaiba,
és amikor vele már-már felkeveredtem a mélyből,
fönt a hajósoknak nyújtva ki két kezemet,
hirtelen elnyeltek. Szörnyű nagy cápa csapott föl,
s rámtámadva vadul köldökömig bekapott.
Így fele testemmel, célnélküli, puszta teherrel,
mentek a matrózok, másfelivel meg a szörny.
S így nyugszik Tharszisz nyomorult maradéka e parton;
s így nem térhet már vissza honába sosem.
Somlyó György fordítása
2. Gyakran elűzte …
Gyakran elűzte szeméről az esti s a hajnali álmot,
sorsán könnyiteni, Platthisz, a jó kis öreg.
Dallal vette kezébe az aggkor hó küszöbén is
kedvelt orsóját és segitő guzsalyát.
S pirkadait lejtette Athéné s a Khariszok lágy,
hosszú körtáncát, ülve a rokka előtt,
vagy görcs kézzel görcsös lábán gombolyitotta
bájjal a motringot, hogy ki ne fogyjon a szál.
Nyolcvan lett Platthisz, amikor meglátta vizét Akherónnak,
ő, ki remek szőttest szőtt vala oly remekül.
Somlyó György fordítása
3. Hordók aszálya …
Hordók aszálya, vén Marónisz fekszik itt,
borissza némber: attikai borkehely
borong a sírján, ismerjék föl mindenek.
A föld alatt is bántja – ámde nem fia
vagy férje sorsa, bár miatta szűkösek –
de azt kesergi, hogy a kelyhe fönt – üres.
Majtényi Zoltán fordítása
4. Téli időben …
Téli időben, a fagy hasogatta nagy éj hidegében,
futva az ólmos eső, hó zuhogása elől,
mindenegy ízében dideregve, magányos oroszlán
tért meredély-szerető pásztorok aklaiba.
Annyira féltek azok, hogy a kecskékkel se törődtek,
ott kuporogva „segíts Zeusz”-t rebegett valahány.
Éjjelen át várt vész szüntére a vad, nem ütött le
embert, jószágot, s ment, mire hajnalodott.
Szörnyü kalandjukról eme képet a szirteken élők
Zeusznak ajánlva e dús tölgy derekára teszik.
Majtényi Zoltán fordítása
5. Messze feküsznek …
Messze feküsznek Itália partjai, messze hazám is,
Tárentum; s a halál sincs nekem ily keserű.
Már ez a vándor léttelen élete; ámde a Múzsák
mézízét kapom én bánatomért vigaszul.
Nem merül el Leonídásznak neve: hirdeti fennen
Múzsák-adta dalom, míg keleten kel a nap.
Somlyó György fordítása
Az ún. phoinikiai iskola vezéralakja a Kr. e. II–I. század fordulóján, mai tudásunk szerint az első, aki saját és más költők epigrammáiból gyűjteményt, Stephanost (= "koszorú") állított össze. Írói terméséből, mely más műfajokra is kiterjedt, csak mintegy 130, zömmel szerelmi epigrammája őrződött meg.
1. Nyíl a fehér szekfű …
Nyíl a fehér szekfű, nyíl már az esőbe szerelmes
nárcisz, nyílnak már a hegyi liliomok.
Nyílik már a leány, rózsák rózsája, s a szívben
a fiatal vágyak drága virága kihajt.
… Óh ragyogó, zöldfürtü mezők, be hiába nevettek!
Szebb csokor ő, mint méz-illatu bokraitok.
Babits Mihály fordítása
2. Az édes énekű Zénophilához
Édes dalt pengetsz te a lanton, Pán vegye esküm
Zénophilám: olyigen édesizű ez a dal!
Hogy meneküljek előled: Erósz hada körbekerített,
nincsen már nyugtom, nincs leheletnyi időm.
Vagy szép tested vágyom, vagy dalodat, vagy a csókod,
vagy – hogyan is mondjam? – mindenem ég, lobogok!
Orbán Ottó fordítása
3. Az üzenetvivőhöz
Mondd meg, Dorkász, hallod-e, mondd csak meg neki újból,
s harmadszor, Dorkász, mondd neki végig, eredj!
Szárnyad nőjön! … Hé, hova futsz, mikor épp belekezdek,
várjál még, te szamár, várj, ne szaladj, ne siess!
Mondd el még neki azt is … azaz, hogy … ó te bolond ész!
Szót se beszélj, csakis azt mondd neki … vagy ne is azt …
Ej! … mondj el neki bátran mindent! Bár … csakugyan, mért
menj egyedül, Dorkász, nem mehetek magam is?
Orbán Ottó fordítása
4. Álmatlan éj
Ó éj! Álmatlan szivem óhaja, Héliodóra!
Táncos csípőd, jaj, éget akár a parázs!
Él-e csak egy szikrája hülő gyönyörünknek? A csókod
langymeleg emlékét arcomon érzem-e még?
5 Sírva heversz-e az ágyra, akár én, álomi képem
melledhez vonván csókolod és öleled?
Vagy mást kedvelsz? – Ó ne világíts új gyönyörüknek,
lámpa, te azt őrizd, azt, amit énvelem élt!
Orbán Ottó fordítása
|