A KAIRÓI AHMAD IBN TÚLÚN-MECSET

Ahmad ibn Túlún, a kalifák rabszolgájából egyiptomi kormányzóvá előlépett török kegyenc, 869-től önállóan gyakorolta a hatalmat a rábízott tartományban. A hódító arabok által alapított al-Fusztáttól kissé északra létrehozta saját városát, al-Majdánt – ma mindkettő Kairó városésze –, amelyből természetesen nem hiányozhatott a palota és a nagymecset sem. Utóbbi (épült 876 és 879 között) egész Egyiptom legrégibb, eredeti állapotában fennmaradt mecsete; az iszlám lakosság számbeli növekedését, Kairó rohamos felemelkedését tanúsítja (2. kép). A Túlúnidák, eltérően utódaiktól, saját hatalmuk megjelenítésére még teljesen az abbászida művészet helybéli átvételével törekedtek, ezzel tehát látványszerűen elismerték, hogy a központi hatalom helyi letéteményesei. Mint a számarrái mecsetek, az al-majdáni is négy riváqos az udvar körül, és – mint az előzőekben láthattuk – szintén spirális minarettel rendelkezik, amely ezúttal is a qiblafallal átellenes (északi) oldalra került. Eltérően pl. a damaszkuszi nagymecset oszlopos-pilléres udvarától, az udvart itt egységesen pillérekre ültetett árkádsor keretezi (1. kép). Valamennyi pillér négy sarkában harangfejezetű oszlopok állnak, ezekre fekszik fel az árkád homlokíve. Jelentős fejlemény, hogy az árkádsor, a pillérek fölötti nyílások, és a mecset ablakai, illetve külső vakfülkéi csúcsívesek, vagyis Egyiptom és a keleti iszlám területek csak ezután tipikussá váló motívumát alkalmazzák.

A minaretet kivéve a mecset égetett téglából épült. Szokatlan, áttört díszítésű tégla lőréssor koronázza az oromzatokat, valószínűleg a számarrái paloták stukkómintáinak átdolgozásai. Ahmad ibn Túlún egykori palotájából, az ún. dár al-imárából közvetlen átjárás volt a qiblaoldali csarnokba. A palota elpusztult. Az ibn Túlún-mecset egyik leghangulatosabb eleme, az udvar közepén álló kupolás kút (favvára) is csak a 13. század végén kapta a jelenlegi formáját (3. kép). Eredetileg teljesen üres lehetett a hatalmas térség, az épület mégsem volt dísztelen, mert egyrészt elegáns márványoszlopokkal keretezett mihrábfülkék találhatók benne (a középső, főmihráb a legrégibb), másrészt a boltívek alsó felületén faragott stukkó mintázat van, amely egyesíti a bizánci és a számarrái stílusokat.