1: Faiszál Király Kutatási és Iszlámtudományi Központ (Rijád);

2: Mohamed Alí Karimzáda Tabrízí nyomán; 3: archív 

ISZLÁM KALLIGRÁFIA

A Korán központi szerepe miatt az írás lett az iszlám civilizáció elsődleges pillére. A művészetben sokkal nagyobb rangja volt – és van –, mint Európában, ugyanis az arab írás a legtöbb esetben több pusztán adathordozó eszköznél; egyszerre informál és dekorál. Hatása sokrétű: az íráskép, különösen a kúfi írásé, jelentéstől függetlenül szakralitást közvetít, szemiotikai üzenete tehát megelőzi a nyelvi közlést. Mivel az írás főszerepet kap az iszlám ornamentikában, mindenhol látható, szinte minden műalkotáson megjelenik;  így olyan mindennapi tárgyakat is összetéveszthetetlenül „iszlámmá” tesz, mint egy kézmelegítő (1. kép), vagy egy doboz. Transzcendentális jellege a középkori európai művészet számára sem volt közömbös, így a Bizánci Birodalomban, Franciaországban előfordult, hogy pszeudo-arab írásjegyekkel díszítettek még akár templomi, liturgikus környezetet is. A muszlim kalligráfusok felismerve az írás ilyen funkcióit, igyekeztek azokat mind teljesebben kihasználni. Rájöttek például, hogy az írás nemcsak optikailag, és lingvisztikailag hat, hanem a szöveg metaforái, költői képei is azon keresztül jutnak az olvasóhoz. Jellegzetes visszahatásként ezért megjelenhet az idézett kép írásképként is, például egy Mohamed háznépéről és a síita imámokról komponált oroszlán alakú kalligráfián (2. kép). Az írás kilépett eredeti keretei közül, és nemcsak írásművekben volt jelen, hanem feliratként minden szükséges felületnek ünnepélyes külsőt adhatott. Épületeken az alapítási feliratok a leggyakoribbak. Nem véletlenül, hiszen, ha máshonnan nem, legkésőbb innen kiderült, kinek a bőkezűségéből épült egy költséges mecset, madrasza, vagy kórház. Sokszor előfordulnak – gondosan megválasztott – koránidézetek is; például mihrábok környezetében általában a paradicsommal kapcsolatos részletek fordulnak elő (9:18; 24:36-38; 48:29). Dekorációként ezek a feliratok gyakran nehezen olvashatók; bonyolult alakzatokká, florális vagy geometriai sémákba rendeződnek, hiszen ilyen esetekben sem a közvetlen érthetőség, hanem az metaforikus tartalmak együttese a meghatározó (3. kép).

                                                                                                                                    Szántó Iván