1: Szántó Iván (2005)

2-3: Nemzeti Örökségügyi és Kulturális Minisztérium (Maszkat)

NAPJAINK ISZLÁM ÉPÍTÉSZETE

Fáziseltolódásokkal ugyan, de a 20. században a Közel-Kelet valamennyi nagyvárosa teljesen átalakult; a történelmi városközpontok demográfiai és közlekedési okok következtében óriási veszteségeket szenvedtek. Önerőből vagy nemzetközi segítséggel mégis sokszor sikerült-sikerül megőrizni a kulturális örökséget – ilyenkor azonban a régi városrészek rezervátumszerűvé válása fenyeget: gyakori jelenség Tunisztól Aleppón át Dzsiddáig, hogy egy-egy szakszerűen felújított műemléképület megfelelő új funkció híján üresen áll, és ismét leromlik. Noha az óvárosok gyors ütemben veszítik el városközpont-szerepüket, a műemlékek motívumai, technikái és alaprajza továbbra is befolyásolják a kortárs építészetet, helyi színeket kölcsönözve annak. A kalligráfia, az arabeszkminta, és a muqarnasz európai, amerikai és japán tervezőasztalon született műveken is érvényre jut, ha muszlim ország az építtető. Ugyancsak hangsúlyos a klasszikus iszlám építészetre való hivatkozás régi hagyományokkal nem rendelkező városok kulturális törekvéseiben. Egy dohai (Katar) minisztériumépületből (2005, 1. kép) a számarrái nagymecset spirális minaretje emelkedik ki. A torony szerencsés választás, hiszen nem téveszthető össze a térségben használatos minaretekkel, mégis hatásosan idézi fel az iszlám vallási építészet egyik alapművét. Így a rohamosan fejlődő katari fővárosban szinte megelevenedni látszik a spirállal jellemzett abbászida fénykor.

Az ománi Maszkat is a 70-es évektől modernizálódott. Megmaradt hagyományos kereskedőházait inkább újjáépítették, mint restaurálták (2. kép). Városfalai körül harminc év alatt egy vadonatúj bolygóváros-rendszer épült ki. Qábúsz szultán (1970-) a régi kikötő helyén, két ma is álló erődtől (Fort Mirání, Fort Dzsalalí) közrefogott, mesterséges földnyelven álló királyi palotát építtetett. A nyolcvanas évektől ezt parkok, paloták, és középületek egyre kiterjedtebb gyűrűje veszi körül, szintén az abbászida palotavárosok újkori, tengerparti leszármazottjaként (3. kép).