Egy ötvösmunka alapjában kétféleképpen értelmezhető: túlnyomórészt egyszerre használati tárgy és műalkotás. Használati tárgyként akár már az öntéstechnika és az ötvözet minősége révén is mesterremek, képzőművészeti alkotássá azonban a tárgy funkcionális mivoltához szükségtelen, ám virtuóz és szimbólumgazdag felületi dekoráció avathatja. Az ötvösök az alapfémet véséssel, poncolással, másfajta fémlemezzel való berakással szinte teljesen anyagtalanná tették, új látványt kölcsönöztek neki. Annyiféle az olykor egyetlen tárgyon megjelenő technika, hogy ezt csak specialistákat foglalkoztató műhelyekben oldhatták meg. Bár van néhány írásos forrás, e műhelyek felépítése, munkamegosztása, valamint pénzügyi helyzete még nem eléggé ismert. Arra is inkább csak a meglévő tárgyak felirataiból és stílusából lehet következtetni, hogy mely korban hol voltak a főbb központok, és milyen irányban folyt közöttük kölcsönhatás. Egy iraki sárgaréz kancsón a következő felirat olvasható: „örök dicsőség, hosszú élet, nemeslelkűség, szerencse, és jólét a királyok és szultánok kegyeltjének, Bádzsavának!” (1. kép). Többletadattal szolgál egy 1230-ra keltezett hasonló edény, tehát a másik is nagyjából ugyanekkori. A csoport további, ugyancsak ezüstberakásos darabjairól azt is megtudjuk, hogy nagy valószínűséggel Moszulban készültek. Mezpotámiában kissé alacsonyabb színvonalon még száz évvel későbbről is van a típusra példa (2. kép).

                                                                                                                                    Szántó Iván