PALMYRAI ÉPÍTÉSZET   Szíria és Mezopotámia művészettörténete az Óperzsa Birodalom bukása és a muszlim hódítás között ritkán kap szót, és ez a folytonossági hiány azt a látszatot kelti, mintha Babilón és Bagdad, Ninive és Mószul, stb. csupán földrajzilag esnének egybe, de valójában két hermetikusan elzárt világból – az ókori keleti és az iszlám civilizációból – származnának. E tévképzet fő oka, hogy a közbülső periódusban a térség elveszítette korábban és később élvezett központi helyzetét, átengedve azt nyugaton a Római, keleten a Pártus Birodalomnak. Az új birodalmak felől nézve a régió művészeti perifériává vált, és napjainkban is gyakran aszerint sorolják hol a provinciális római, hol a pártus művészet érdekkörébe, hogy az adott kutató mely terület vizsgálatába vonja be. Pedig a korszak önálló teljesítménye figyelemre méltó, már csak azért is, mert bepillantást enged a mezopotámiai civilizáció arab kultúrává alakulásába. A legfontosabb nyelv az arámi, az első számú művészeti központ pedig a Folyamköztől kissé nyugatra fekvő Palmyra (Tadmor, kelet-Szíria).             A két nagyhatalom határvidékén, karavánutak metszéspontjában fekvő oázisváros a szerencsés földrajzi és világgazdasági helyzetnek köszönhette több évszázadon át tartó jólétét (kb. Kr. e. 50 – Kr. u. 273). Felváltva oltalmazta Róma és Perzsia – a másik ellenében –, de gazdasági, kulturális és időnként politikai téren független maradhatott. Az oázis északi részén egyre-másra épültek a nagyszabású, hellénizáló középületek, templomok, és toronysírok. Palmyrában is kiépült az elegáns, kolonnádos főutca (1. kép), az oszlopokon szobortartó konzolokkal. Nyugati harmadában 4x4 korinthoszi oszlopos tetrapülón szakítja meg, amely alatt a város legforgalmasabb észak-déli keresztutcája vezet Baál-samin templomától a szenátust, a színházat és az agorát magába foglaló negyedbe. Az utca keleten a hatalmas, körülfalazott főszentélybe (Kr. u. 32, 2-4. kép) torkollik. A perisztiliumos udvaron belül több létesítmény – oltár, kút, stb. – áll, középen a görög ízlésű peripterosz. Elsősorban az udvar arányai térnek el a nyugati kánontól, amelyet a térség hasonló épületeinél (pl. Damaszkuszban) előnyösen használtak ki, amikor mecsetté alakították őket. Szántó Iván

1-2: Szántó Iván; 3: Sebő Judit; 4: H. Seyrig - R. Amy - E. Will: Le Temple de Bel à Palmyre (Paris, 1975) nyomán