1-3: Major Balázs

ABBÁSZIDA PALOTÁK

Irak világi építészetére a 8-9. században jellemzően nem a korábbi iszlám, azaz a szíriai Umajjád építészet gyakorolta a döntő hatást, hanem a helyi preiszlám tradíció, azaz a szászánida művészet. Ez már a bagdadi palotán is megmutatkozott. Noha bizonyos, az Abbászidák által is kedvelt jegyek, pl. a bástyasoros külső falak kétségkívül az Umajjád-kori „országúti” palotákból származnak, de e megőrzött vonások is átlényegültek a 8. században végrehajtott léptékváltással. A falak, a bástyák az abbászida palotákon valódi védművekké váltak, a falakon belül pedig kezdetleges vadászlak helyett önálló épületekkel, kertekkel berendezett valóságos kis város óvta a kalifát a fenyegető külvilágtól, ahová, ha módja volt rá, ritkán merészkedett. 775 körül épült az épségével, hatalmas méreteivel még ma is meglepő ukhaidiri palota (1-2. kép). Ez áll a legközelebb az Umajjád palotákhoz: az udvarok, és az egyre pompásabb termek közös tengelyre felfűzött sora pl. Musattára emlékeztet. A kettős fal viszont nem fordul elő a szíriai kastélyokon, annál jobban ismerjük Bagdad várostervéről: ésszerű felvetés, hogy annak hierarchikus szimbólumrendszerét másolhatta, az alacsonyabb rangú udvari személyzetet kirekesztve a belső szférából.

A legalább annyi félelmet, mint amennyi csodálatot keltő ukhaidiri palotán is túltesz roppant arányaival a leghíresebb számarrái rezidencia, a Dzsauszaq al-Kháqání (3. kép). A városalapító al-Mu’taszim kalifa (833-842) részére épült 836-tól. Miután jelentős részei még feltáratlanok, az ismert részletek alapján csak bizonytalanul következtethetünk a többhektáros területen fekvő együttes eredeti megjelenésére. Annyi azonban világos, hogy távol állt a szimmetrikus és szabályos Ukhaidirtól, inkább halmazszerűen növekvő, additív struktúra volt, amelyben a kupolás ejváncsarnokok (pl. a Báb al-’Amma, 3. kép), a mecsetek és a  lovaspóló-pályák között tágas folyosók, és szűkös alagutak labirintusa vezetett. Pazarló bőkezűséggel rendezték be, ennek megfelelően Számarrá hanyatlásakor nyomban megfosztották minden drágaságtól. Ami maradt – a kincskeresők számára értéktelen stukkófaragások, festmények, kerámiatöredékek –, még így is önálló fejezet az iszlám művészettörténetben.

Szántó Iván