Keresés

1: archív

2: Faiszál Király Kutatási és Iszlámtudományi Központ (Rijád) 

 

 

MAMLÚK FÉMEDÉNYEK

 

 

Általában az ajjúbida és a mamlúk kort tekintik az iszlám fémművesség utolsó klasszikus korszakának, mert utána a repertoár állandósult, és a modern korig sokszor csak önmagát ismételte. Valójában ez a szemlélet igazságtalan a számos kiváló újkori műhellyel. Tény, hogy a szafavida kori iráni és az Oszmán kori egyiptomi fémművesség nem éppen innovatív, de az ilkhánida, vagy a mamlúk tárgyakhoz olykor a megtévesztésig hasonló. Ez a standarddá váló tipológia a burdzsí mamlúk korban (1382-1517) szilárdult meg. Medencék, tálak, gyertyatartók, és ampullák esetében jellemző a horizontális regiszterekre osztás, bennük korongokkal és medaillonokkal, azokban pedig figurákkal és feliratokkal, körülöttük florális szalagokkal. Meghökkentő módon az ajjúbida-mamlúk ötvösségben elég gyakoriak a keresztény témák, méghozzá a keresztes háborúk korában olyan, felettébb problematikus jelenetek is, mint amilyen Krisztus bevonulása Jeruzsálembe. Nyilvánvalóan diplomáciai ajándékba adták az ilyen tárgyakat valamely alkalmi szövetségkötéskor. Ez fordítva is igaz, hiszen a politikai szempontból ellenséges európai udvarokban nagy divatja volt a szíriai és egyiptomi ötvösségnek.

 

 

Egy kimagaslóan értékes arany- és ezüstberakásos rézmedence a francia királyi gyűjteménybe került (1. kép). Téves származtatás alapján, amely a medencét IX. (Szent) Lajos (1226-1270) személyéhez kapcsolta, a 19. században Vincennes-ben keresztelőmedencének használták. A Mohamed ibn al-Zajn által szignált edényen a szokásos feliratok helyett aprólékos jelenetek dominálnak. Érdekes, hogy az ötvösmester sokkal realisztikusabban és részletesebben ábrázolta a fejedelmi vadászatot és az udvarocok hódolatát, mint a korabeli mamlúk miniatúrafestészet. Mindazonáltal a minőségi mamlúk rézművesség zöme csupán feliratos dekorációval rendelkezik (2. kép). A főleg szulsz stílusú, ezüstberakásos feliratok áldást, hosszú életet kérelmeznek a tulajdonosnak.

                                                                                                                                    Szántó Iván