Keresés

 

1: archív

2: archív

 

 

3: Szántó Iván (2001)

 

ARAB MŰVÉSZET 20. SZÁZADI IDEOLÓGIÁK SZOLGÁLATÁBAN

 

Egyetemes jelenség a 20. századi művészetben a kifejezőeszközök átértékelődése. Előtérbe kerültek például olyan modern elméleti problémák, mint a művészet közösségi szerepe, és e problémafelvetések az újszerű, tömegeket elérő csatornákon – fotón, filmen, sajtóban, plakáton – mindjárt át is mentek a gyakorlatba. A művészetet mint társadalomformáló eszközt minden korban latba vetették elvont ideológiák vizuális megjelenítése céljából. Ám a 20. században, amikor az évezredes képi konvenciók hirtelen érvényüket vesztették, a megszólítandó közönség pedig társadalmilag rétegzettebb lett, ez az elvi funkció egyszerre szemtől-szemben, sokszor mindenfajta esztétikai dimenzió nélkül tárulkozott fel.

 

Modern kollektív eszmék, különösen a nemzeti gondolat bemutatásának egyik korai eszköze a körkép, más néven panoráma. Önálló épületet, az ábrázolt korszak történész-szakértőit, és sok művészt igénylő, költséges műfaj, tehát a 19. század óta szinte mindig állami forrásból valósul meg. Az 1973. október 6. című körkép ötlete 1983-ban, Mohamed Hoszni Mubarak egyiptomi elnök (1981-) phenjani látogatásán született. Észak-Koreában ugyanis – szovjet példák nyomán – állandó munkacsoport foglalkozott az ilyen történelmi tablókkal. A panoráma az Izrael által 1967-ben megszállt Szuezi-csatorna ostromának és visszaszerzésének történetét ábrázolja, epikus előadásmódban. A műfaj szabályai szerint a háttér festett, míg a nézőkhöz közel háromdimenziós harckocsi-makettek, kicsinyített lövészárkok, tüzérségi ütegek, stb. teszik átélhetővé az eseményeket (1. kép). A kairói múzeum előtt egyiptomi és ellenséges harceszközöket állítottak ki (2. kép). Damaszkuszban is létrehoztak egy múzeumot az arab-izraeli háborúk relikviáinak bemutatására; a történelmi kontextust a középkori szíriai fegyverművesség mesterművei hivatottak biztosítani – ironikus módon az oszmán hódítás emlékművének épült Taqija asz-Szulajmánija udvarán (3. kép). 

                                                                                                                               Szántó Iván