Azerbajdzsáni Múzeum (Tabríz)

 KORÁN-KÉZIRATOK

Az iszlám úgy tartja, Isten Mohamed prófétának (570-632) Gábriel arkangyal közvetítésével, hidzsázi arab nyelven nyilatkoztatta ki igéjét. A koráni szöveg ezért változtathatatlan, és mint ilyen, vallási (nem irodalmi) szempontból fordíthatatlan is, következésképpen a vallási élet  még azokban a muszlim országokban (Iránban, Afganisztánban, Pakisztánban, Indonéziában, egyes afrikai országokban, stb.) is az arabot használja, amelyeknek más hivatalos nyelve van.   Vitatott, hogy egy kereskedőcsalád tagjaként Mohamed valóban írástudatlan volt-e, mindenesetre ez a gyakran hangoztatott mozzanat is a szöveg transzcendens, nem emberi eredetére mutat rá. Amíg a közösség nagysága szükségessé nem tette, a Korán szúráit nem szerkesztették könyvvé, hanem élőszóban terjedtek. Ennek a preiszlám arab költészetben nagy hagyománya volt. Uszmán, a harmadik kalifa (644-656) azonban elrendelte az egységes változat írásba foglalását, nehogy eltérő olvasatok kerüljenek forgalomba (a síiták szerint azonban a legrégibb Koránokat Uszmán utóda, Ali másolta saját kezűleg). Amint kialakult az írott Korán, mindaz a megbecsülés megillette, amely addig csak a szövegnek járt. Az arab írást formai szépségén kívül a kinyilatkoztatáshoz fűződő szoros kapcsolatáért övezte az iszlám kultúrában különleges tisztelet. Ali példája nyomán hasonló tiszteletnek örvendtek a legkiválóbb kalligráfusok, lehettek bár költők, tudósok, uralkodók, misztikusok, vagy „hivatásos” írnokok. Műveikre emlékeztek, stílusukat összevetették egymással, és másolták, gyűjtötték is.