|
NÚBIAI MŰVÉSZET
A Nílus középső és alsó szakasza mentén fekvő, addig és még évszázadokon át keresztény többségű Szudánban a 7. században jelentek meg az első arab törzsek, a 14. századtól pedig megkezdődött a keresztény núbiai királyságok felszámolása. E roppant kiterjedésű kelet-afrikai állam kiváló, de ritkán figyelemre méltatott példája egy korábbi kulturális szintézis keretei között meginduló iszlamizációnak, amely napjainkban is zajló, konfliktusokkal terhes folyamat. Kartúm és Umm-durmán mecsetei (1. kép) mamlúk eredetű típustervek; azt szemléltetik, hogy az iszlám művészet mindenütt a meglévő viszonyokat átformáló utólagos jövevény. Mindenütt az iszlám világban – Tunéziától Afganisztánig – megfigyelhető, hogy először a hódítók által emelt, s a helyi közönség számára érthetővé, „helyivé” szabott monumentumok valósultak meg, amit fokozatosan vallás- és esetenként nyelvcsere követett a lakosság körében.
Szudánban a széles körben gyökeret vert, lokális színezetet kapott populáris iszlám vallás és arab nyelv elterjedését nem siettette a hatalomváltást deklaráló jelentős építészet. Ez részben annak a politikai és gazdasági hanyatlásnak tudható be, amely a 14-15. században jelentősen megkönnyítette az arabok előrenyomulását. Núbia kapcsolatai a Közel- és Közép-Kelettel azonban sokkal régebbiek. Az ókorban Kusnak nevezett királyság (Napata, Kr. e. 656-295; Meroé, Kr. e. 295 - Kr. u. 350 k.) írásrendszere, építészete és szobrászata erős egyiptomi hatás alatt fejlődött, de megőrizte egyéni vonásait és nyitottságát más civilizációk felé. A meroéi nekropolisz (2. kép) egyik sírjából (Kr. e. 3. század 1. fele) akhaimenida stílusú ezüstedény került elő, az iráni Perszepoliszban pedig az ajándékvivők között núbiaiak is menetelnek (Kr. e. 5. század): vagyis Kus és az Óperzsa Birodalom között kétoldalú kapcsolatok léteztek. Ahogyan az évszázadokon át folyamatos görög-római-bizánci hatás Egyiptomon keresztül érkezett Núbiába, a Közel-Kelet és Perzsia felé Jemen volt a közvetítő. A perzsa kapcsolat tartósságát a Nílus második vízesése alatt fekvő fárászi templom falképei (Kr. u. 8-12. sz., 3. kép: Jézus születése) tanúsítják, amelyen kopt és szászánida jellemzők egyesülnek.
Szántó Iván
|
