|
A komédia
Tartalom
PLAUTUS
Miles gloriosus 1–155.
ELSŐ FELVONÁS
Első jelenet
PYRGOPOLINICES
kilép a házból és hátraszól
Ügyeljetek, hogy pajzsom fényesebb legyen,
mint az izzasztó nyári nap sugarai:
hogy majd, ha közelharcra kerül a küzdelem,
az ellenség szemevilágát oltsa ki.
Mert meg akarom vigasztalni kardomat,
nehogy jajongjon és siránkozzék, amért
oly rég pihentetem, pedig szörnyen kiván
az ellenséges seregből kolbászt aprítani.
De hol van Artotrogus?
ARTOTROGUS
Itt áll, a vitéz,
szerencsés és királyi férfi oldalán;
íly hősnek Mars sem meri mondani magát,
vitézségét a tiédhez mérni nem meri.
PYRGOPOLINICES
Őt mentettem meg ugye a holahelyei harcmezőn,
hol Bátranbömbölő Vezérlőcsatafy,
Neptun nagy unokája volt a fővezér?
ARTOTROGUS
Emlékszem: ugye a színaranyfegyverzetű
vezér volt, kinek seregét egy lehelleted
szétszórta, mint levelet, szalmát a szélvihar?
PYRGOPOLINICES
Ez még mind semmi.
ARTOTROGUS
Herkulesre, semmi, ha még
mást is elmondanék –
félre
mit nem tettél soha.
Ha valaki látott már ennél hazugabb
embert s olyat, ki jobban dicséri önmagát,
nyomban a rabszolgája legyek, vigyen el;
csak ne volna ennél átkozottul jó az ebéd.
PYRGOPOLINICES
Hol vagy?
ARTOTROGUS
Itt. És az indiai elefánt
lábát puszta ököllel hogyan törted el!
PYRGOPOLINICES
Mit? A lábát?
ARTOTROGUS
Combot akartam mondani.
PYRGOPOLINICES
Pedig csak rálegyintettem.
ARTOTROGUS
Polluxra, ha
erőddel éltél volna, bőrén, belein,
az elefánt pofáján átütötted volna karod.
PYRGOPOLINICES
De hagyjuk ezt most.
ARTOTROGUS
Nincs is rá szükség, hogy nekem
meséld el ezt, ki minden tettedet tudom.
félre
Hasam miatt tűröm e csapást, füleim
fülelnetek kell, hogy ne száradjon ki szám;
helyeselnem kell, bármit is hazudozik.
PYRGOPOLINICES
De mit is mondok…?
ARTOTROGUS
Aha, tudom már, miről beszélsz.
Úgy volt, megtörtént, emlékszem.
PYRGOPOLINICES
Mi?
ARTOTROGUS
Bármi is.
PYRGOPOLINICES
Van…?
ARTOTROGUS
Írótáblát akarsz? Tessék. Van stílusom is.
PYRGOPOLINICES
Ötletesen találod el szándékomat.
ARTOTROGUS
Illik minden szokásod jól ismernem, és
lesnem, hogy mindig megorrontsam, mit akarsz.
PYRGOPOLINICES
Hát emlékszel már?
ARTOTROGUS
Emlékszem: százötvenet
Ciliciában, százat Seholsincsmezőn,
harminc szárdot, hatvan makedón katonát,
ilyen sok embert öltél meg egyetlen napon.
PYRGOPOLINICES
No, mennyi volt ez összesen?
ARTOTROGUS
Pont hétezer.
PYRGOPOLINICES
Körülbelül. Jól végezted a számitást.
ARTOTROGUS
Pedig le sem írtam, mégis jól emlékezem.
PYRGOPOLINICES
Polluxra, legjobban.
ARTOTROGUS (félre)
A jó falat segít.
PYRGOPOLINICES
Amíg ilyen léssz, mint eddig, folyvást ehetsz
és asztalomnál örökösen jelen lehetsz.
ARTOTROGUS
Hát Cappadóciában az ötszáz katonát,
ha kardod nem tompa, egy csapással megölöd!
PYRGOPOLINICES
Közlegénykék voltak, meghagytam életük.
ARTOTROGUS
Minden halandó tudja, mondanom se kell,
hogy a földön egyetlen Pyrgopolinices
te vagy, legyőzhetetlen, hős és daliás.
A nők is mind imádnak és méltán teszik,
hisz gyönyörű vagy, tegnap is a köpenyem
hogy ráncigálták.
PYRGOPOLINICES
Mit mondtak tegnap neked?
ARTOTROGUS
Hát kérdezgették: „Mondd, ugye ez Achilles?”
„A testvére” – feleltem. A másik közbeszól:
„Castorom! Ó be gyönyörű,” – mondja nekem, –
„s milyen nemes, nézd hajkoronáját, hogy ragyog.
Kik elhálhatnak véle, ó be boldogok!”
PYRGOPOLINICES
Ezt mondta?
ARTOTROGUS
Esdekeltek, hogy ma téged, miként
ünnepi menetet, mellettük elvezesselek.
PYRGOPOLINICES
Mily terhes is, ha az ember túlgyönyörű.
ARTOTROGUS
Bizony.
Terhemre vannak; kér, megkörnyékez mindegyik,
könyörög, hogy láthasson, hogy hozzáeresszelek,
s parancsod végzésére nem jut már időm.
PYRGOPOLINICES
Ideje már fölkeresnem a forumot:
hogy akiket még tegnap összeírtam, a
gazfickóknak kifizethessem bérüket.
Mert nagyon szépen kért rá Seleucus király,
hogy toborozzak seregébe zsoldosokat.
Jó, ezt a napot a királynak szentelem.
ARTOTROGUS
No rajta, menjünk.
PYRGOPOLINICES (az üres színpadon)
Kövessetek, csatlósaim!
MÁSODIK FELVONÁS
Első jelenet
PALAESTRIO
Az előadás tárgyát közlöm készségesen,
ha hajlandók vagytok figyelni kedvesen;
aki nem akar meghallgatni, menjen el,
hogy leülhessen, aki figyelni kiván.
Most elbeszélem, hogy mi okból jöttetek
ez ünnepi helyre s a vígjátéknak, melyet itt
mindjárt eljátszunk, a nevét és lényegét.
E darabnak Alazón a görög neve,
Hetvenkedőnek neveztük el latinul.
Ez a város Ephesus; itt él uram, a katona,
ki a forumra ment, ez a szemérmetlen hencegő,
ez a ganaj esküszegő, ez a fajtalan,
ki azt beszéli, minden asszony üldözi:
amért bizony nevetnek rajta mindenütt.
A szajhák, ha látják, félrehúzzák szájukat,
ezért a legtöbbjüknek ajka ferde itt.
De nem oly rég szolgálok ennél, nem bizony;
épp ezt kivánom tudtotokra adni, hogy
mikép kerültem volt uramtól hozzá ide.
Figyeljetek, most kezdem a történetet.
Athénban egy kiváló ifju volt uram,
ki egy attikai athéni leányt szeretett
és az meg őt; ez a legjobbfajta szerelem.
Az ifju követségbe Naupactusba ment,
mivel az állam üdve így kívánta meg.
Ez a katona közben Athénba került
s elkezdett sündörögni a leány körül.
Anyjának is udvarolgatott untalan,
borral, függőkkel, jófalatokkal főzte meg,
a kerítőnő kegyeibe így került.
Mikor pedig eljött az első alkalom,
a kerítőnőn kifogott a katona,
uram szerelmének anyján, mivel a lányt
szép titokban hajóra rakta és noha
tiltakozott, ide Ephesusba hozta el.
Mikor hallottam, hogy elhurcolták, hamar
hajót szereztem és indultam iziben
Naupactusba, uramnak ezt jelenteni.
A nyílt vizen jártunk, mikor az istenek
akaratából kalózok fogták el hajónk:
így vesztem el, még föl se lelve uramat.
A rabló ajándékba adott ennek a
katonának. Hogy ez házába elhozott,
meglátom itt gazdám athéni kedvesét.
A lány is engem, ám szemével jelt adott,
nehogy szóljak hozzá; de később alkalom
adódott sorsát előttem siratnia:
Athénba szeretne visszaszökni, így beszélt,
Athénban élő volt gazdámat kedveli
és senkit inkább nem utál, mint a katonát.
Amint a lány érzelmeit megismerem,
levelet írok és le is pecsételem
s egy kalmárral titkon Athénba küldöm el
uramnak, aki ezt a leányt szereti,
hogy jőjjön ide. Az nem vetette meg szavam;
el is jött és a szomszédunkban ütött tanyát,
egy nyájas aggnál, ki apja jó barátja és
ki szerelmes vendégének kedvébe jár,
minket tanáccsal és tettel buzdít, segít.
Én pedig ott benn nagyszerü csellel értem el,
hogy találkozhassanak a szerelmesek.
Van egy szoba, mit barátnőjének adott
a katona, hová be sem lép senki más;
e hálószobában átfúrtam a falat,
hogy átsétálhasson a nő innen oda;
tud róla az öreg, az ő tanácsa volt.
Van itt egy szolgatársam, egy silány legény,
kit a lány őréül állitott a katona.
Finom furfanggal, csavart cselekkel hályogot
vetünk szemére és olyanná tesszük őt,
hogy amit lát a fickó, azt se lássa meg.
Ti meg ne tévedjetek: kettős szerepet
játszik a leány nemsokára itt meg ott,
de bizony ő lesz mindkettő, ha színlel is.
Így csőbehuzzuk cselszövéssel azt az őrt.
De csikorog a szomszéd öreg ajtaja.
Ő lép ki rajta; itt van, a jó öreg maga.
Devecseri Gábor fordítása
Szamárvásár 591–745.
HARMADIK FELVONÁS
Harmadik jelenet
ARGYRIPPUS
Mért tartasz vissza?
PHILAENIUM
Mert szeretlek, s hiányzol, hogyha elmégy.
ARGYRIPPUS
Élj boldogan.
PHILAENIUM
De boldogabb volnék, ha ittmaradnál.
ARGYRIPPUS
Élj egészségben.
PHILAENIUM
Mondod – és beteggé téssz, hisz elmégy.
ARGYRIPPUS
Anyád végbúcsut intett nekem, és hazaküldött innen.
PHILAENIUM
A lányát, ha nem lehet tiéd, keserves sírba taszítja.
LIBANUS
A fiút kizárták, Herkulesre.
LEONIDA
Biz úgy van.
ARGYRIPPUS
Kérlek, eressz el.
PHILAENIUM
Hová sietsz? Mért nem maradsz?
ARGYRIPPUS
Egész éjjel maradnék.
LIBANUS
Hallod, milyen sok éji munkát ajánl föl? Bizonyára
nappal nem más ő, mint Solon, elfoglalt, és a népnek
törvényt ír, hogy mind aszerint éljen. Be bamba játék!
Hisz az, ki megfogadná az ő törvényeit, tudom jól,
sohase lenne már derék, éjjel-nappal csak inna.
LEONIDA
Herkulesre, ha engednék, föl sem emelné lábát,
pedig mutatja, hogy siet, s fenyegetőzik: elmegy.
LIBANUS
Rekeszd be már beszédedet, hadd hallgatom beszédét.
ARGYRIPPUS
Ég veled.
PHILAENIUM
Hová sietsz?
ARGYRIPPUS
Ég veled: az Alvilágban majd látlak.
Mert én bizony, mihelyt lehet, már életem lerázom.
PHILAENIUM
És engem, ártatlant, miért akarsz megölni éppígy?
ARGYRIPPUS
Én téged? Hisz ha hallanám, hogy élted fogy, magam már
odaadnám az életem, az enyém a tiedhez adnám.
PHILAENIUM
Hát akkor mért is fenyegetsz, hogy élted elveszíted?
Mit gondolsz, én majd mit teszek, ha szavad szerint cselekszel?
Bizonyos, hogy csak ugyanazt, amit te téssz magaddal.
ARGYRIPPUS
Te édes méznél édesebb.
PHILAENIUM
Mindenképp életem vagy.
Ölelj meg.
ARGYRIPPUS
Boldogan teszem.
PHILAENIUM
Bár így jutnánk a sírba.
LEONIDA
Jaj, Libanus, be szerencsétlen a szerelmes!
LIBANUS
Herkulesre,
ki függ, az szerencsétlenebb sokkal.
LEONIDA
Volt benne részem.
Álljuk körül, s én itt, te ott, így szólítsuk meg őket.
Üdvözlégy, uram. Füst ez a nő, kit átölelve tartasz?
ARGYRIPPUS
Micsoda?
LEONIDA
Mert könnyezik tőle a szemed, azért kérdem.
ARGYRIPPUS
Leendő pártfogótokat elvesztettétek immár.
LEONIDA
Én, Herkulesre, nem, mivel sosem volt pártfogóm még.
LIBANUS
PHILAENIUM, üdvözlégy.
PHILAENIUM
Az istenek adják meg mind, mire vágytok.
LIBANUS
Egy éj veled s egy hordó bor, ez volna, amit kivánnék.
ARGYRIPPUS
Vigyázz, hogy meg ne verjelek, te gaz.
LIBANUS
Neked kívánom.
ARGYRIPPUS
Akkor beszélj, ami csak óhajod.
LIBANUS
Hogy ezt elverjem, úgy ám.
LEONIDA
Ki hinné el neked, puhány, fürtös, parázna fickó?
Te ütnél engem, te, kinek ütés az ételed is már?
ARGYRIPPUS
A te szerencséd, Libanus, sokkal jobb az enyémnél,
mert én nem élek esteiig.
LIBANUS
Miért, mondd meg, könyörgök.
ARGYRIPPUS
Mert őt szeretem, s ő engem, és nincs már mit adnom érte,
és engem, a szerelmest, a házból kihajított az anyja.
Húsz ezüst mina engemet halálba visz ma, tudd meg,
amit az ifjú Diabolus igért, hogy néki átad,
hogy a leányt csupán hozzá küldje egy teljes évig.
Látjátok, mit tud húsz mina, hogy a hatalma míly nagy?
Boldog, ki elveszítheti; elvesztem, ki el nem veszítem.
LIBANUS
Átadta már a pénzt?
ARGYRIPPUS
Még nem.
LIBANUS
Hát légy nyugodt, ne aggódj.
LEONIDA
Gyere csak félre, Libanus.
LIBANUS
Ahogy tetszik.
ARGYRIPPUS
Könyörgök,
öleljétek át egymást, úgy édesebb ám beszélni.
LIBANUS
Tudd meg, uram, nem mindenkinek egyformán édes minden:
nektek, szerelmeseknek, jobb, ha ölelkezve szóltok,
de én ezt meg nem ölelem, s ölelésem ő lenézi.
Tehát csak tedd meg te magad, amit nekünk tanácsolsz.
ARGYRIPPUS
Én, Polluxra, örömmel. És ti közben, hogyha tetszik,
álljatok félre.
LIBANUS
Megtréfáljuk urunk?
LEONIDA
Megérdemelné.
Akarod, hogy előtte Philaenium átöleljen engem?
LIBANUS
Akarom hát.
LEONIDA
Jőjj.
ARGYRIPPUS
Leltetek módot? Elég a szóból.
LEONIDA
Ügyeljetek, figyeljetek, s nyeljétek a beszédem.
Először is, hogy szolgáid vagyunk, azt nem tagadjuk;
de hogyha húsz ezüst minát adnánk neked ma, mondd csak,
hogy hívnál minket?
ARGYRIPPUS
Felszabadultaknak.
LEONIDA
Nem patronusnak?
ARGYRIPPUS
Így méginkább.
LEONIDA
Hát húsz mina van erszényemben itt, ni,
s ha akarod, én neked adom.
ARGYRIPPUS
Az istenek áldjanak meg,
uradnak őre, népnek dísze, kincseknek kincses kincse,
emberek üdvre vezetője, szerelemnek vezére.
Ide tedd, aggasd már ide, a nyakamba azt az erszényt.
LEONIDA
Nem akarom, hogy, ki uram vagy, számomra hordd e terhet.
ARGYRIPPUS
Csak rázd le magadról hamar, s nyugodt szívvel helyezd rám.
LEONIDA
Én hordom: menj üres kézzel, mint úrhoz illik, előttem.
ARGYRIPPUS
Mi lesz?
LEONIDA
Mi?
ARGYRIPPUS
Hát nem adod át, hogy nyomja már a vállam?
LEONIDA
Őt, kinek adod, kérd, hogy kérje és könyörögje ki tőlem.
Mert síkos a vállad, a pénz amúgy is hozzá siklik onnan.
PHILAENIUM
Szemecském, rózsám, add ide, gyönyörüségem, lelkem,
LEONIDA, az ezüstöt, add, ne szakíts el két szerelmest.
LEONIDA
Mondj hát fürjednek, tyúkodnak és stiglicednek engem,
gidádnak, báránykádnak és borjacskádnak becézzél,
és fogjad meg a fülemet, és nyomd ajkamra ajkad.
ARGYRIPPUS
Téged csókoljon meg, te gaz?
LEONIDA
Tán méltatlan vagyok rá?
De biz ma ezt el nem viszed, ha át nem kulcsolod térdem.
ARGYRIPPUS
Szükség – parancs: átkulcsolom. Mit kérek, megadod hát?
PHILAENIUM
Könyörgök, én Leonidám, hozz már uradnak üdvöt,
jótettel váltsd meg tőle magad, sőt te vedd meg őt ezüstön
Megöleli
LEONIDA
Szép vagy s szeretni érdemes, s ha rajtam állna, még ma
neked adnám, nem kérnéd hiába: de őt kell kérned inkább,
ki megőrzésre adta nekem. Eredj, szép lányka, szépen.
Odadobja az erszényt
Fogd csak, Libanus.
ARGYRIPPUS
Gaz lator, kijátszottál megintcsak?
LEONIDA
Nem tettem volna, ha nem hanyagul kulcsolod át a térdem.
Libanushoz
Most rajtad a sor, játszd ki az urat és öleld át a szép lányt.
LIBANUS
Hallgass, figyelj.
ARGYRIPPUS
Philaenium, hozzá mért is ne lépnénk?
Hisz igazán derék fiú, nem olyan, mint e tolvaj.
LIBANUS
Elő kell lépnem, mert hiszen most hozzám esdekelnek.
ARGYRIPPUS
Kérlek, Libanus, ha urad meg akarod menteni, add át
a húsz minát. Lásd, mi vagyok: szűkölködő szerelmes.
LIBANUS
Meglátjuk. Tán meg is teszem. Jőjj ide vissza este.
De most a lánynak mondd, hogy kérje és könyörögje tőlem.
PHILAENIUM
Szerelemmel kérjem tőled, vagy csókkal az ezüstöt?
LIBANUS
Mindkettővel.
PHILAENIUM (megöleli)
Könyörgök hát, hogy mindkettőnket ments meg.
ARGYRIPPUS
Ó, Libanus, patrónusom, add át. Hisz jobban illik
a terhet az utcán szolgának hordozni, mint pártfogónak.
PHILAENIUM
Én Libanusom, aranyszemecském, szerelmem éke, dísze,
szerelmem, mindent megteszek, csak add nekünk az ezüstöt.
LIBANUS
Galambocskádnak mondj tehát, mondj kiskutyidnak engem,
fecskédnek és csókádnak és nevezz a stiglicednek,
és tégy kígyóvá azután, legyen kettős a nyelvem,
karod nyakláncát fond reám, ölelj át véle menten.
ARGYRIPPUS
Téged öleljen át, bakó?
LIBANUS
Mért? Méltatlan vagyok rá?
Nehogy hiába mondtad légyen rám ezt a csúnyaságot,
hátadra veszel ma engemet, ha az ezüstöt vinni vágyod.
ARGYRIPPUS
Hátamra vegyelek?
LIBANUS
Talán különben kapsz ezüstöt?
ARGYRIPPUS
Végem! Ha illik, hogy az úr szolgáját hordja hátán,
szállj föl.
LIBANUS
Így szoktak, így bizony dölyföst igába törni.
Egyenesedj ki, mint szoktad gyerekkorodban. Hallod?
Így ni. Gyi, dícsérlek, nincs még egy ilyen okos ló, mint te.
ARGYRIPPUS
Ülj hát fel.
LIBANUS
Meg is teszem.
(Hátára üt) No mi ez, hát, hogy mégy, milyen lomhán?
Levonom a zabodból, hogyha nem ügetsz jól, Herkulesre!
ARGYRIPPUS
Kedves LIBANUS, már elég.
LIBANUS
Ma meg nem kérlelsz engem.
Mert már a dombnak hajtalak, négylábon csak szaladj föl,
aztán malomba küldelek én, ott kínlódj körbefutva.
Állj meg, leszállok már, pedig elég haszontalan
ARGYRIPPUS
Mi lesz most, kedvesem? Mivel jól megtréfáltatok már,
adod az ezüstöt?
LIBANUS
Ha nekem oltárt és szobrot állítsz,
s mint istennek, ökröt áldozol: mert én vagyok az Üdvöd.
LEONIDA
Uram, kergesd ezt innen el, és lépj tüstént ide hozzám,
s mit ő parancsolt, azt nekem állítsd föl s hozzám esdjél.
ARGYRIPPUS
Hogy hívjalak, milyen isten vagy?
LEONIDA
A Kedvező Szerencse.
ARGYRIPPUS
Ez így már jobb.
LIBANUS
Mi volt valaha embernek jobb az Üdvnél?
ARGYRIPPUS
Dicsérhetem a Szerencsét úgy, hogy nem gyalázom az Üdvöt.
PHILAENIUM
Castorra, mindkettő derék.
ARGYRIPPUS
Hiszem, ha jót is adnak.
LEONIDA
Azt kérd, amire vágyakozol.
Argyrippus
S ha kérem?
LEONIDA
Teljesül már.
ARGYRIPPUS
E lány munkáját áhitom egy teljes évre.
LEONIDA
Tiéd már.
ARGYRIPPUS
Igazat mondasz?
LEONIDA
Úgy bizony.
LIBANUS
Velem kísérletezz most,
lépj ide. Kérd fővágyadat, és máris teljesülhet.
ARGYRIPPUS
Mit kérjek inkább, ha nem azt, minek szüksége kínoz,
húsz jó ezüst minát, azért hogy e lány anyjának adjam?
LIBANUS
Meg is kapod, bízz és remélj, a vágyad teljesül már.
ARGYRIPPUS
Miként szokás, Szerencse s Üdv gyakran kijátssza az embert.
LEONIDA
E mái nap föllelt ezüstnek én a feje voltam.
LIBANUS
Én meg a lába.
ARGYRIPPUS
De e beszédnek nincs se feje, se lába.
Nem értem, hogy mit mondotok, s hogy mért ugrattok engem.
LIBANUS
Elég a tréfa, úgy hiszem. Elmondjuk most a dolgot.
Figyelj, Argyrippus, miránk: apád parancsa volt az,
hogy hozzád hozzuk az ezüstöt.
ARGYRIPPUS
Be jókor is hoztátok!
LIBANUS
Az erszényben húsz jó mina van, de rossz uton szereztük;
egy feltétellel küldte el.
ARGYRIPPUS
Mondd meg, kérlek, hogy az mi.
LIBANUS
Egy éjt e lánnyal s egy vacsorát adj néki.
ARGYRIPPUS
Hívd el, kérlek:
méltó, hogy néki megtegyük ezt, hisz szétszakított szerelmünk
ő forrasztotta egybe.
LEONIDA
És te tűrnéd, Argyrippus,
hogy apád ölelje a kedvesedet?
ARGYRIPPUS
Ezért szívesen tűröm.
LEONIDA, kérlek, fuss hamar és hívd hozzánk apámat.
LEONIDA
Már rég ottbenn van.
ARGYRIPPUS
Erre nem jött.
LEONIDA
A sikátoron jött,
arra, titkon, a kert alatt, nehogy valaki lássa
a háznépből, nehogy asszonya megtudja, hogy mi történt.
Ha anyád megtudná, mi lett az ezüsttel…
ARGYRIPPUS
Istenemre,
csak jó szót!
LIBANUS
Befelé!
ARGYRIPPUS
Jól éljetek.
LEONIDA
Ti meg szeressetek jól.
Devecseri Gábor fordítása
TERENTIUS
Adelphoe 1–154.
Szín: Athén. Balra Micio, jobbra Sostrata háza.
Prológus
Miután a költő megneszelte, hogy müvét
Gonosz szemekkel lesik és ellenségei
Lerántják azt, amit mi játszani készülünk,
Magától adja föl magát: ítéljetek,
Mit érdemel, dicséretet, vagy megrovást?
A „Synapothnéskontes” Díphilos darabja, mit
„Közös halál” címmel Plautus lefordított.
A görög mesében egy legény széplányt rabol
A kerítőtől. Plautus ezt a részletet
Kihagyta és hozzá se nyúlt: ezt vette át
Költőnk, – a „Testvérekben” közli szószerint
S mint újdonságot játsszuk a darabot. Döntsetek,
Hogy ez tolvaj lásnak minősül, vagy hanyag
Mulasztás volt, mit helyre kellett hoznia?
Mondják rossz nyelvek, hogy befolyásos emberek
A pártfogói s állandó társszerzői is.
De amit ezek a legcsunyább szidásnak szántak, a
Legfőbb dicséret őneki: hogyha kedvelik,
Kiket ti mind szerettek és a nép szeret,
Kiknek müve hadban és békében egyaránt
Kiki ügyén-baján segít, de gőgre mégsem ok.
A darab meséjét ehelyütt ne várjátok, mivel
Részint az elsőnek fellépő két öreg,
Részint a játék tárja fel. Jószívetek
A költő kedvét hadd növelje, írni még!
ELSŐ FELVONÁS
Első jelenet
MICIO
Storax! Nem jött haza még vacsoráról Aeschinus,
Sem a szolganépből senki, aki elébe ment!
Jól mondják azt, igazán: ha valahol elmaradsz
És ott időzöl, jobb annak megesnie,
Mit asszonyod beszél, vagy gondol mérgesen
Magában, mint amit szülőid jószive!
A nő, ha késel, azt gondolja: mást szeretsz,
Iszol, dorbézolsz, jól kitombolod magad:
Neked jó dolgod van, keserves csak neki.
Min jár az én eszem, hogy a fiam nem jött haza!
Micsoda dolgokon izgulok! Nem hűlt-e meg?
Nem esett-e el valahol, – tán csak nem törte ki
Valamijét? – Ha az ember arra szánja el magát,
Olyat szerezni, ami drágább neki, mint sajátmaga!
Pedig ez nem is az enyém: a testvérem fia.
Ő ifjukorunktól fogva más természetű;
Én városon szerettem élni, jámborul
S békén s amit itt szerencsésebbnek tartanak:
Sose házasodtam meg. Nos, épp fordítva ő.
Vidéken él, mindig takarékosan, töri
Magát, meg is nősült, született két gyermeke.
A nagyobbikat tehát örökbefogadtam én,
Édesfiam gyanánt szeretem, nevelgetem,
Ez az én szememvilága, benne gyönyörködöm.
Hogy ő is így tekintsen, azon iparkodom.
Adok, szemet hunyok; nem kell, hogy csak nekem
Legyen mindig igazam, – mit más apák elől
Titkolnak, bár az ifjukorral velejár,
Rászoktatom, hogy előlem azt ne rejtse el.
Hisz aki apját csapja be és hazudik neki,
Minden bizonnyal bátran csal meg másokat.
Szép szó és engedékenység a gyermeket,
Hiszem, jobban kordában tartja, mint a félsz.
Nem tetszik ez testvéremnek, nem szíveli,
El is jön gyakran, kiabál: „Mit csinálsz, Micio?
Mért rontod ezt a legényt? Miért iszik? Miért
Jár nőkhöz? A pénzt ilyesmire mért tömöd belé?
Minek úgy kiöltöztetni? Jaj, te féleszű!”
– Pedig ő a túlrideg, s ez nem jó, nem való
És nézetem szerint igen nagy tévedés,
Hogy komolyabb a tekintély, vagy szilárdabb lábon áll,
Ha erő csikarja ki, mintha barátság szerzi meg,
És azt mondom magamnak, így okoskodom:
Ki kötelességét gonosz kényszerből végzi csak,
Vigyáz magára, míg úgy véli, rájöhetsz:
Ha nem tart tőle, magamagához hű megint;
De akit jósággal nyersz meg, az szívből teszi:
Viszonozni vágyik – látod-e, nem-e, egyremegy.
A szülő inkább nevelje arra gyermekét:
Önként, ne féltiben tegye a jót. Gazda és
Apa közt a különbség ez. Ki erre képtelen,
Szabad emberekkel nem tud bánni, vallja be!
– De nem ő van itt, akit emlegettem? – Ő, csakis!
Látom: komor; mi bántja? – Tudom: ahogy szokott,
Jól összeszid megint. (Jön Demea) – Köszöntlek, Demea!
Örvendünk!
Második jelenet
DEMEA
Ép jókor! Téged kerestelek!
MICIO
Mi bosszant?
DEMEA
Még azt kérdezed, mikor Aeschinus
Ilyen, – mi bosszant engem?
MICIO
(Nem megmondtam-e?)
Hát mit művelt?
DEMEA
Hogy mit művelt? Aki senkitől
Se fél, semmit se szégyel, semmibe sem veszi
A törvényt?! Mert amit eddig cselekedett, nohát
Hagyján – de mit követett el épp imént?
MICIO
No mit?
DEMEA
A kaput betörte, egy idegen házon rajtütött,
A házigazdát és az egész személyzetet
Halálra verte: elrabolt egy nőszemélyt,
A kedvesét! Mindenki méltatlankodik,
Micsoda gyalázat! – hányan mondták, Micio,
Idejövet! Mindenki erről szájal! Végre is,
Ha példaképet kell felhozni, nézze meg:
Fivére ott falun derék, dolgos, szerény!
Ilyet nem művel! – ha neki mondom, Micio,
Neked szól ez, mert te hagyod így elzülleni!
MICIO
Tapasztalatlan embernél nincsen vakabb,
Aki mást se tart helyesnek, csak amit ő csinál!
DEMEA
Mért mondod ezt?
MICIO
Mert rosszul ítélsz, Demea!
Nem bűn egy ifjú emberkétől, higyj nekem,
Ha nőkhöz jár, iszik, vagy egy kaput betör!
Nem ám! – Ha sem te, sem én nem tettük ezt, szegény
Sorunk nem hagyta: amivel te most dicsekszel itt,
Nem volt egyéb, csupán az inség kényszere.
Nem jól beszélsz! Mi is megtettük volna, ha
Lett volna miből! S ha ember volnál, ennek a
Tiédnek is hagynád, amíg kora engedi,
Nehogy kivárja, míg kivisznek téged, és
Majd éltesebb korában mégis megtegye!
DEMEA
Nagy Juppiter! Te, ember, megbolonditasz!
Fiatal legénykétől nem bűn, ha így tesz?!
MICIO
Á,
Hallgass, ne untass folyton ezzel, már elég.
Fiadat te adtad át örökbe énnekem:
Ő már az enyém: ha vét is olykor, Demea,
Nekem vét és a főrész abból rám esik.
Nőzik, berúg, kenőcstől szaglik: – a pénzemen!
Szeret? – Én adok rá pénzt, amíg lesz benne mód.
Ha nem lesz majd, tán kinnreked a kapu előtt.
Betör egy kaput? – Kijavíttatom. Hogy elszakít
Egy öltönyt? Újat varratok. Van még miből,
Hálisten, és ez még nem túlságos teher.
Hagyd abba tehát, vagy válasszunk döntőbírót:
Lásd meg, te jársz a rosszabb úton.
DEMEA
Jaj nekem!
Apának lenni: tanulj attól, aki ért ahoz!
MICIO
Te apja vagy természettől – tanáccsal én!
DEMEA
A tanácsaid! Nohiszen …
MICIO
Ha folytatod, megyek!
DEMEA
Így bánsz velem?
MICIO
Hányszor kell ugyanazt hallanom?
DEMEA
Enyém a gond!
MICIO
Enyém is! Jobb lesz, Demea,
Kiki csak sajátjával törődjék, ezzel én,
Azzal te. Mert ha mindakettővel törődsz:
Akit adtál, azt is visszakéred …
DEMEA
Micio!
MICIO
Így látom én ezt.
DEMEA
Mért? De ha teneked tetszik, ám
Pocsékoljon, pusztítson, vesszen, bánom én!
Hogy én egy szót többé …
MICIO
Haragszol Demea,
Megint?
DEMEA
Ne hidd!! Vagy visszakértem őt? – Nehéz!
Nem változom! S ha ellenedre… – mit, hagyom!
Törődjem eggyel, mondod. Jó. Hálisten ez
Legalább kedvemre való. A te fiad is talán
Belátja, de nem akarok rá rosszat mondani!
El
MICIO
Nem semmiség, amit beszélt s tud többet is,
És nem kevéssé bánt a dolog. Hogy szenvedek,
Neki persze nem mutattam. Mert olyan ember ez:
Ha csitítom, – támadom s vitatkozom vele
Keményen és még így se tudja emberien
Eltűrni. Ha még növelném, szítanám dühét,
Vele együtt lennék esztelen! – Bár Aeschinus
Ebben nagyon méltatlanul bánik velem.
Melyik széplányt nem ölelte még? Melyikre nem
Költött? – Minap meg (már megunta, gondolom,
Mind) – házasodni kíván, ezzel állt elő.
Reméltem, már lecsillapult az ifjú hév.
Örültem. – S hát megint előlről! – Hadd tudom
Meg végre, mi ez. Csak leljem ott a Forumon!
Meller Péter fordítása
Adelphoe 787–997.
ÖTÖDIK FELVONÁS
Harmadik jelenet
MICIO (kilép Sostrata házából)
Mi kész vagyunk, ahogy megmondtam, Sostrata;
Ha tetszik… – Hát nálunk ki dörömböl ilyen vadul?
DEMEA
Jaj, mit tegyek, mit én? Ordítsak, ríjak-e?
Egek, földek, Neptunus tengere!
MICIO
Püff neki!
Ez mindent megtudott, azért üvölt. Vihar
Jön: gyors segítség kell!
DEMEA
Nézzék meg; itt jön ő:
Mindkét fiúnak közös pusztító mételye!
MICIO
Hadd ezt a dühöngést, térj magadhoz végre már!
DEMEA
Hagyom, magamhoz tértem, átkaimat lenyelem.
Lássuk magát a dolgot. Azt kimondtuk, (és
Ez tőled származott!) te sem törődsz az én,
Meg én se a te fiaddal. Így volt?
MICIO
Nem tagadom.
DEMEA
Mért engeded be hát az enyémet? Mért iszik
Most nálad? Mért veszel neki szeretőt? Énnekem
Feléd kevesebb jogom van, mint neked felém?
A tiédre semmi gondom; enyémre se legyen neked!
MICIO
Nem jól beszélsz.
DEMEA
Nem?!
MICIO
Ősi közmondás szerint
Egymás között, barátoknál minden közös.
DEMEA
Finom! Legelső alkalom, hogy így beszélsz!
MICIO
Figyelj kicsit, hacsak nem untat, Demea!
Először is, ha az bánt, mennyit költenek
Fiaink, csak ezt vedd számításba, légy szives:
Te két fiut akartál, – vélted: ennyire
Telik s amid van, kettejüknek ép elég.
Te persze úgy okoskodtál, megnősülök
Majd én is. – Tégy csak régi elveid szerint:
Keress, kuporgass, gyüjts, minél többet szerezz
S hagyd rájuk – ekként nagy dicsőség jut neked.
De az én vagyonom – nem várt nyereség – hadd fogyjon el
Az összeg megmarad s mi azonfelül nekik
Jut, vedd haszonnak. És ha ebben szótfogadsz,
Igaz szivedből, véget is vetsz, Demea,
Az én, a te és az ő panaszuknak egyaránt!
DEMEA
A vagyon hagyján; de az ő természetükre…
MICIO
Várj,
Tudom, rátérek. Minden ember, Demea,
Sok olyan vonást visel, amiből megítélhető
S ha ketten ugyanúgy tesznek, gyakran mondhatod:
Amit ez büntetlenül tehet, annak nem szabad!
Nem a tett különböző, csak aki megteszi!
– Abból, amit én ezekben látok, úgy hiszem,
Tetszés szerint nevelhetők. Értelmesek,
Szeretik egymást, tisztességtudók. Csak szívüket-
Eszüket ne kössed gúzsba: visszafoghatod
Őket, mikor kívánod. Félsz, kicsit lazán
Kezelik a vagyont? – Hát nézd csak, kedves Demea:
A korral az ember minden egyébhez jobban ért,
Csak egy hibánk van, amit a vénség hoz nekünk:
Hogy kelleténél jobban féltjük a vagyont.
Megérnek erre ők maguktól.
DEMEA
Csak vigyázz!
Mi még a te fényes elveidre, Micio,
És lágy szivedre rá fogunk fizetni!
MICIO
Csitt!
Ne félj, hadd már ezt. És fogadj ma szót nekem:
A homlokod ne ráncold!
DEMEA
Így illik, tudom:
Legyen! – Különben is, hajnalban indulunk
Fiam meg én a tanyára.
MICIO
Még éjjel mehetsz;
Csak. most, – ma légy vidám!
DEMEA
S a cimbalmosleányt
Szintén viszem magammal.
MICIO
Biztos győzelem.
Vele már ezentúl a fiadat is a házhoz kötheted.
Csak jól vigyázz rá!
DEMEA
Lesz rá gondom, megteszem:
Jó lisztes és kormos lesz és csupa füst a sok
Főzéstől és az őröléstől; azonkivül
Délben, ha tűz a nap, torzsát szedetek vele:
Olyan égett lesz és fekete, mint a szén!
MICIO
Remek!
Lám, hogy van eszed! – Helyedbe kényszeríteném
Is a fiut, akar-nemakar, muszáj vele hálnia!
DEMEA
Kicsúfolsz? Jó neked, hogy ilyen kedélyü vagy…
Én azt hiszem –
MICIO
Még folytatod?
DEMEA
Már hallgatok.
MICIO
No, gyere be, csináljuk azt, amit ma tenni kell.
Bemegy
DEMEA
Senki még az életévei úgy számot nem vethetett,
Hogy ne hoztak volna a dolgok, a kor s a gyakorlat meglepetést,
Arra intve, hogy azt, amit te tudni véltél, nem tudod,
S arról, amit fontosnak itéltél, már ha kipróbáltad, lemondj.
Ez az én esetem: eddig-éltem szigorú életmódomat
Most adom fel, közel a sírhoz. Mért? – Belátom, az emberek
Közt mi sem jobb, mint a könnyed, nyájas, kellemes modor.
Így igaz, erre az én s a fivérem példáján kiki rájöhet.
Ő mindég úgy élte világát: békésen lakmározott,
Kedves, nyájas, sose bánt senkit, csak mosolyog mindenkire,
Csak magának él, magára költ; mind áldják, kedvelik.
Én meg, én vad, morc, goromba, zsémbes, zsugori, rosszivü,
Megnősültem. Micsoda átok volt ez! – Jöttek a gyermekek:
Új gond. Hajjaj, és amíg én, csakhogy ezeknek több legyen,
Pénzt kerestem és a gyüjtés tönkretette az életem,
Most kenyerem végére járva, fáradozásomért csupán
Gyűlöletet kapok. Ő mit sem tett, mégis atyai becsben áll.
Őt szeretik, tőlem menekülnek. Elhiszik minden szavát,
Rajta csüng, imádja mind a kettő: engem elhagyott.
Éljen ő: ez a vágyuk, és én haljak meg minél előbb.
Annyi verítéken növesztett fiaim így szerezte meg ő
Olcsó áron. Enyém az összes nyomoruság, övé a jó!
Node most aztán megpróbálom, mit tehetek ezzel szemben én
Szépszóval, szelíd bánással: ezt a kihívást felveszem.
Engem is szeressenek csak enyéim s nagyra tartsanak!
Adjak és kedves legyek érte? – Hátramaradni nem fogok.
Fogy a pénz? – Avval sem törődöm, úgyis a vénebb én vagyok!
Ötödik jelenet
SYRUS
Hé, Demea! Testvéred hív, régen váratod!
DEMEA
(Ki ez az alak?) – Á, Syrus komám. Mi van? Hogy állsz?
SYRUS
Jól!
DEMEA
(Nagyszerű! Elsőre három ráadás
Természetemre: „Á, komám”, „Mi van”, „Hogy állsz”!)
– Tisztességes szolgának tartlak, szívesen
Segítenék terajtad!
SYRUS
Köszönöm!
DEMEA
Az ám, Syrus!
Igazat beszélek, hamarosan tapasztalod!
Hatodik jelenet
GETA (kijön Sostrata házából)
Úrnőm, beszólok: küldjenek minél előbb
A menyasszonyért! – De lámcsak: Demea! – Üdv neked!
DEMEA
Nohát,… hogy hívnak?
GETA
Geta.
DEMEA
Geta, terólad én
Ma úgy itélem, hogy derék ember lehetsz,
Mert énelőttem tisztességes szolga az,
Aki urával gondol, – s nálad így láttam, Geta!
Ezért terajtad alkalomadtán szívesen
Segítenék. – (Föltettem: elbűvölő leszek!
Szépen haladok!)
GETA
Jóságos vagy, hogy így itélsz!
DEMEA
A népséget lassacskán hívemmé teszem.
Hetedik jelenet
AESCHINUS (kilép Micio házából)
Megölnek engem, olyan szentséges esküvőt
Akarnak csapni; ezzel vész el egész napunk!
DEMEA
Mi van, Aeschinus?
AESCHINUS
Nicsak, te itt voltál, apám?
DEMEA
Apád bizony, nemcsak testben – lélekben is,
Ki két szeménél is jobban szeret! De mért
Nem hívod a párodat?
AESCHINUS
Hívnám, csak késik a
Fuvoláslány és akik énekelni fognak!
DEMEA
Eh,
Hallgatsz-e rám, öregre?
AESCHINUS
Nos?
DEMEA
Tégy így: ne bánd
A nászdaloskart és a sok fáklyást, sipost;
A kertben azt a palánkot bontasd el hamar,
Hozd őket erre át, a két ház egy legyen!
Anyját is hozd s az egész személyzetet!
AESCHINUS
Remek!
Apám, csupa bűbáj vagy!
DEMEA
(Finom! Bájos vagyok!
Átjáró lesz öcsém lakása: kap egy sereg
Lakót, ugyancsak ráfizet – de mit nekem?
Én, bájos ember, közkedvelt leszek! – Nosza,
Az a babyloni fizesse ki már a húsz minát!)
– Mire vársz Syrus? Szaladj, csináld!
SYRUS
Mit?
DEMEA
Bontsd le azt!
Menj értük, hozd át őket!
GETA
Az isten, Demea,
Megáldjon! Látom, mennyire szívből jót akarsz
Házunk népének!
DEMEA
Érdemes rá, gondolom!
Mit szólsz te?
AESCHINUS
Én is úgy hiszem.
DEMEA
Sokkalta jobb
Gyerekágyas asszonyt erre, mint az úton át
Szállítani!
AESCHINUS
Jobbat még sose láttam én, apám!
DEMEA
Így szoktam én. – De lám, most lép ki Micio!
Nyolcadik jelenet
MICIO
Testvérem óhaja? Hol van ő? – tény, Demea?
DEMEA
Igen, azt kívánom, ebben s még amiben lehet,
Mi mindenkép legyünk e ház népével egy;
Becsüljük meg, fűzzük magunkhoz!
AESCHINUS
Úgy, apám!
MICIO
Így tartom én is.
DEMEA
Sőt, bizisten, így való:
A fiatalasszonynak anyja is van!
MICIO
Van. No és?
DEMEA
Tisztes, szerény.
MICIO
Mondják.
DEMEA
Kissé már éltesebb.
MICIO
Tudom.
DEMEA
Abban a korban van, hogy gyereke nem lehet:
Nincs gondviselője senki, egyedül él.
MICIO
(Mit akar ez?)
DEMEA
Illő, hogy elvedd! – (Aeschinushoz:) És te hajtsd, hogy így legyen!
MICIO
Én, őt?!
DEMEA
Te.
MICIO
Én?
DEMEA
Te, mondom!
MICIO
Hülyeség!
DEMEA
(Aeschinushoz) Hogyha megembereled magad,
Rááll!
AESCHINUS
Apám!
MICIO
Szamár, mit adsz te erre?
DEMEA
Semmit sem tehetsz:
El nem kerülheted!
MICIO
Lázas vagy?
AESCHINUS
Édesapám, hadd kérlek én!
MICIO
Eriggy, bolond!
DEMEA
Fiadnak engedj!
MICIO
Észnél vagy te, azt hiszed?
Én hatvanötesztendős fejemmel ifjú férj legyek, elvegyek
Egy elnyűtt vén banyát? Ti ezt eszeltétek ki énnekem?
AESCHINUS
Tedd! én megígértem már nekik!
MICIO
Úgy? A sajátodat osztogasd, gyerek!
DEMEA
Node, hátha nagyobbat kérne?
MICIO
Hogy-hogy? Mintha volna ennél még nagyobb?
DEMEA
Engedj!
MICIO
Ne nyaggass!
DEMEA
Tedd, igérd meg!
MICIO
Hagyjatok békét nekem!
AESCHINUS
Csak hogyha elérem!
MICIO
Ez már erőszak!
DEMEA
Légy nagylelkű. Micio!
MICIO
Szerintem bár sült kergeség, nekem meg éppen nem való,
Ha ti így erőltetitek, legyen hát kedvetekre!
AESCHINUS
Jól teszed!
DEMEA
Méltán szeretlek. – S most mit mondjak, hogy amit akartam, teljesült?
MICIO
Mi? Még kell valami?
DEMEA
Hegio, ki a legközelebbi rokonunk,
Szomszédod is, szegény is, illik, hogy vele valami jót tegyünk.
MICIO
És mit tegyünk?
DEMEA
Van a város szélén egy kicsi telked, amit kiadsz:
Használja azt ő!
MICIO
Az kicsi?
DEMEA
Még ha tán nagy is, meg kell tegyed!
Menyünknek gyámja, rendes ember, s hát rokon: jó helyre jut.
Különben is magamévá tettem a te szavadat, Micio,
Aki szépen és okosan kimondtad: „Mindnyájunk közös baja,
Hogy vénkorunkra a vagyonunkat túlontúl féltjük” – ezt nekünk
Ki kell kerülnünk! Mert igaz szó és ez a dolgok rendje!
AESCHINUS
Apám!
MICIO
Nos, a telket odaadom Hegionak, mert ez is akarja.
AESCHINUS
Nagyszerű!
DEMEA
Most már valóban testi-lelki édestestvérek vagyunk!
– (Saját kardjával nyakazom őt le!)
9. jelenet
SYRUS
Kész a parancsod, Demea!
DEMEA
Rendes ember vagy. Bizisten, én ma úgy gondolkodom:
Ezt a Syrust méltónak itélem, hogy szabad legyen.
MICIO
Ez – szabad?!
Mit tett érte?
DEMEA
Sokat!
SYRUS
Milyen áldott ember vagy te, Demea!
Mindkét fiatokat én gondoztam, kiskoruktól fogva már,
Intve, okítva, úgy tanítottam őket, ahogy tőlem kitellt!
DEMEA
Ez meglátszik! S még tetejébe bevásárolni ilyen híven!
Szajhát keríteni, csapni fényes, nappalba-nyúló dáridót:
Nem középszerű egy ember, aki ilyet tud!
SYRUS
Ennyi bájt!
DEMEA
Vedd hozzá: ma a cimbalmoslány-vásárnál segédkezett,
Buzgó volt, méltó jutalomra. Így javul meg a többi is!
És ez is ezt akarja!
MICIO
Akarod?
AESCHINUS
Úgy szeretném!
MICIO
Hát, ha te
Úgy kívánod, – gyere ide Syrus; légy szabad!
SYRUS
Nagy jót teszel!
Megköszönöm mindnyájatoknak – főkép teneked, Demea!
DEMEA
Örvendek.
AESCHINUS
Magam is.
SYRUS
Hiszem. Csak lenne ez a boldogság örök!
Ha szabadnak láthatnám velem együtt Phrygia életpárom is!
DEMEA
Ezt a pompás asszonyt!
SYRUS
Azt ám, – aki a kis unokádnak ép
Most adott első tejecskét!
DEMEA
Herculesre, ez komoly!
Mert ha az elsőt adta, semmi vita: szabad kell, hogy legyen!
MICIO
Emiatt?
DEMEA
Emiatt. Hogyha ezüst kell, végy az enyémből, amennyit akarsz!
SYRUS
Demea, mindig minden vágyad váltsa valóra az ég ura!
MICIO
Nos, Syrus, ma szép napod van!
DEMEA
Hogyha aztán, Micio,
Megteszed azt, ami illik ilyenkor és valamicskét adsz neki,
– Egyet-mást, amiből megéljen: hamar megtérül!
MICIO
Kár belé!
DEMEA
Rendes ember!
SYRUS
Megadom: adj csak!
AESCHINUS
Adj, apa!
MICIO
Majd meggondolom.
DEMEA
Megteszi!
SYRUS
Ó, te drága ember!
AESCHINUS
Apám, legtündéribb apa!
MICIO
Mi lehet ez? Mi ütött beléd, hogy így kicseréltek hirtelen?
Mondd, mi lelt? Ez a bőkezűség-roham, ez mi?
DEMEA
Megmondom neked:
Azt mutatom ki: nem azért hiszik ám, hogy kedves vagy s kellemes,
Mintha igazán úgy is élnél, – nem igaz –, nem jóvoltodért:
Csak simulékony vagy, behízelgő, és pazarló, Micio!
– Most, hogy az én szerepem tinektek mért olyan undok, Aeschinus,
Merthogy a túlkapásokat űzöm, csepülöm mindig, mindenütt –
Hagyom én: legyetek pazarok, tegyetek-vegyetek, ami csak jólesik!
De ha azért majd kellene valaki, hogy amiket ti, fiatalok,
Nem jól láttok előre, tulon-túl vágytok s nem gondoltok át,
Azt korholja, helyrehozza, a hibát tegye jóvá megint:
Itt vagyok én, bízzátok énrám!
AESCHINUS
Engedünk neked ebben, apa:
Jobban tudod, mi a tennivaló. De mi legyen öcsémmel?
DEMEA
Tartsa meg,
Nem bánom, – de ez az utolsó!
MICIO
Ez a helyes! Tapsoljatok!
Meller Péter fordítása
| 
