A faliscus nyelv

(Itáliai nyelvek > indoeurópai nyelvek > italikus nyelvek > latin-faliscusi > faliscus)

A faliscus nyelv az indoeurópai / indogermán nyelvcsalád italikus ágának egyik tagja, mely már az ókorban kihalt. Az italikus ágon belül nyelvileg a latinhoz áll a legközelebb (latin-faliscus alág). Eszerint a faliscus és a latin nyelv valószínűleg egy köztes átmeneti latin-faliscus nyelvből alakult ki feltehetőleg a Kr.e. 1. évezred első harmadában.

A faliscus nyelv az ún. erős morfológiájú nyelvek közé tartozik; ez azt jelenti, hogy az alapvető mondattani viszonyok (ún. mondatrészek) kifejezése nem a szórenddel vagy más nem morfematikus eszközzel (pl. hanglejtés) történik, hanem indoeurópai alapnyelvi örökségképpen morfémák (képzők, ragok) segítségével. A faliscus morfológia, különösen a névszóragozás tekintetében nagymértékben hasonlít a latin (kül. az ólatin) nyelv alaktanához. A nyelvemlékek kis száma ellenére a főbb nyelvtani jellemzői leírhatók, bár paradigmák (ragozási sorok) általában csak különböző szavakból állíthatók össze. Mondattana töredékes adatoltságából adódóan kevéssé ismert.

A faliscus nyelvet az ókorban beszélték, kb. az i. e. 2. századig, Közép-Itáliában, Latiumtól északra, Etruria déli részén: elsősorban Falerii-ben (ma: Civita Castellana) és néhány környékbeli városban. Hogy az etruszk hatalmi és kulturális befolyás alatt élő faliscusok nyelve nem etruszk volt, azt már az ókorban is világosan látták, vö. Strabón (Geogr. 5, 2, 9) megjegyzését: „Némelyek a faleriibelieket nem etruszkoknak, hanem faliscusoknak, különálló népnek mondják”. A nyelv beszélőinek legnagyobb csoportját magába foglaló Falerii mint városállam elsősorban etruszk hatalmi, szövetségi csoportulások tagjaként került a Római hatalmi és történetírói érdeklődés horizontjába. Az i. e. 5. században az etruszk Fidenae majd Veii szövetségese, így 394-ben a rómaiak, Camillus vezetésével egy időre elfoglalják. A 4. században az etruszk Tarquinii szövetségese. 351-ben 40 éves fegyverszünetet, 343-ban pedig szövetségi szerződést (foedus) köt Rómával. 293-ban majd 241-ben azonban a város fellázad Róma ellen. Róma győzelme 241-ben Falerii lerombolásához vezetett. A város lakóit áttelepítették a síkságra. 241-ben a Rómaiak újraalapítják Faleriit (modern szakirodalmi elnevezése: Falerii novi), amely municipium majd colonia lett (Colonia Iunonia Faliscorum). Falerii lerombolása a nyelv beszélőinek szétszóródásához majd nyelvi asszimilációhoz vezetett: az ún. újfaliscus nyelv (i. e. 3–2. sz.) nem más mint egy kései ólatin nyelvjárás.

A faliscus nyelvet kb. 280 töredékes feliratból ismerjük, i. e. 650-től adatolt (ún. Ófaliscus, kevés felirattal), 5. sz.-tól több felirat (ún. Középfaliscus), i. e. 240-től (ún. újfaliscus, erős latin befolyást mutató nyelvállapot, amelyet igazából latinnak kell tekintenünk). A 2. sz.-ban kihal, illetve beolvad a latinba. A szövegek kb. kétharmada sírfelirat, a többi edényfelirat.

A faliscus nyelv lejegyzésére használt írásrendszer azaz a faliscus ABC a dél-etruszk ábécéből alakult ki az i. e. 6. században.

Magyarországi kutatóhelyek

A magyarországi felsőoktatásban az egyetemi hallgató a faliscus nyelvvel elsősorban a latin nyelvtörténeti oktatásban találkozhat latin, illetve klasszika-filológiai MA szakokon.

Szakirodalmi útmutató

Mivel rendkívül töredékes nyelvről van szó, a nyelvtani leírások, szójegyzékek stb. általában egyazon munkában kapnak helyt, így egyben adunk áttekintést a faliscus nyelvre vonatkozó irodalomról.

Giacomelli 1963 alapvető és nélkülözhetetlen monografikus nyelvleírás, amely a nyelvemlékeket és szójegyzéket is tartalmaz. Giacomelli 1978 az előbbi munka összefoglalása, kiegészítése. A kettő együtt jó képet ad a nyelvről. Marra 1997 a nyelvre vonatkozó újabb kutatási eredményeket hozza. Joseph–Wallace 1991 a faliscus nyelvnek a latin nyelvhez való viszonyát határozza meg. Maetzke–Paoletti–Perna 1990. tanulmányokat közöl a faliscus nyelvre és kultúrára vonatkozó újabb kutatási eredményekről. Meiser 1998 rövid összefoglalást ad a nyelvről.

Bibliográfia

Giacomelli, G. 1963. La lingua Falisca. Firenze, Olschki.

Giacomelli, G. 1978. Falisco. In Prosdocimi A. (ed.): Popoli e civiltà dell'Italia antica VI. Lingue e dialetti. Roma, Biblioteca di Storia Patria, 507-539. p.

Joseph, B. D.–Wallace, R. E. 1991. Is faliscan a local latin patois? Diachronica,  8. 159–186. p.

Marra, S. R. 1997. Il falisco. In EUTOPIA 1995 - IV, 1 Atti del convegno internazionale "Nomen Latinum" 1. Il latino e lingue italiche. Roma, Edizioni Quasar, 139-149. p.

Maetzke, G.–O. Paoletti– L. T. Perna (ed.) 1990. La civiltà dei Falisci: atti del XV convegno di studi etruschi ed italici, Civita Castellana, Forte Sangallo, 28-31 Maggio 1987. Firenze, Olschki.

Meiser, G. 1998. Faliskisch. In Der neue Pauly 4. Stuttgart - Weimar, Metzler Verlag, 402–403. p.

Szövegemlék

a) (közép-)faliscus edényfelirat (Giacomelli 1978, n. 5.):

foie-d              vino                 pipa-fo                          cra               care-fo.

ma-ABL.SG    bor[ACC;SG] iszik-FUT.1.SG   holnap[ADV]           nélkülöz-FUT.1.SG.

“ma bort fogok inni, holnap nélkülözni fogok”

(latinban: hodie vinum bibam, cras carebo.)