Az etruszk nyelv

(Itáliai nyelvek > nem indoeurópai nyelvek > etruszk)

Az etruszk nyelv az ismert nyelvekkel rokonságban nem álló már az ókorban kihalt ún. szigetnyelv.

A etruszk nyelvet kb. 11000 feliratról ismerjük, amelyek az i. e. 7–1. sz. között keletkeztek. Sírfeliratokon túl elsősorban eszközfeliratok állnak rendelkezésre, többnyire fogadalmi célból készült bronztárgyakon, vagy agyagedényeken: ezek többségükben rövid, néhány szavas feliratok. A leghosszabb szöveg egy Zágrábban őrzött múmiatekercsnek használt vásznon maradt fenn, jelentős nyelvemlék a piacenzai bronzmáj, a pyrgii aranylemezek, a capuai agyagtábla és a perugiai cippus, határkő feliratai.

Az etruszk feliratokat egy ún. nyugati típusú görög ábécéből kifejlesztett saját ábécével írták, melyet az etruszkok valószínűleg a chalkisi görögöktől vettek át az i. e. 8. sz. vége felé (latin ábécére félkövér betűtípussal szokták átírni). Az etruszkok kultúraközvetítő jelentőségét mutatja, hogy a latinok is tőlük vették át az ábécéjüket, amely ma a világ egyik legelterjedtebb írásrendszerét alkotja („latin ABC“).

Az etruszk nyelvet annak ellenére kevéssé ismerjük, hogy el tudjuk olvasni szövegeit, lévén azok görög eredetű ábécével rögzítve, és hogy viszonylag nagyon sok nyelvemlékről ismerjük szövegeit. Ezeket a szövegeket viszont kevéssé értjük, különösen a hosszabbakat. Ennek egyik oka feltehetőleg éppen az etruszk szigetnyelv jellegében rejlik, ami lényegében igen korlátozottá teszi az ún. etimológiai (azaz összehasonlító nyelvtudományi) módszer alkalmazását, amely a 19. században pl. az oszk, umber, a 20. század utolsó évtizedeiben pedig pl. a délpicén nyelvemlékek megfejtését lehetővé tette (lévén ezek indoeurópai nyelvek). Bilingvis emlékek elenyésző volta miatt, ill. ilyenek hiányában marad az ún. kombinatórikus módszer a nyelv kutatásában, amikor az etruszk nyelvet magából a nyelvemlékekből próbálják megragadni, felhasználva a felirathordozó és felirat tartalma közötti vélelmezhető összfüggéseket (pl. sírfelirat, edényfelirat stb.), de akár az itáliai, kül. az italikus nyelvekre jellemző szövegtípusok tanulságait is. Pl. egy olyan ún. “beszélő” edényfelirat mint a faliscus eqo quton euotenosio “én korsó Evontenosé” (azaz: “Evotenos korsója vagyok”) alapján az etruszk mi qutun lemausnas felirat is feltételezhetően ebbe a szövegtípusba tartozik: “én korsó Lemausnáé” (azaz: “L. korsója vagyok”), vö. Agostiniani 2006, 102. Az etruszk nyelv hangtana viszonylag jól ismert, alaktana kevésbé: a névszói morfológia alapján a nyelv tipológiailag az agglutináló nyelvek közé tartozik. A névszóragozásban legalább a következő esetek morfológiai megkülönböztetése és használata igazolt: nominativus, genitivus, ablativus és pertinentivus. Az igei morfológia jóval kevésbé ismert mint a névszói: feltehetőleg létezett cselekvő és szenvedő oppozíció, múlt idejű alakok általában jól azonosíthatók. Az etruszk mondattanáról keveset tudunk, az egyszerű mondat szórendjének kivételével (S[ubject]O[object]V[erb]).

Az etruszk nyelvet az ókorban kb. az i. e. 1 századig beszélték Itáliában, elsősorban az Arno és a Tiberis folyók közti területen, valamint Campaniában. Az etruszkok, ill. Etruria (saját népnévvel: rasna) latin nevét (Tusci, Tuscia) a Toscana tartománynév őrzi. Bár az etruszk politikai és kulturális hatás Rómára a királykorban igen jelentős volt (etruszk származású királyok, Tarquiniusok Rómában), később, az i. e. 3. sz. elejétől, kül. a 296-os sentinumi győzelem után Etruria bekebelezésével fordított folyamat veszi kezdetetét. A békés romanizációs folyamat következtében a latin nyelv presztízse megnőtt, használata elterjedt. A latin nyelv nyilván fokozatosan és spontán módon vette át az etruszk nyelv funkcióit, különösen a hivatalos szférában. A romanizációs folyamat végeredményeképpen az etruszk beszélők néhány generáció alatt latin nyelvűvé váltak, és az etruszk nyelv az i. e. 1. században kihalt.

Szakirodalmi útmutató

Nyelvtani leírások

Az etruszk nyelv megfejtési és leírási kísérleteire vonatkozó munkák közül magyar nyelven Szilágyi 1999 rövid összefoglalásán túlmenően elsősorban Pallottino 1980 könyvének 3. része (“A nyelv kérdése”) ajánlott, az újabb eredmények tekintetében pedig Agostiniani 2006 ad alapos tájékoztatást. Egyéb, magyar nyelven megjelent tudománytalan művek olvasása (pl. Alinei) nem javallt, ill. csak az előbbi h'rom elolvasását követően. A nemzetközi szakirodalomból ajánlható többek között Bonfante 1983, Cristofani 1991 és Steinbauer 1999.

Szótárak

A nyelvtani leírásokban található szójegyzékeken (pl. Steinbauer 1999, 391–503: “Etruskisches Wörterbuch”) túlmenően átfogó szótárként használható Pallottino–Pandolfini et al. 1978 és kiegészítései valamint Rix et al. 1991 első kötete.

Szövegkiadások antológiák

A nyelvtani leírásokban található szövegközléseken túl (pl. Steinbauer 1999, 187–353: “Texte”) elsősorban Pallottino 1968 corpusa (Testimonia linguae Etruscae, rövidítése TLE) és Rix et al. 1991 2. kötete javasolt.

Sorozatok, szakfolyóiratok

Etruszk nyelvészettel foglalkozó szakcikkek számos ókortudományi, nyelvtudományi folyóiratban kerülnek közlésre, különösen azonban a néhány etruszkológiai szakfolyóirat javasolt mint az 1927 óta az Istituto di Studi Etruschi ed Italici (Firenze) által kiadott Studi Etruschi és újabban 1994-től az USA-beli Etruscan Foundationtól kiadott Etruscan Studies (http://www.etruscanfoundation.org/publications.html).

A nyelvhez kötődő egyéb internetes honlapok

Dieter Steinbauer nevével fémjelzett etruszkológiai honlap az etruszkok eredetére vonatkozó elméleteken túlmenően rövid grammatikai összefoglalást, szólistát és etruszk eredetű helynevek listáját is tartalmazza: http://www.etruskisch.de/.

A következő angol nyelvű honlapon korrekt tájékoztató található az etruszkokról, nyelvükről, nyelvemlékeikről és hasonló tartalmú honlapokról: http://www.mysteriousetruscans.com/language.html.

Az http://etruszk.lap.hu/ oldalon található linkgyűjteményt kritikával kell kezelni, különösen az etruszk nyelv magyarral történő rokonításával foglalkozó linkekre (Alinei “elmélete” és hasonlók).

Magyarországi kutatóhelyek

Etruszk nyelvvel a magyar felsőoktatásban csak érintőlegesen, általában Itália nyelvtörténetével foglalkozó kurzusok kapcsán lehet találkozni.

Bibliográfia:

Agostiniani, L. 2006. Az etruszk nyelvészet és a feliratok tanulmányozása. In Havas L.–Tegyey I. (szerk.): Bevezetés az Ókortudományba V. Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadó, 71–112. p.

Bonfante, G. L. 2002. The Etruscan Language. An Introduction. 2nd ed. Manchester, Manchester Univ. Press.

Cristofani, M. 1991. Introduzione allo studio dell'etrusco. 2. ed. Firenze, Olschki.

Pallottino, M. 1968. Testimonia linguae Etruscae. 2. ed. Firenze, La Nuova Italia.

Pallottino, M. 1978. La langue étrusque. Problèmes et perspectives. Paris. /Monographies linguistiques, 3./

Pallottino, M. 1980. Az etruszkok. Budapest, Gondolat.

Pallottino, M.–Pandolfini, M. et al. 1978. Thesaurus Linguae Etruscae (ThLE). I. Indice lessicale (+ Primo Supplemento, 1984; + Ordinamento inverso dei lemmi, 1985; + Secondo Supplemento 1991). Roma, Consiglio Nazionale delle Ricerche, Centro di Studio per l'Archeologia Etrusco-Italica.

Pfiffig, A. J. 1969. Die etruskische Sprache. Versuch einer Gesamtdarstellung. Graz, Akademische Druck- u. Verlagsanstalt.

Rix, H. et al. 1991. Etruskische Texte. 3 Bde. Tübingen, Narr.

Steinbauer, D. H. 1999. Neues Handbuch des Etruskischen, St. Katharinen, Scripta-Mercaturae-Verlag.

Szilágy, J. Gy. 1999. Etruszk. In Fodor I. (szerk.): A világ nyelvei. Budapest, Akadámiai Kiadó, 374-375. p.

Szilágy, J. Gy. 2006. Az etruszkokról szóló magyar nyelvű munkák bibliográfiája. In Havas L.–Tegyey I. (szerk.). Bevezetés az Ókortudományba V. Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadó, 231–238. p.

Szövegemlék

Rix 1991, 2, 47. p., no. 1.15 (Szarkofág sírfelirata Tarquiniából, i. e. 4. sz. végéről)

partunus vel velθurus śatlnalc ramθas clan avils XXIIX lupu

Partunus[NOM.SG] Vel[NOM.SG] Velthur[GEN.SG] Satlnei[GEN.SG]-és Ramtha[GEN.SG]

fia[NOM.SG] év[LOC.SG] 28 meghal[Verbalnomen]

“Partunus Vel, Velthur és Satlnei Ramtha fia, 28 éves korában meghalt.”

Steinbauer 1999, 222. p., no. D 18 (i. e. 600 körül készült Bucchero-kanna felirata)

mini turuce larθ apunas veleθnalas

én[ACC.SG] ajándékoz[PERF?.3.SG] Larth Apunas[NOM.SG] Velethna[ABL.SG]

“Engem ajándékozott Larth Apunas Velethnából.”