Szakirodalmi útmutató

A mongol nyelveket áttekintő rendszerezések

Altajisztikai (és részletes mongolisztikai) bevezetés és egyben kutatástörténet Poppe összefoglaló műve (1965), mely hasznos referenciaanyag, az alapokat nyújtja az altaji és mongol nyelvek témában. A XX. század ötvenes éveiben két összehasonlító nyelvtörténet készült, melyek a század közepéig publikált valamennyi anyagot alapul vették: N. Poppe (1955) máig is a legtöbb nyelvtörténeti problémára kiterjedő munka, G. Sanžeev (1953) szintén összehasonlító módszerrel készült monográfiája is feldolgozta valamennyi akkor ismert mongol nyelvet és nyelvjárást. Ez utóbbi az első „belső keletkezésű” mű, melyet mongol (esetében burját származású) tudós készített el, aki anyanyelvi hordozója is az egyik mongol nyelvnek. Hasonló formátumú mint Poppe munkája (bár kevesebb példát hoz az egyes nyelvi jelenségekre), erénye a részletes leíró rész az egyes nyelveknél, de a későbbi szakirodalomban ritkábban hivatkoznak rá. Poppe és Sanžeev eredményeit alapul véve írt a halha nemzetiségű D. Tömörtogō összehasonlító történeti hangtant (Tömörtogō 1992), aki kibővítette a fenti szerzők anyagait az időközben, elsősorban Kínában megjelent, Belső-Mongólia nyelveit, nyelvjárásait bemutató terepkutatási anyagokkal (l. alább), így példatára jóval tetemesebb elődeinél. A Handbuch der Orientalistik mongolisztikai kötete rövid, általános, de jól használható világos szerkezetű ismertetéseket tartalmaz az egyes mongol nyelvekről, főbb nyelvjárásokról (Poppe et al. 1964), elkészítésében a kor legnevesebb mongolistái vettek részt.

A Handbuch megjelenése óta nagy mennyiségű új anyag (terepgyűjtések, elemzések) látott napvilágot ezért időszerű volt a téma új módszerek szerinti kibővített újragondolása. A mongol nyelvek bemutatására vállalkozó legutóbbi leíró és összehasonlító módszerrel készült munka: Janhunen 2003. A egyes írott és beszélt nyelveket nemzetközi alkotógárdából kiválogatott szerzők mutatták be, a sorozat által megkívánt formátumban és rendszer szerint. A munka a legidőszerűbb adatokat felvonultató referenciakötete a mongol nyelvek kutatásának, minden tekintetben a legjobb kiadvány, egyetlen hátránya a máshol sehol sem használt, latin betűs átírási rendszer, mely még a mongol nyelveket jól ismerő olvasóknak is megnehezíti az eligazodást.

A mongol nyelvekről magyar nyelven elérhető legátfogóbb, bár a terjedelmi korlátok miatt szűkre szabott, anyagok: Birtalan 1998a–n.

Az írott mongol nyelvleírásai, nyelvemlékei

A preklasszikus írott nyelv máig legalaposabb nyelvleírását M. Weiers készítette el (1966). Munkája meglehetősen nagy filológiai alapossággal készült és felöleli a legtöbb ismert nyelvemlék anyagát. A mű hátránya bonyolult szerkezete, mely megnehezíti az eligazodást.

A klasszikus mongol nyelvet számos, különböző módszerrel készült munka írta le. A legtöbbjük közös vonása, hogy indoeurópai nyelvi szerkezetet alapul véve közelíti meg a klasszikus mongol nyelvet. Az legelső nyelvtant I. J. Schmidt készítette (Smitt [sic!] 1832). Budenz József nyelvleírása tömör, lényegre törő, és nyelvkönyvként is használható; átírása a ma használatos rendszertől eltérő. A magyar mongolisztika tudománytörténetének kiemelkedő állomása volt (Budenz 1977). G. J. Ramstedt, majd B. Ja. Vladimircov olyan monográfiát állított össze, mely az írott mongol nyelvet hasonlítja össze a halha nyelvvel, a beszélt és az írott nyelv viszonyát állítva kutatásaik központjába (Ramstedt 1902, Vladimircov 1929). Mindkét nyelvleírás máig érvényes megállapításokat tett, elsősorban a klasszikus írott nyelvre vonatkozólag: Ramstedt műve megteremtette a jelenleg is használatos nyelvi terminológiát, Vladimircov monográfiája alapja lett későbbi nyelvtörténeti munkáknak. A klasszikus nyelv legutóbbi leírását Sárközi Alice jegyzi (Sárközi 2005). A munka a LINCOM kiadó által megkívánt nyelvleírási módszert követi, így jellegéből adódóan jól használható a nem mongolista nyelvész olvasóközönség számára is.

Az írott mongol nyelv emlékeit bemutató átfogó sorozat a Ligeti Lajos által szerkesztett Monumenta Linguae Mongolicae Collecta és a hozzákapcsolódó Indices Verborum Linguae Mongolicae Monumentis Traditorum szójegyzékek.

14. kép: Dzsingisz köve. Egy íjászverseny bravúros eredményét megörökítő sztélé, melyet sokáig az első ujgur írásos mongol nyelvű emléknek tartottak. (Jelenleg az Ermitázsban őrzik).

15. kép: Korai nyelvemlék: Güjük (Güyüg) kán pecsétje. (A Vatikáni kézirattárban található.)

E sorozaton kívül a németországi Asiatische Forschungen sorozatban jelent meg több olyan kötet, melyet hosszabb nyelvemlék, többnyire krónika feldolgozásának szenteltek (részletes bibliográfia lásd Birtalan Ágnes, A mongol irodalom (in Déri Balázs [szerk.]: Az ókori és keleti népek irodalmai című internetes oktatási segédanyagban)

Mongóliában jelenik meg a Corpus Scriptorum Mongolorum sorozat, melyben számos írott mongol és írott orját nyelvemlék látott napvilágot. Az irodalmár és filológus C. Damdinsüren összegyűjtötte a mongol nyelvemlékek száz, általa példaértékűnek, tipikusnak tartott művét és egységesített tipográfiával adta közre a sorozat egy kötetében (Damdinsürüng 1959). A Magyar Tudományos Akadémia Keleti Gyűjteményében sok, különböző korszakból származó kéziratot és fanyomatot őriznek, melyek alapján magyar és külföldi szakemberek egyaránt számos tanulmányt jelentettek meg; a gyűjtemény katalógusa: Kara 2000. A mongol irodalom kistükre című kiadvány a nyelvemlékek és más irodalmi és folklór művek magyar nyelvű antológiája (Kara 1972b).

Az írott mongol nyelv tankönyvei

A külföldön (nem Mongóliában) folyó mongolisztikai oktatás klasszikus mongol tankönyvei: Poppe 1954, valamint Groenbech–Krueger 1955. Míg Poppe műve inkább nyelvleírás, addig a Groenbech–Krueger szerzőpáros kifejezetten gyakorlati célú, leckékre osztott tankönyvet írt. Ez utóbbi, megfelelő pedagógiai módszerrel készült, a nyelvtan és az olvasmányok jól követhetően épülnek egymásra; hátránya, hogy kevés a szövegmutatvány és azok is viszonylag szűk tematikát követnek (elsősorban buddhista tanmesék).

Az írott ojrát nyelvleírásai, nyelvemlékei

Az írott ojrát nyelvet bemutató átfogó monográfiák és tanulmányok az utóbbi évtizedben készültek: Jahontova 1996, Rákos 2002b. Jahontova elsősorban a buddhista forrásokat dolgozta fel és idézi szemelvényként, Rákos számos népvallási és világi szöveget is elemez, így a két könyv kiegészíti egymást. Rákosnak az írott ojrát nyelvről írt monográfiájának megjelent a magyar anyanyelvű olvasóközönségnek szánt változata is (Birtalan–Rákos 2002). Mivel a magyar nyelvben és a mongol nyelvekben több tipológiai hasonlóság van, a magyar nyelvű olvasó számára saját nyelvi kategóriáival lehetett (a szokásos indoeurópai rendszer közvetítése nélkül) érthetővé tenni a nyelvleírást. Birtalan 2003 az írott és a beszélt ojrát nyelvet hasonlítja össze egy tanulmányban.

Az írott ojrát emlékei elsősorban buddhista művek, fordítások tibeti nyelvből (Medētē, medē ügei „A bölcs és a balga” mesegyűjtemény, Subašid „A bölcs mondások kincsestára”, Moloni toyin ekēn tamu-ēce γarγaqsan sudur orošiboi „Történet arról, miként mentette meg Molon szerzetes anyját a pokolból”), valamint önálló szerzősségű munkák (Ratnabhadra, Sara-yin gerel „Holdfény”; ez utóbbi az írásalkotó misszionárius zaja pandita életét írja le történeti kontextusba ágyazva). Ojrát írással készültek világi szövegek, krónikák (Dörbön oyirad-iyin töüke „A négy ojrát története”), levelek (Krueger–Service (ed.) 2002) törvények (Yeke cājhi „Nagy törvény”) és népvallási rituális szövegek is, feldolgozásuk csak az utóbbi időkben kezdődött, így kevesebb emlék került még kiadásra. Ojrát írásos népvallási szövegek katalógusa: Sambūdorjh 1997. Az írott ojrát nyelv emlékei elsősorban két sorozatban jelentek eddig meg, a mongóliai Corpus Scriptorum Mongolorum sorozatban (például Luwsanbaldan 1975, Rinčen 1970, Coloo 1967), valamint felül a szentpétervári Pamjatniki kul’tury vostoka sorozatban (például Sazykin 1999).

Az írott nyelvek szótárai

Az írott mongol nyelvek szótárai a beszélt nyelvi szótáraknál előbb készültek, már a 19. század első felétől kezdve; az első tetemes szókincset tartalmazó klasszikus mongol szótár, a nagymértékben a buddhista emlékekre támaszkodó, három kötetes munka, mely orosz és francia értelmezéseket, megfelelőket tartalmaz (Kowalewski 1844-1849, reprintje 1993). A szótár jelenleg is a legjobban használható mű a buddhista szövegek fordításához, az egyes buddhista szakszavakhoz megadja a tibeti, szanszkrit megfelelőket is. Golstunskij fél évszáddal később adta ki kézírásos, három kötetes mongol-orosz szótárát, azzal a céllal, hogy további kiegészítéséket, bővítéseket tegyen a Kowalewski-féle szótár anyagához (Golstunskij 1893–1895).

Csaknem száz évvel később jelent meg az újabb, írott mongol nyelvet bemutató szótár, angol magyarázatokkal és számos, a beszélt nyelv kifejezéseit is magába foglaló szócikkel (Lessing 1982). A Lessing-szótár, mivel átírásban adja meg az egyes címszavakat, könnyebben használható, mint a Kowalewski-féle szótár, de átírási rendszere sajátos és több ponton különbözik az általánosságban használttól.

Az első írott ojrát nyelvi szótár szintén a 19. századból származik (Zwick 1852). A gót betűs szótár tartalmazza buddhista és világi dokumentumok szókincsét is; használatát megnehezíti a rosszul olvasható, kalligráf kézírás.

A következő alapos, három kötetben megjelent írott ojrát szótár, sajátos módon, idézetek formájában dolgozza fel ismert nyelvemlékek egy csoportját (Krueger 1978–1984). A szótár nagy előnye, hogy szövegösszefüggésben ismerteti a szókincset.

Orosz-kalmük szótárt állított össze meglehetősen széles forrásanyag alapján Golstunskij (Golstunskij 1860). A szótár használatát megnehezíti, hogy kézírással készült.

Halha nyelvleírások, nyelvtanok

A halha nyelv első részletes leírása G. J. Ramstedtől származik (1903); őt követte B. Ja. Vladimircov (1929), mindketten az írott nyelvvel is összevetették a beszélt dialektust. N. Poppe számos mongol nyelvet leírt, köztük a halhát is, munkája világos szerkezetű egyszerűen kezelhető (1951). Az eddigi legátfogóbb munka B. Rinčen magas tudományos igénnyel megírt, Magyarországon megvédett disszertációja, mely a nyelvleírás mindhárom nagy területét (hangtan, alaktan, mondattan) érinti (Rinčen 1956). A disszertáció elérhető az MTA Könyvtárában, s a megvédést követően megjelent a Mongol Népköztársaságban is. Elsősorban módszertanilag érdekes Street strukturalista halha nyelvtana, mely, a nyelv valós szerkezetét kevésbé tudta megragadni (1963). Máig az egyik legalaposabb, leíró módszerrel készült hangtani elemzés és nyelvjárási felosztás: Baraišir 1969. Gyakorlati halha nyelvtan nagyon sok példával (de az angol nyelvű olvasó közönségnek szánt magyarázatok miatt egy magyar anyanyelvű olvasónak sok fölösleges kitérővel): Kullmann–Tserenpil 1996. A halha alaktannal fogalakozik az ulánbátori Pedagógiai Egyetem tanára, C. Önörbayan, aki több tanulmányban és monográfiában tette közzé kutatásai eredményeit; az igeképzésről szóló disszertációját Magyarországon védte meg (tézisei: Önörbayan 1986.). A halha alaktanról szóló monográfiájában visszanyúl a hagyományos, 20. század előtti tibeti-mongol nyelvleíró módszerekhez, a lehetőségek szerint megkerülve az indoeurópai kategóriákat és megközelítést. A mű a legteljesebb morfológiai összefoglaló, példákkal és bőséges irodalommal (Önörbayan 1998). Új kutatási törekvés a mongol mondatok szerkezetének mélyebb vizsgálata, más nyelvekkel való összehasonlítása: Senderjav 2003.

A halha nyelv legfontosabb szótárai

Halha – idegen nyelv

A mongol – angol szótárak között a legújabb, és legszélesebb szókincsre támaszkodó munka: Bawden 1997. A szótárban egyaránt megtalálhatók napjaink szóalkotásai, de a hagyományos műveltség számos kifejezése is. Gombojab szótárában gyakran tűnnek fel a belső-mongol nyelvjárások jellegzetes kifejezései, tehát nemcsak halha szótár (Gombojab et al. 1986). A hagyományos műveltség tekintetében nagyon alapos a szóanyaga.

A Belső-Ázsiai Tanszék munkatársai is részt vettek a több szótár, valamint a kilencvenes évek újságnyelve, nyelvújítása alapján készült mongol – magyar szótárt készítésében (Kara 1998). A szótárban a hagyományos szókincs és a nyelvújítási kifejezések mellett megtalálhatók egyes gyakrabban előforduló nyelvjárási alakok, valamint az írott mongol formák is. Luwsandendew mongol–orosz szótárának a szóanyagának egy része már eltűnt a nyelvhasználatból, de például a közmondások szólások tekintetében nagyon jól használható (Luwsandendew 1957). Vietze mongol–német szótára (Vietze 1988) jól alkalmazható fordításokhoz, és a mindennapi beszéd szituációkban használt kifejezések is megtalálhatók benne. Francia–mongol szótár: Legrand–Sükhbaatar 1992.

Idegen nyelv – halha szótárak

A legelterjedtebb angol–mongol szótár Altangerel munkája, számos kiadása létezik, egyre bővülő szókinccsel jelenik meg (Altangerel 1993). Igen széles szókincsre támaszkodva készült, és az idegen nyelv – halha szótárak közül a máig legtöbb szót tartalmazza egy orosz–mongol nagy szótár (Damdinsüren–Luwsandendew 1982). Vietze német–mongol szótára kevesebb kifejezést tartalmaz, mint a mongol–német, de így is nagyon alapos munka (Vietze et al. 1981).

Egynyelvű szótárak

A legteljesebb értelmező szótár, mely több mint 40 ezer kifejezést tartalmaz a kitűnő nyelvész Ya. Cewel munkája (1966). A szótár sok, a használatból eltűnt szót is tartalmaz; magyarázatai helyenként nem kielégítőek és csak a nyelvet anyanyelvként ismerő számára értelmezhetőek. Halha nyelvjárási szótár, mely főleg a hangtani különbségeket mutatja be: Colō 1988b. Képes szótár, meglepően aprólékos terminológiával: Dorjhgotow–Songino 1998. A halha nyelvbe bekerült idegen szavakat (elsősorban a tibeti, kínai, szanszkrit kifejezéseket) értelmezi a Süxbātar által készített idegenszavak szótára (Süxbātar 1997).

Halha tankönyvek

A számos, utóbbi időben megjelent, közvetítő nyelvként főleg az angolt használó tankönyv közül külön figyelmet érdemel Bayarmaa 2003, mely a hagyományos mongol műveltség különböző témaköreit dolgozza fel rövid szövegek formájában. A bonyolult mondatszerkezetek miatt azonban csak a haladóbb kurzusok számára ajánlható

A belső-mongol származású Gombojab nyelvkönyvében (1968) számos olyan nyelvi fordulat, kifejezés található, mely idegen a halhától, ezért a halhául tanulók számára első tankönyvként nem ajánlatos.

A Sanders–Batireedüi szerzőpáros (1999) könyve beszédcentrikus, jól használható tankönyv, de nyelvtani összefoglalóiból a tanuló számára nehezen alakul ki a rendszer.

A legújabb, szintén angol kísérő szöveggel készült tankönyv: Lubsangdorjhi–Vacek 2004, mely beszédcentrikus és a gyakorlati nyelvoktatási szempontokat messzemenőkig érvényesítő munka.

Jó pedagógiai módszerrel megírt tankönyv, kifejezetten a mongóliai egyetemek részképzős kurzusai céljaira: Luwsanjhaw 1976, de a szövegek szókincse mára részben elavult.

Vacek et al. (1979) cseh nyelven írt beszélt nyelvi tankönyve nagyon alapos nyelvtani feladatsorokat tartalmaz és a mondattípusok gyakorlására helyezi a hangsúlyt. Szerkezete oly mértékig világos, jól követhető, hogy a cseh nyelvet nem ismerőket sem zavarja a megértésben.

Fordításcentrikus tankönyv, sok nyelvtani feladattal, német alapossággal: Vietze 1978.

A magyar egyetemi oktatás segédkönyve: Odoncsimeg et al. 1993; fordításcentrikus tankönyv, jó nyelvtani összefoglalóval.

Ojrát nyelvleírások

Az ojrát kutatási előzményeit jelentik a 19. század közepén megjelent kalmük nyelvtanok. A 20. század elején B. Ja. Vladimircov jelentetett meg több cikket (például 1923) és népköltési szöveget az altaji (mongóliai) ojrátoknál gyűjtött anyagából (1926). 1959-ben Kara György adott ki részletes fonológiai tanulmányt és nyelvmutatványt az altaji ojrátokról (Kara 1959). A hatvanas években kapcsolódtak be a kutatásba a mongóliai nyelvészek E. Wandui a dörböt (dörwöd) (1965), Jh. Colō a dzahcsin (1965)nyelvjárásról jelentetett meg pontos leírást. Mindkét mű nagyon alapos hangtani fejezetet tartalmaz, de az alaktan kevésbé hangsúlyos, a mondattanról pedig alig esik szó. A szövegmutatványok pontos nyelvészeti átírással készültek. A beszélt ojrát és az írott ojrát nyelvek összehasonlító elemzése: Birtalan 2003, az első olyan tanulmány, mely a két nyelv sajátosságait egymás mellett vizsgálja.

Kifejezetten az ojrát nyelvek és az ojrátok műveltségének tanulmányozására létrehozott orgánum az írott mongol, írott ojrát valamint kínai nyelvű tanulmányokat közlő, Ürümcsiben (Hszincsiang AT, Kína) megjelenő Oyirad Sudulul (angol nyelvű címe: Oirad Studies).

Ojrát szótárak

Colō 1988a a legalaposabb ojrát szótár, mely kitér a nyelvjárások közti különbségekre, párhuzamként gyakran idézi a kalmük és az írott mongol alakokat is.

Kalmük nyelvemlékek, nyelvleírások, nyelvtanok

A kalmük nyelvről a 17. század végétől készültek európai utazók által lejegyzett szómutatványok, szószedetek, melyek a legkorábbi beszélt mongol nyelvi emlékek is egyben: N. K. Witsen (1692), J. T. Strahlenberg (1730), P. S. Pallas (Pallas 1776, 1801). Strahlenberg szójegyzékének kritikai kiadását, javítását, értelmezését J. R. Krueger végezte el; az egyes szavak azonosításával fontos nyelvtörténeti anyagot publikált (Krueger 1975). A legkorábbi ismert szószedetek összefoglaló hasonmás kiadása és kommentárok: Doerfer 1965. A kalmük nyelv első összefüggő emléke két népdal Pallas fent említett művében, melyek szövegét Birtalan (1987) dolgozta fel.

A. Popov, A. Bobrovnikov és H. A. Zwick csaknem egyidőben írtak kalmük nyelvtant, melyek nemcsak a nyugati mongol nyelvekről szolgálnak tanulsággal, hanem későbbi mongol nyelvleírásoknak is mintául szolgálnak (Popov 1847, Zwick 1851.). A. Bobrovnikov nyelvtana máig mérvadó munka, az előbbieknél jobban figyelembe veszi a mongol nyelv szerkezeti sajátosságait, példái kitűnően szemléltetik a mondattani jellegzetességeket is (Bobrovnikov 1849).

Kotwitcz, a neves altajista a beszélt kalmük nyelvtanát dolgozta fel, ami újítás volt a 19. századi törekvésekhez képest (Kotwitcz 1929).

 A magyar kutatók közül Szabó máig használható morféma listát készített el a kalmük szóképzésről (1943). Bläsing (1984) a kalmük igei morfológiát választotta témájául.

Az újabb kutatások eredményeként kalmük szerzők számos pontos, sok példával illusztrált tanulmányt és monográfiát jelentettek meg. A monográfiák orosz nyelven íródtak, hátrányuk az, hogy az orosz nyelv kategóriáin keresztül közvetítik a kalmük nyelvet (például Bertagaev 1959, Pavlov 1983).

Szellemes és nagyon jól használható munka Benzing kötete (1985), mely nemcsak a kalmük nyelvtan elemeit, a főbb nyelvi jellegzetességeket és az egyes morfémákat tárgyalja kimerítően, hanem a fontosabb szakirodalmat is, ábécé sorrendben rendszerezve az egész anyagot.

Kalmük szótárak

A kalmük nyelv egyik legalaposabb szótárát az altajista G. J. Ramstedt állította össze (1935), előszavában rövid nyelvtani bevezető található, mely lényegretörő és alapos, hiányossága a kevés példa. A másik kitűnően használható lexikográfiai munka, mely napjaink kalmük nyelvének legalaposabb összefoglalása, a számos folklórszöveg részlettel illusztrált kalmük–orosz Muniev-szótár (a szerző nevének kalmük alakja Munin Bämbe; Muniev 1977).

Burját nyelvleírások

A burját nyelvet a finn Castren írta le először (1857), munkája napjainkig is jól használható. A kitűnő nyelvérzékkel megáldott magyar kutató, Bálint Gábor rövid, burjátok közt végzett terepmunkája alatt szerzett tapasztalatai alapján írta meg burját nyelv jellegzetességeinek ismertetését. A mű kutatástörténeti érdekesség, és tartalmaz máig használható megállapításokat (Bálint 1877).

A burját származású Sanžeev nyelvtana (1941, újabb kiadása 1962), nagyon alapos, jól használható, hátránya az orosz nyelvhez igazított nyelvi kategóriák alkalmazása 

Az irodalmi és tömegtájékoztatási nyelvet adó hori nyelvjárást Rudnev írta le először tudományos igénnyel (1913-1914).

Ha nem is a legátfogóbb, de a legkönnyebben használható, világos szerkesztésű munka: Poppe 1960.

A számos résztanulmány közül kiemelkedően fontos Budaev műve (1978), mely a burját nyelvjárások szókincsének összehasonlító történeti elemzése.

Rassadin kutatásainak fő területe a különböző, Dél-Szibériában beszélt nyelvek egymáshoz való viszonya és kölcsönhatása, történeti összehasonlító hangtana. Ebből a szempontból vizsgálja a burját nyelvjárásokat (Rassadin 1982).

Bosson 1962 a külföldiek burját tanulásának jó pedagógiai érzékkel felépített tankönyve.

Burját szótárak

A nyelvjárásokra is kiterjedő és a burját folklór, valamint a népi műveltség kifejezéseit aprólékosan bemutató, s emiatt más nyelvekhez, nyelvjárásokhoz is használható a burját–orosz szótár (Čeremisov 1973).

Dahúr nyelvleírások, nyelvtanok

Az első nyelvi adatok A. O. Ivanovskijtól (1894) és F. V. Muromskijtól (1908 turkesztáni dahúr) származnak. Ivanovskij anyagainak újrakiadása (Kara 1982). Poppe 1930-ban az Ulánbátorba menekült dahúroktól gyűjtött és adta ki elemzéseit (Poppe 1930). Ligeti Lajos 1920-as évekbeli gyűjtése még kiadatlan. Az 1950-es években Kínában végzett mongol nyelvi kutatások résztvevője, a kalmük B. H. Todaeva gyűjtött jelentős anyagot és nagyon alapos nyelvi elemzéssel megtoldva ki is adta: (Todaeva 1986). A legújabb adatok a belső-mongóliai kutatók kiadványaiból (1980-as évek) férhetők hozzá, lásd például Engkebatu szövegkiadásai (Engkebatu 1985). A dahúr nyelv cirill írással történt lejegyzésének rövid időszakában több oktató- és mesefüzetet adtak ki, melyeket Kara György rendezett sajtó alá (Kara 1995.). Tankönyvként is jól használható a Martin által gyűjtött és strukturalista módszerrel kiadott dahúr anyag (Martin 1961).

Dahúr szótárak

Engkebatu szótára (1984) a dahúr szókincset latin betűs átírásban, írott mongol nyelvű és kínai magyarázatokkal adja közre. A dahúr nyelv alapszókincsét tartalmazza Kałużyński szószedete (1971).

A mongol népek által használt, és használatban lévő írások

A mongol írástörténettel foglalkozó legrészletesebb összefoglaló mű Kara György orosz nyelvű munkája (1972a), illetve annak nemrég megjelent angol nyelvű bővített változata (2005). A könyv minden, a mongolok által használt írásrendszerre kitér, és részletesen foglalkozik az ujgur-mongol írásbeliséggel. Hasonló célú kiadvány Sanžeev munkája (1977), mely ugyanakkor csak a jelentősebb írásokkal foglalkozik bővebben (Phagsz-pa-, ujgur-mongol, ojrát írás), és több helyen ellentétes véleményt fogalmaz meg, mint Kara György (pl. az ojrát írás hangjelöléséről). Valamennyi mongol írásról tartalmaz rövid, magyar nyelvű összefoglalókat: Birtalan 1998a–n.

A kitaj írás

A kitaj nyelvvel és a kitaj írásokkal foglalkozó munkák: Ligeti 1927, Shijiro Murayama 1951, Taskin 1963, Kara 1996.

Az ujgur-mongol írás

Legrészletesebb elemzése, naprakész bibliográfiával Kara 2005.

A Phagsz-pa írás

A Phagsz-pa írással foglalkozik és emlékeinek facsimile kiadását, valamint átírását és fordítását tartalmazza: Poppe 1941, és annak későbbi angol kiadása (1957). A Ligeti Lajos által szerkesztett Monumenta sorozatban (ld. fentebb a Az írott mongol nyelv című résznél) kiadásra kerültek Phagsz-pa írásos emlékek, majd később szószedetük is elkészült (Ligeti 1972, 1973).

Az ojrát írás

Az ojrát írásról és az ojrát irodalmi nyelvről már 19. században értékes művek jelentek meg Popov 1847, Bobrovnikov 1849, Zwick 1852. Az ojrát írásban tükröződő beszélt nyelvi hatásokról írt N. Poppe (1966), Rákos Attila (2002a) valamint Birtalan Ágnes (2003).

A soyombo írás

A soyombo írásról írt B. Rinčen (Rintschen 1952), valamint részletes leírást és elemzést ad Mönx-Erdene 2005. Ez utóbbi gyakorlati célokat is szolgál, a mongol kolostori oktatás tankönyveként is használatos.

A cirill- és latinbetűs írások

Valamennyi halha nyelvleírás tartalmaz részletes leírást a cirill betűk használatáról valamint a helyesírásról. A latinbetűs kísérletekről ld. Kara 1997.

A nyelvhez kötődő egyéb internetes honlapok

A mongol nyelvekről, írásokról, kutatóhelyekről az alábbi honlapokon lehet informálódni (mindegyiken további linkek találhatók):

http://www.innerasia.hu

http://www.altaicstudies.hu

http://www.bibl.u-szeged.hu/ligeti/

http://www.mongolia.lap.hu

http://www.num.edu.mn

http://www.kalmsu.ru

http://www.bsc.buryatia.ru/imbt/index/html

http://www.bsc.ru/fclts-en/bph.html

http://www.imu.edu.ch

Magyarországi kutatóhelyek:

Magyarországon két helyen folyik a mongol nyelvek és nyelvjárások oktatása és kutatása. Az ELTE Belső-ázsiai Tanszékén mongol szakon a mongol műveltség valamennyi területét érintve, annak kontextusában folyik a írott nyelvek (mongol, ojrát), a halha, valamint különféle nyelvjárások oktatása (elsősorban az ojrát, burját, kalmük, dahúr, belső-mongol nyelvjárások). A tanszék tevékenységéről részletesen lásd http://www.innerasia.hu honlapot. A Tanszék mellett több mint negyven éve működő MTA Altajisztikai Kutatócsoport tagjai részt vesznek az oktatásban, és közös kutatásokat folytatnak a Tanszék oktatóival, melyekbe a doktoranduszok és a hallgatók is bevonásra kerülnek. A Szegedi Egyetem Altajisztika Tanszékén szintén folyik mongol nyelv- és esetenként nyelvjárásoktatás (burját), részletesen lásd a http://www.alt.u-szeged.hu honlapot.