A klasszikus etióp nyelv, a ge^cez (Gragg 1997; Gragg 2004) az afroázsiai nyelvek (régebben: sémi-hamita, ld. Huehnergard 2004) egyik ágát képviselő sémi nyelvekhez (Hetzron 1997) tartozik. A sémi nyelvek három jelentős csoportja közül (kelet-, közép- és délsémi) a délsémi egyik alcsoportját alkotó etiópiai nyelvekhez sorolható; legközelebbi rokonai a mai Eritreában és Etiópia északi részén beszélt Tigré és Tigrinya nyelvek (Hetzron 1972). Az Etiópia északi részén fekvő Akszúm város és vidékének nyelve; legelső írásos emlékei az i. sz. 4. századból valók; beszélt nyelvként legkésőbb a 10. században kihalt, de megmaradt a 19. századig Etiópia egyetlen írásos nyelvének, és máig a monofizita Etióp Egyház liturgikus nyelve.

A klasszikus etióp flektáló nyelv; az ige jelentését a három (estleg több) mássalhangzóból álló váz, a gyök hordozza; a különböző igemódokat és igeneveket a mássalhangzók közé beékelt, változó értékű magánhangzók segítségével képzi. Az eredeti sémi főnévragozás leegyszerűsödött. A főnév szintaktikai szerepét a főnévragozáson kívül mondatbeli pozíciója, illetve prepozzíciók jelzik. Szintaktikai struktúrája alapján nominatív-akkuzatív nyelv (mint az összes afroázsiai nyelv). Jelzős szerkezetben általában a jelző, birtokos szerkezetben mindig a birtokos áll második helyen. A klasszikus etióp két nyelvtani nemet, hímnemet és nőnemet különböztet meg.

A mondatrészek sorrendje VSO (ige – alany – tárgy).

Nyelvtörténet és nyelvváltozatok

A 14. század körül a korábban keletkezett etióp irodalmat nyelvileg átdolgozták és egységesítették, így nyelvváltozatok nem különíthetők el. Kivételt képeznek az akszúmi feliratok (4–9. sz.), amelyek a nyelv valamivel korábbi fázisát képviselik. A legkorábbi hosszabb felirat, Ézáná király trilingvis sztéléje (Uhlig 2001) ugyanazt a szöveget tartalmazza görög, korai ge^cez és egy szándékosan archaizáló ge^cez változatban.

Ézáná király legkorábbi felirata még pogány; de uralkodása alatt megtörtént a kereszténység bevezetése Etiópiában (vita tárgyát képezi, hogy több, vagy csak egy Ézáná király uralkodott-e, vö. Schneider 1984). A 4–5. sz során a Bibliát és néhány alexandriai (Szt. Athanasziosz: Szt. Antal élete; Szt. Pachóm kolostorszabályzata; Alexandriai Kürillosz művei) vagy Alexandriában olvasott (Hermasz: A pásztor) keresztény irodalmi művet lefordítottak ge^cezre (Hastings 1994, 5–11). Jelentős csoportot képeznek az ószövetségi apokrifek (Hénoch könyve, Jubileumok könyve), amelyek teljes egészükben csak ge^cez fordításban maradtak fenn (a görög, latin és szír, illetve a Holt Tengeri tekercsek között talált eredeti héber és arámi változatok töredékesek). A klasszikus etióp irodalom virágkora csak későn, a 16. században kezdődik.

A klasszikus etióp írást (Haile 1996) a 4. században a dél-arab írásból fejlesztették ki (Daniels 1997). Míg a dél-arab írás, a legtöbb sémi íráshoz hasonlóan, abdzsad (csak a mássalhangzókat jelőlő ábécé), addig a klasszikus etióp írás abugida típusú: maguk a betűk a mássalhangzókat; ugyanezeknek a betűknek szabályos alakváltozásai a vokalizációt (a következő magánhangzót) jelölik (pl. bármelyik betű jobb alsó sarkához hozzáadott hurok az e magánhangzót jelöli). Az etióp írás, a délarab (és az összes sémi) abdzsadtól eltérően, balról jobbra halad. Ézáná király trilingvis feliratán (Uhlig 1988) az archaizáló ge^cez szöveget délarab írással, a korai klasszikus etióp változatot vokalizálatlan etióp írással írták; de még Ézáná uralkodása alatt megjelent a vokalizált etióp írás (a hosszabb akszúmi feliratok közül hat délarab, három vokalizálatlan etióp, és négy vokalizált etióp írással készült). A számok jelölése a görög ábécé betűivel történeik.

Az etióp tanulmányok megalapítója Hiob Ludolf (1624–1704), (első szótár és nyelvtan: 1661; a szótár átdolgozott kiadása: 1699; a nyelvtan átdolgozott kiadása: 1702, ennek reprint kiadása: 1986). Több mint egy évszázadnyi hiátus után August Dillmann (1823–1894) tulajdonképpen újraalapította az etióp nyelv kutatását; nyelvtana, szótára és szövegkiadásai máig referenciaműveknek számítanak. Az ő munkásságának köszönhetően az etiopisztika központja a 19. században és a 20. sz. elején Németország volt (a jelentős tudósok életéhez l. Haberland 1986).