A szír nyelv és írás

A klasszikus szír nyelv (i. sz. 2-13. sz.) a sémi nyelvcsalád északnyugati ágához, ezen belül annak keleti arámi csoportjába tartozik. Legközelebb a zsidók által beszélt babiloni arámihoz és a mandeushoz áll. Az előbbinek legjelentősebb szövegkorpusza a 6. sz.-ban lezárt babiloni Talmud, a mandeusok gnosztikus szektája pedig a 3-8. sz.-ban virágzott Mezopotámiában.

A nyelv 22 mássalhangzót különböztet meg, melyek pontosan megfelelnek a héber mássalhangzóknak. A héberhez hasonlóan hat mássalhangzó (b, g, d, k, p, t = begadkefat) speciális módon viselkedik. Ha közvetlenül előttük nincs magánhangzó, akkor zárhangként ejtendők, ha pedig magánhangzó – akár nagyon rövid, ún. hangzó svá – előzi meg őket, akkor réshangként hangzanak. Ebben az esetben a magyar kiejtésben a b-ből v, a k-ból kh, a p-ből pedig f lesz.

A szír nyelv a korán kialakuló szír kereszténység nyelve lett, amely az 5-6. sz.-ban két nagy, egymással vetélkedő vallási irányzatra bomlott szét: a nyugati szír monofizita és a keleti szír nesztoriánus vallásra. A nyugati szírek nagyobb része a Római birodalomban, kisebb része a Perzsa birodalomban lakott. A keleti szírek pedig a Római birodalom határaitól keletre, a Perzsa birodalmon belül éltek. A két vallási csoport különböző írásrendszereket használ, valamint kiejtésükben és dialektusukban is vannak kisebb eltérések.

A szírben minden szótag mássalhangzóval kezdődik. A nyugati szírek az eredetileg megkettőzött mássalhangzókat sem írásban, sem kiejtésben nem jelzik, a keleti szírek viszont a kiejtésben ezt a sajátosságot megőrizték. A szír nyelvben kvalitását tekintve öt magánhangzót találunk (a, e, i, o, u). A keleti szír tükrözi az ősibb magánhangzó állományt, a nyugati újabb keletű, kissé redukált (mi ezt használjuk ebben a leírásban). A keleti szírben minden magánhangzónak van rövid és hosszú változata, a nyugatiban a redukció miatt ez nem teljesül.

Egy-egy fogalom alapvetően 3 (ritkábban 2 vagy 4) mássalhangzóhoz kötődik (ezek az ún. gyökmássalhangzók). A nyelv a gyökmássalhangzók közötti magánhangzók variálásával, továbbá pre-, in- és szuffixumok alkalmazásával hozza létre az igéket és a névszókat, ill. módosítja azok jelentését. A szír nyelv tehát flektáló. Pl. s - l - m: slem 'teljes volt'; neslam 'teljes lesz'; salmo 'teljes'; salmuto 'tökéletesség'; sulmono 'vég'; slomo 'béke'; salem 'befejez'; msalmonoit 'tökéletesen'.

A névszókon belül két fő csoportot különböztetünk meg: a főnevet és a melléknevet. A szírből a héberhez hasonlóan eltűntek a proto-sémi esetvégződések. A névszó hímnemű vagy nőnemű lehet, számát tekintve pedig egyes vagy többes számú. A duális gyakorlatilag nem létezik, csak bizonyos nyomai érzékelhetőek. Státusza szerint a névszó állhat abszolútusz, konsztruktusz vagy emfatikus állapotban. Az utóbbit a szó végéhez fűzött 'ó' hanggal (hímnemű többes szám esetében 'e'-vel) képezzük, s eredetileg (a korábbi arámi nyelvekben és a nyugati arámiban) a szó határozottságát fejezte ki – a hiányzó határozott névelőt pótolta. A keleti arámi dialektusokban azonban – különösen a szírben – elvesztette ezt a jelentését.

Az igék hat igetörzsben fordulhatnak elő: három aktív – peal, pael (intenzív) és afel (műveltető), s mindegyikhez tartozik egy-egy passzív pár (etpeel, etpaal, ettafal). Az igeragozás terén a két fő alak: a szuffixkonjugációs perfektum alak (ez azt jelenti, hogy a végéhez járuló elemek segítségével ragozzuk) és a prefixkonjugációs imperfektum alak (ezt az elejéhez és esetenként a végéhez járuló elemek segítségével ragozzuk). Ezek aspektusokat, ill. igeidőket fejeznek ki (perfektum: befejezettség, múlt idő; imperfektum: folyamatosság, jövő idő). Ami a szintaxist illeti, a mondatrészek sorrendje a szírben rendkívül szabad. Egyszerű elbeszélésben az állítmány inkább az alany előtt áll, de ez sem szigorú szabály.

Nyelvtörténet és nyelvváltozatok

A szír nyelv Edessza (szírül: Urhoi; ma Urfa DK-Törökországban) helyi arámi dialektusából alakult ki. Írásban először az i. sz. 1. sz.-ban jelenik meg feliratok formájában. Az i. sz. 1-2. sz.-ban a térség arámi nyelvű lakosságának tekintélyes része (a pogányok és a zsidók egy része) kereszténnyé lett, s ők is az arámi nyelv szír dialektusát kezdték el használni. A szír nyelvterülete ezért jelentősen megnőtt: É-Szíria, É- és Közép-Mezopotámia, ÉNy-Irán. A szír ezen hatalmas terület arámi nyelvű lakosságának érintkezési és irodalmi nyelve, később pedig az egész keleti kereszténység egyik legfontosabb nyelve lett. A szír nyelv kereskedők és misszionáriusok révén olyan meszire is eljutott, mint D-India, ill. Ny-Kína. Ez utóbbit egy híres, kínai-szír bilingvis felirat is igazolja 781-ből.

A klasszikus szír irodalom aranykorát a 3-7. sz.-ban élte. A klasszikus kor a 13. sz.-ig tartott, de a szír, ill. arámi nyelv és irodalom ezután is folyamatosan élt tovább. A 19. sz.-tól irodalmi reneszánszról is beszélhetünk. A klasszikus nyelvet még ma is használják liturgikus és irodalmi célra. A modern szír dialektusok közül említésre méltó a turojó (Tur Abdin, DK-Törökország és környéke), melyet a szír monofiziták használnak, valamint az a dialektus, melyet a nesztoriánusok beszélnek (K-Törökország, Ny-Irán, É-Irak). Ez utóbbit újszírnak (populárisan „asszírnak”) is nevezik. Ezeken a területeken kisebb falvakban laknak a hajdani szírek leszármazottai. Szerzeteseik több ősi kolostort is működtetnek. Továbbá jelentős számban élnek a diaszpórában szerte a világon. D-Indiában, Kerala államban Szent Ephrem néven működik egy ökumenikus kutatóközpont. Egyébként itt élnek legnagyobb számban a különböző szír egyházak hívei – mintegy hat millióan –, akik Tamás apostoltól eredeztetik magukat. Az ottani és másutt levő kolostorokban még rengeteg feltáratlan kéziratanyag vár feldolgozásra.

A klasszikus korban a szír irodalmi nyelv belső fejlődése nem volt jelentős, inkább a nyelvet (pl. szókincset, kifejezéseket, szintaxist) és irodalmat ért külső hatások érzékelhetőek. A korai szakaszban (i. sz. 2-4. sz.) a zsidó irodalom befolyása figyelemre méltó (bár helyesebb lenne kölcsönhatásról beszélni). A görög hatás idővel egyre dominánsabb lesz, s a 7. sz.-ban éri el a csúcspontját. Ezután az iszlám uralommal egyre inkább az arab lesz a beszélt nyelv, s a szír megmarad a liturgia és az irodalom nyelvének, bár nem ritkán a tudományos irodalomban is az arabot használják.

A szír irodalom döntő mértékben vallásos jellegű. Főbb témakörei: Biblia, kommentárok, liturgia, kánonjog, szerzetesi irodalom stb. Szekuláris témájú irodalom: krónikák; Ahikar története, Kalila és Dimna; tudományos irodalom; fordítások (főleg görögből).

A szír irodalom igen kiterjedt, ezért csak egy-két szerzőt említek a legfontosabbak közül. A két legjelentősebb szír író már a negyedik században színre lépett: Aphrahat és Ephrem. Az utóbbi – számottevő prózai munkássága mellett – a patrisztikus kor legnagyobb költője is, teológiája a himnuszaiban mutatkozik meg legjobban. Világviszonylatban is jelentős a szír fordításirodalom. A 6-7. században a görög hatás fokozódik a szír irodalomban, egyre többet fordítanak görögből szírre. Jelentős görög íróknak a művei csak szírül maradtak fenn, különösen olyanoknak, akik kiestek a görög egyház kegyeiből. Az arab uralom alatt a fordítások folytatódnak (szírről vagy a szíren keresztül arabra). A szír kereszténység fontos közvetítő szerepet töltött be az ókori görög-latin kultúra (pl. görög filozófia és tudomány) és a muzulmán arabok között, akik pedig a spanyol zsidók közreműködésével adták tovább ezt a műveltséget a keresztény latin Nyugatnak, azáltal, hogy arabról latinra fordították ezeket a műveket az arab fennhatóság alatti Dél-Spanyolországban, főként a 12. sz.-ban.

Írásrendszer

A szír írások az akhaimenida Perzsa birodalomban uralkodó arámi kvadrátírás (amely végső soron a föníciai írásból ered) leszármazottai. Legközelebb állnak hozzá az egyéb helyi arámi írások: a nabateus (ebből ered az arab írás, amelyre a szír írás is hatással volt), a palmirai, a hatrai és a mandeus. A szír írás közvetlen leszármazottja a szogd, amelyből az ujgur, mongol és mandzsu írás fejlődött ki. I. e. 132-től alapvetően egy szír írás volt használatban. Egy, az ún. esztrangellóhoz hasonló formát alkalmaztak a monumentális feliratokban, melynek nyelvét protoszírnek nevezhetjük, ugyanis bizonyos eltéréseket mutat a klasszikus szírtől. Ilyen feliratokat találtak pl. Edesszában és környékén. Ennek az írásnak a kurzív verzióját pedig a mindennapi életben használták. A mozaikfeliratokon is lehet érezni a kurzív írás hatását, hiszen kurzív írású pergamen- vagy papirusztekercseket használhattak a mozaikfeliratok másolásakor (egy mozaik Edesszából, a szírek szent városából).

Az első, művészi kivitelű kéziratok (i. sz. 411) esztrangelló írással készültek, de az ún. certóhoz hasonló kurzív írás nem ritkán behatolt a szövegbe (pl. jegyzetek formájában). Az egységes szír egyház idejében (5-6. sz.-ig) használt írás az esztrangelló. Később (a 8. sz.-tól) a nyugati szír monofizita egyház ennek kurzív változatát, a certót, a keleti nesztoriánus pedig az ún. káldeus írást (kb. 600-tól) használta, ill. használja. Mindegyik 22 betűből álló mássalhangzó írás, melyet a sémi írások többségéhez hasonlóan jobbról balra kell olvasni. A keleti és nyugati szír dialektus lényegében megegyezik: a kiejtésben annyiban különböznek, hogy az előbbi 'á'-zik, az utóbbi pedig 'ó'-zik. Idővel az olvasás megkönnyítésére három mássalhangzó jelet hosszú magánhangzók jelölésére is használtak (mater lectionis). A keleti szírek a 4-5. sz.-ban kitaláltak egy, a mássalhangzók alá, ill. fölé tett pontokból álló, a teljes magánhangzóállományt képviselőjelrendszert, amely hatással volt a babiloni zsidók 6. sz.-ban kifejlődő vokalizációs rendszerére. Ez utóbbi viszont komolyan befolyásolta a palesztinai, tiberiasi, ill. szamaritánus vokalizációs rendszert. A szír ortodoxoknál Edesszai Jakab a 7. sz. végén egy másik magánhangzórendszert talált ki görög magánhangzójelek felhasználásával.

A nyelv kutatásának története:

 Európában a 16. sz.-ban kezdődött el a szír nyelv komoly tanulmányozása, melyet elősegített az, hogy a különböző szír egyházak megbízottakat küldtek Rómába az egységes Egyház megteremtése céljából. Andreas Masius állította össze az első, Európában készült szír nyelvtant és szószedetet. Masius tanára egy szír ortodox pap, a mardini Mózes volt, aki fontos szerepet játszott a szír Újszövetség első kinyomtatásában (Bécs, 1555). A továbbiakban a maronitáknak (szír rítusú katolikusok) jutott kiemelkedő hely a kutatásokban. A párizsi poliglott Biblia szír szövegét egy maronita tudós szerkesztette. A leghíresebb maronita tudós a polihisztor Joseph Simon Assemani (18. sz.), akinek többek között a szír irodalom első történetét köszönhetjük.