Vissza a főlapra

Jelmagyarázat:


EKL: Esztétikai kislexikon
KKE: Kulturális kisenciklopédia
VIL: Világirodalmi lexikon

chimerat

VIL2 206-207

[kimerát] (a görög Khímaira ’oroszlánfejű, kecsketestű, sárkányfarkú szörnyeteg’ szóból>: a mese egyik műfaj-csoportja C. W. von Sydow terminoló­giája szerint. Az ő rendszerezésében a realisztikus (és a szemita népekhez köt­hető) novellat ellentéte a fantáziatermék chimerat, amelyben csodák, királyok, szörnyetegek, nem létező nevű hősök, mesei átváltozások fordulnak elő, a megfogalmazásmód stilizált, a fantáziát kö­veti, nem törekszik hihetőségre. Sydow véleménye szerint e mesei műfaj (amelyet a közismert mesei rendszerezések varázsmese vagy tündérmese névvel illetnek) minden indogermán népnél megtalálha­tók, ez egyszersmind bizonyítéka annak is, hogy igen régi, legalább négyezer éves találmány, amelyet a megalit-kultúra ter­jeszthetett el az egész világon: egyes példáiban Íro.-tól Japánig és Samoáig. A Sydow által felhozott párhuzamok csakugyan meglepők, érvelése is nagy­vonalúbb, mint a korábbi mesevándorlási elmélet híveié, ma mégis gyakran tipo­lógiai egyezésnek, máskor korai átvételnek minősítjük a feltűnő hasonlóságot. Az a kísérlet viszont, hogy nagyobb etnikai és történeti kategóriák szerint rendezzük a mesei műfajokat, mindenképpen tovább fejlesztendő lenne. Ma úgy látjuk, hogy a japán, mongol, szibériai török, sőt bizonyos fokig az afrikai és az amerikai indián mesék közt is vannak chimeratok, a műfaj világtörténete nem köthető egyetlen népcsoporthoz.

Irodalom:

C. — W. von Sydow: Selected Papers on Folklore (1948).