mágia
VIL7 554-555<görög 'varázslás'>: varázscselekmény, illetve annak gyakorlása, a korai hiedelmek, vallásos gyakorlat legfontosabb eleme. Megkülönböztetik „fekete” vagy rontó, ill. „fehér” vagy gyógyító használatát. Alapját az analogikus gondolkodás, valamint a részegész összekapcsolása (pars pro toto) és az érintkezésben oksági viszonyt felfedező szándék adja. Mivel gyakorlata nincs meghatározott személyhez („pap", „varázsló”) kötve, a társadalmak minden rétege gyakorolja: személyes és egyedi használatától az államvallásig különböző formái figyelhetők meg. Szerény mértékben a tudás és a tudomány előzményének vagy kísérőjének is tekinthető (pl. időjóslás, gyógyítás); a vallásoknak pedig mindvégig egyik eleme. ● Az irodalomban a szöveg (vagy annak elmondása) eszközként szerepel, gyakran nem a tartalmi, hanem a formai elemek számítanak, illetve a varázsszöveg értelmetlen. A szövegeket nagyfokú konzervativizmus, ugyanakkor szeszélyes változékonyság jellemzi, ehhez hozzájárul a mágia tilalma, illetve rejtett gyakorlása is. A más célra megfogalmazott költői alkotások gyakran ilyen célokat szolgálnak (a Biblia, Dante költeménye, Nostradamus jóslatai, de akár Vergilius eposzának egyes részletei így használatosak), ördögűzés (vagy éppen patkányok űzése) saját szövegeket teremt vagy használ fel. A kimondott szó erejébe vetett hit (eskü, ima, ráolvasás, átok) időnként poétikai minőséggé válik („szómágia”), mint a hellénisztikus, a reneszánsz, a manierista, a romantikus vagy az avantgarde irodalomban. Ideológiai jelenségként a sátánizmus és az okkult irodalom keretében fordul elő. A vallásos himnuszok megszólító gyakorlata, az imák felszólító és kérő formulái genetikusan is összekapcsolhatók a mágikus szövegekkel. Az ének vagy tánc ritkábban kapcsolódik nyilvános módon a mágikus cselekedethez, ezek tilalma (pl. szótlanság) azonban gyakori, speciális cselekvésformák (fordított, undorító, szokatlan viselkedésminták) pedig általánosak. Ennek megvan a nyelvi változata is (visszafelé olvasás, számlálás, értelmetlen szövegek használata, bűvös négyzet, számmisztika stb.). ● Az angol etnológus, J. G. Frazer nyomán számos irodalmi jelenség magyarázó elvévé vált: a meghaló istenek mítoszait, a középkori misztériumszínjátékokat, később a romantikus költészetet értelmezték ilyen módon. A modern költészetben A. Blok, T. S. Eliot, E. Pound és mások közvetlenül felhasználják a vonatkozó szakkutatások eredményeit. A →mágikus realizmus kategóriája vallástörténeti és etnológiai szempontból azonban nem több metaforánál. ● Területileg és történetileg a nevezetesebb hagyományok (amelyekre a későbbi korok is hivatkoznak, rendszerint tévesen): babiloniai és káldeus, egyiptomi, perzsa, görög és hellenisztikus, zsidó és kabbalisztikus, gnosztikus és hermetisztikus, ókeresztény és szektákhoz kapcsolódó, eretnek- és boszorkányüldöző, reneszánsz, romantikus, napjaink orientalisztikus és misztikus áramlatai stb. A magyar művelődéstörténetben nevezetesebb az újplatonikus és reneszánsz jellegű, valamint a rózsakeresztes és felvilágosult alkimista jellegű gyakorlat. Napjaink világméretű okkultista divatja nálunk nem hozott számottevő irodalmi eredményeket. ● (→boszorkánymonda, démonológia, hiedelemmonda, ördögirodalom, varázskönyv, vallásos irodalom).
Irodalom:
L. Thorndike: A History of Magic and Experimental Science (1—8 köt., 1923—1958); K. Beth: Religion und Magie bei den Naturvölkern (1927); W.-W. Peukkert: Pansophie (1—3 köt., 1936—1976); Fónagy I.: A mágia és titkos tudományok története (1943); M. Summers: Witchcraft and Black Magic (1946); R. Allier: Kultúra és varázslat (é. n.); E. M. Butler: The Myth of the Magas (1948); E. de Martino: Il mondo magico (1948); J. Ramnig: Die Bedeutung der Magie in der Dichtung der Romantik (1948); Br. Malinowski: Magic, Science, and Religion (1948); K. Seligmann: Magic, Supernaturalism, and Religion (1948); M. Webster: Magic (1948); E. M. Butler: Ritual Magic (1949); D. P. Walker: Spiritual and Demonic Magic from Ficino to Campanella (1958); L. Pauwels—J. Bergier: Le Matin des magiciens (1960); A. Seppilli: Poesia e magia (1962); J. G. Frazer: Az aranyág (1965); V. F. Zibkovec: O csernoj i beloj magü (1965); C. A. Burland: The Magical Arts — A Short History (1966); Agh A.: Mágia és nemzetségi kultuszok (Világosság, 1968, 10.); H. Biedermann: Handlexikon der magischen Künste (1968); M. és R. Wax: A mágia fogalma (Világosság, 1968, 8—9.); K. Thomas: Religion and the Decline of Magic (1971); Voigt V.: A folklór esztétikájához (1972); I. Shah: Oriental Magic (1973); B. R. Wilson: Magic and the Millennium (1973); Kákosy L.: Varázslás az ókori Egyiptomban (1974); G. Jahoda: A babona lélektana (1975); L. Petzoldt: Magie und Religion (1977); Szőnyi Gy. E.: Titkos tudományok és babonák (1977); N. Cohn: The Pursuit of the Millennium (1977); Moderne Universalgeschichte der Geheimwissenschaften (1980).
