diffuzionista irányzatok
VIL2 732 - 733a folklorisztika, az etnológia, és ennek révén az összehasonlító irodalomtudomány irányzatai, amelyek bizonyos irodalmi és népköltészeti alkotások nagy távolságra való elterjedésének (latin diffusio 'kiterjedés, elterjedés') nézetét vallják. ● Az a gondolat, hogy egyes alkotások (pl. hőseposzok, szokásdalok, mesék stb.) igen nagy távolságokra is eljuthatnak, régi; már az ókor interpretatio romana és a középkor interpretatio christiana gondolata is e felismerés terméke volt. A primitív népek vizsgálói már legelső műveikben felvetik az összehasonlítás lehetőségét az elterjedés vonalainak tisztázására, mindazonáltal az elterjedés kutatása csak a múlt századi indogermán mitológiai irányzat felléptével kerül tudományos keretek közé. A Grimm testvérek, Th. Benfcy és követőik a mítoszokat és egyes mesetípusokat eredeztettek az indogermán népek feltételezett őshazájából, illetve Indiából. Az ún. heliolitikus iskola (W. Elliot Smith, W. H. Rivers és mások) viszont minden diffúzió kiindulópontjának Egyiptomot tételezte fel. A diffuzionizmus sajátos változatát képviseli a „finn irányzat”, helyesebb nevén a földrajz-történeti iskola. Ennek képviselői egyes alkotásokat, típusokat vizsgálnak, és ezeket nem egyetlen közös centrumból eredeztetik, hanem esetenként más, a legrégibbnek tűnő adatokból kibontakozó archetípusnak megfelelő ősforrásokat tételeznek fel és ezekből diffúziók útján származtatják az összes többi változatot. ● A magyar filológiában szintén felbukkantak hasonló gondolatok, nemegyszer finnugor vagy török olykor urál-altáji háttérrel. ● A szorosabban vett egyetemes néprajz területe a múlt század végén A. Bastian és Fr. Ratzel között lefolyt vita indítja el a diffuzionista elgondolásokat. Az előbbi az elemi gondolatok, Ratzel a kultúrák diffúziójának híve volt. Az utóbbi nézetet támogatta az angol antropológiai iskola (már kezdeményezője, E. B. Tylor műveiben is). Ezt követi L. Frobenius, Fr. Graebner és mások „kultúrakör”-elmélete, valamint az ún. „bécsi iskola” kultúratörténetinek nevezett, voltaképpen az ősmonoteizmus és ennek derivációi diffúziójával foglalkozó irányzata is. Az etnológiában a diffuzionista nézetek leghatározottabb ellenfelei a múlt században az evolúcionisták, századunk első felében a funkcionalista iskola hívei voltak. Legújabban a genetikus egyezés és a tipológiai egyezés megkülönböztetésének szükségességét hangsúlyozó új összehasonlító irányzatok cáfolják a diffúzió egyoldalú hangsúlyozását. ● (→összehasonlító irodalomtudomány, folklorisztika)
Irodalom:
Fr. Ratzel: Anthropogeographie (1882–1891); A. Bastian: Zur Lehre von den geographischen Provinzen (1886); Fr. Boas: The Limitations of the Comparative Method of Ethnography (Science, 1896); L. Frobenius: Die naturwissenschaftliche Kulturlehre (1899) Fr. Graebner: Methode der Ethnologie (1911); K. Krohn: Die folkloristische Arbeitsmethode (1926); G. Elliot Smith és mások: Culture – The Diffusion Controversy (1928); R. Numelin: The Wandering Spirit (1936); A. L. Kroeber: Culture Element Distributions (1936); W. Sehmidt: Handbuch der Methode der kulturhistorisehen Ethnologie (1937); Vajda L.: A néprajztudomány kultúrtörténeti iránya és a „bécsi iskola” (Ethn, 1949); J. Haekel: Zur heutigen Forschungsstand der historischen Ethnologie (Die Wiener Schule der Völkerkunde, 1956); H. E. Driver—W. C. Massey: Comparative Studies of North American Indians (TAPS, 1957); Gunda B.: Műveltségi áramlatok és társadalmi tényezők (Ethn, 1958); V. Schirmunski: Vergleichende Epenfor-Schung (1961); E. Sz. Markarian: O koncepcii lokalnih civilizacij (1962); W. Goldschmidt: Comparative Funetionalism (1966); Ph. Bagby: Culture and History — Prolegomena to the Comparative Study of Civilizations (1963); K. Birket-Smith: A kultúra ösvényei( 1969).
