rokokó
VIL12 72-73 | részcímszóminthogy irodalomtörténeti és stílus-korszakként a rokokó nem igazán pontosan meghatározott jelenség (sok országban e terminus nem is használatos), nem könnyű az ide kapcsolható folklór jelenségek értelmezése. Gyakran arra kell gondolnunk, hogy bizonyos jelenségeket ide sorolva az eddigi felfogáshoz képest jelentős átértelmezést javasolhatunk. ● Tény, hogy a 18. sz.-ban mind a világi, mind a vallásos népköltészetben is előtérbe kerül a virtuóz forma. a bonyolultabb metrika és rímelés, a heterometrikus strófaritmus: olyan megoldások jelennek meg (akrosztichon, ekhós rímek, belső rímek, nevekre utalás, értelmetlen, lallázó refrének, hangszereket utánzó ismétlések — „tralala” és társai — stb.), amelyek hagyományozása már megköveteli az írásbeliséget. Tematikusan az ünnepségek dalai (főként lakodalmi dalok, köszöntők) kerülnek előtérbe a hagyományosabb szokásköltészethez képest. A bukolikus, pásztori, árkádiai költészet ugyan mindvégig megmarad (főként német területen), jelentősége viszont csökken. Legfeljebb a betyárköltészet kezdetekor felbukkanó „nyalka betyár” alakja mutat ilyen vonásokat. Annál népszerűbb az ivódalok hagyománya, amely az anakreontika terméke. Ez rendszerint a kocsmához kapcsolódik. Rokona az erotikus dal is, és különösen akkor, ha formailag fejlettebb, nem mentes a kétértelműségtől (pl. ki nem mondott, be nem fejezett, refrénszerűen ismételt szavakra utal). Ritkán virtuóz katonadalok is előfordulnak. A prózai műfajok között a korábbi kutatás inkább a klasszicizmus vagy a romantika kedveltjének tekintette a tündérmesét; ez azonban sem esztétikailag, sem történetileg nem igazolható. A 18. sz.-i francia tündérmese és ennek európai diadalútja korábbi a romantikánál, és egyáltalán nem jellemezhető a klasszicizmus ideológiájával. (Viszont később a Grimm-testvérek révén elterjedő mesehagyomány már más, akár romantikusnak is nevezhető). Feltétlenül a rokokó terjeszt el több viccműfajt; nemcsak a gáláns viccet, hanem szélesebb körben az erotikus viccet és a formulavicceket is. Bonyolultabb szerkezetű proverbiumok is kapcsolhatók e stíluseszményhez. ● A tánc, zene, képzőművészet, és általában az életvitel egésze is mutat természetesen ilyen vonásokat, és ezeket a költészet is rögzíti: a mesék, mondák, dalok által megemlített tárgyak, események lehetnek ilyen jellegűek. Ennek keretei között új hangszerek, a páros- és csoportos táncok új típusai, a népművészet új tárgyai jelennek meg (vonós hangszerek, menüettszerű táncok, szöveg nélküli dallamok, kis, keretbe illesztett, figurális ábrázolások használati tárgyakon stb.). Megnő a kisebb csoportok (egyletek, iskolák, társaságok) jelentősége. A legfontosabb az írásbeliség előtérbe kerülése és a kommunikációs formák megváltozása. Díszített iratok készülnek (házassági iratok, szerelmeslevelek, bizonyítványok). A feliratirodalom termékei (házon, temetőkben, edényeken, textíliákon stb.) hosszabbak, tréfásabbak, művészibbek lesznek. Megjelenik a kalendárium több olyan műfaja is, amelyik nagy hatással van a folklórra (tündérmesék és más mesék, bonyolultabb találós kérdések, anekdoták és viccek). Az így közzétett szövegek nemzetköziek, igen gyakran fordítások, az egész világ politikai eseményeit. szerencsétlenségeit vagy egyszerűen furcsaságait idézik. Mindez tovább folytatódik, és főként a →biedermeier keretében szelídül meg, válik egyszerűvé, köznapivá, kevésbé formavirtuózzá. E folyamat olykor már a rokokóban megindul (pl. a vőfélykönyvek esetében), máskor csak a következő korszakokban teljesedik ki (pl. a lőtáblák szövegei és ábrázolásai esetében). Európa-szerte megjelenik a latin nem komoly, inkább szórakoztató jellegű felhasználása (betlehemes játékok szóviccei, vőfélyek tréfái stb.), soknyelvű környezetben pedig ehhez hasonlóan a különböző nyelvjárások vagy dialektikusok idézése (pl. állatmesékben). ● A magyar folklórban is jól láthatók a hasonló jelenségek. Ez is oka lehet Csokonai, Pálóczi Horváth Á. vagy Amadé L. folklorizmusának és műveik gyors folklorizálódásának. Kevésbé köztudott, hogy mindennek van szlovák, osztrák, olasz, francia háttere is, és ott is vannak párhuzamok. Természetes, hogy nálunk pedig a német és a francia rokokó befogadása jelenik meg a folklórban, illetve a nép számára közzétett kiadványokban és tankönyvekben is. ● Később a szimbolizmus, az „új manierizmus”, a kubizmus és más irodalmi irányzatok gyakran felhasználták a rokokó poétikájának eredményeit, ide értve a folklór ennek megfelelő alkotásaiból származókat is. Az →orientalizmus, különösen a kínai kultúra utánzása (chinoiserie) vonásai gyakorlatilag ugyancsak ide kapcsolhatók.
Irodalom:
E. Ermatinger: Barock und Rokoko in der deutschen Dichtung (1926); F. Kimball: The Creation of the Rococo (1943); A. Schönberger: Die Welt des Rokoko (1959); W. Sypher: Rococo to Cubism in Art and Literature (1960); Cz. Hernas: W kalinowym lesie (1965); A. Anger: Literarisches Rokoko (1968); H. Schlaffer: Musa iocosa (1971); H. Zeman: Die deutsche anakreontische Dichtung (1972); H. Ritte: Das Trinklied in Deutschland und Schweden (1973); A. Hauser: A modern művészet és irodalom eredete. A manierizmus fejlődése a reneszánsz válsága óta (1980); A. Hauser: A művészet és irodalom társadalomtörténete (2. köt.. 1980); Pál J.: A neoklasszicizmus poétikája (1988).
