folkorizmus
VIL3 232-233az a folyamat, amelynek során az ún. „hivatásos” irodalom alkotásaihoz folklór jellegű alkotásokat vesznek át és használnak fel. Minden „hivatásos” művészet (zene, képzőművészet stb.) felhasználja, kisajátítja a folklór termékeit: egyes alkotásokat, típusokat, motívumokat, formulákat, olykor stilisztikai fogásokat, egész stílusokat, műfajokat. Ennek során az alkotások rendszerint stilizáltak, több értelműek lesznek, eredeti folklór jellegű vonásaik lényegesen módosulnak, megszűnik a variálódás. A szinkrétisztikus folklór alkotásoknak rendszerint csak néhány jellemzőjük marad meg, daloknak elvész a dallamuk, szokásköltészeti alkotásoknak a funkciójuk, epikus történetek mögül a hiedelemháttér. ● Térben és időben a folklór egész életét végigkíséri, legjelentősebb korszaka mégis a 18. sz.-i felvilágosodástól a 19. sz.-i népiességig és romantikáig terjed. Ekkor a szépirodalom Európa-szerte a helyi, nemzeti, népi hagyományok felé fordul, művészi érdeklődése társul a politikai–társadalmi népfelemelés vágyával. Ez az áramlat járul hozzá az első (legtöbbször tetemesen átdolgozott, stilizált) népköltési gyűjtemények megjelentetéséhez is (folklorisztika). Külön említhetjük francia, német, orosz, szlovák, horvát, magyar, román példáit. A modern irodalom, különösen az avantgarde más céllal közelít a folklór felé, inkább csak formai impulzusokat merít, és ezeket is sokrétű, összetett művekben használja fel (→neofolklorizmus), a társadalmi felemelés azonban már nem része programjának. ● Némileg különbözik, olykor mégis ugyanezen a néven nevezik a helyi irodalom vagy a nyelvjárási irodalom kialakulásfolyamatait is, amikor egy kis körű hagyomány irodalommá nemesítését kísérlik meg. ● Megint más napjaink →tömegkultúrájának egyik jellemző terméke: a helyi, folklorisztikus hagyomány mesterséges felélesztése és életben tartása, legtöbbször a turizmus, a helyi nevezetességek népszerűsítésének szolgálatában. Különösen német folkloristák foglalkoznak ezzel a folyamattal (az általuk folklorizmuskritikának nevezett módszer alapján), amely voltaképpen a neofolklorizmus népszerű, többnyire művészietlen megnyilvánulása. ● Műfajonként eltérő mélységben jelentkezik: különösen élénk a lírai dalok, hiedelemtörténetek, varázsmesék és állatmesék között, itt minden európai irodalom jól ismeri. Az így „megnemesített” alkotások elkészítőinek célja kettős: egyrészt így kívánják megmenteni a folklór értékeit, másrészt ezzel óhajtanak új vért önteni a „gyökértelennek” vélt „hivatásos” irodalomba. A folyamat a végén gyakran megfordul, folklorizálódásba csap át. (→még népiesség, népiség, migráció, primitivizmus, orientalizmus, átvétel, egzotikus irodalom, folklorisztika) ● (→irodalom és folklór, folklór, népköltészet)
Irodalom:
Benedek M.: A népköltészet hatása a XIX. század magyar epikusaira (1907): S. Engelmann: Der Einfluss der Volksliedes auf die Lyrik des Befreiungskriegs (1909); Horváth J.: A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig (1927); J. Tiersot: La chanson populaire et les écrivains romantiques (1931); A. Marinus: Le Néo-Folklorisme (1938); A. Varagnac: Civilisation traditionnelle et genres de vie (1948); B. Rosenberg—D. M. White: Mass Culture (1957); Pogány P.: Folklór és irodalom kölcsönhatása (1959); L. Lowenthal: Literature, Popular Culture and Society (1961); J. Krzyzanowski: Paralele (1961); H. Moser: Vom Folklorismus in unserer Zeit (Zeitschrift für Volkskunde, 1962); P. Sz. Vihodcev: Russzkaja szovjetszkaja poezija i narodnoje tvorcsesztvo (1963); H. Moser: Der Folklorismus als Forschungsproblem der Volkskunde (Hessische Blätter für Volkskunde, 1964); G. Cocchiara: Az örök vadember (1965); Ortutay Gy.: Hal-hatatlan népköltészet (1966); N. V. Novikov: Folklor i hudozsesztvennaja szamogyejatyelnoszty (1968); Péter L.: A folklorizmus kérdéséhez (Ethn., 1968); Dömötör T.: Folklorismus in Ungarn (Zeitschrift für Volkskunde, 1969); Abschied vom Volksleben (1970); M. Lüthi: Volksliteratur und Hochliteratur (1970); R. Pinon: Contributions au renouveau du Folklore en Wallonie (1970); Voigt V.: Vom Neofolklorismus in der Kunst (Ethn. 1970); H. Bausinger: Volkskunde: (1971); A. Paredes—E. J. Stekert: The Urban Experience and Folk Tradition (1971); Voigt V.: A folklór esztétikájához (1972); Katona I.: Petőfi népe, a nép Petőfije (Tiszatáj, 1973); M. Boskovié—Stuili: O pojmovima usmena i pucka knyizevnost i nyihovim nazivima (Umjetnost Rijeci,1973, 3–4.); A szájhagyományozástörvényszerűségei (1974).
