Vissza a főlapra

Jelmagyarázat:


EKL: Esztétikai kislexikon
KKE: Kulturális kisenciklopédia
VIL: Világirodalmi lexikon

mondakatalógus

VIL8 519

a monda és rokon műfajok szövegeit elrendező →típuskatalógus, amely az egyes mondák (élménytörténetek, memorátok, fabulátok stb.) tartalmi kivonatát (a szüzsét) műfaji, ezen belül tartalmi csoportokba sorolja. Általában megkülönböztetik a →hiedelemmonda és a →történeti monda katalógusait, a helyi monda, anekdota, legenda olykor szintén külön katalógusba kerül. Igen gyakran a →mesekatalógus egyik fejezete, mivel több mesei alműfaj (→legendamese, trufa, példázat) nehezen választható el a mondáktól. ● Már a 19. sz.-i mese-katalógus-kísérletek feldolgoztak míto­szokat és mondákat, a szorosabb értelemben vett mondák katalogizálása azonban csak az utóbbi évtizedekben kezdődött el. = A magyar mondakutatásban 1960-ban indult meg a katalógus elkészítése, mintegy 10000 szöveg alapján készült Bihari A.: Magyar hiedelemmonda katalógus (1980) c. áttekintése. Ennek egyik első fejezetét Körner T. közölte (Ethn, 1970). A munka a nemzetközi rendszerezés alapján készült. A magyar történeti (és helyi) mondák katalógusa előkészületben van. Más, rokon műfajok katalogizálása alig kezdődött el. ● Különösen É-Európá­ban több katalógus kéziratban, az illető archívumokban található. Ezek beosz­tási rendje is eltérő: típusok, ritkábban motívumok vagy más egységek szerint közlik adataikat. Nemzetközi mondakatalógus létrehozására, több konferencia eredménytelenségeként, eddig még nem került sor.
A fontosabb kiadott katalógusok az érintett népek és területek szerint:
nemzetközi: J. Künzig: Typensystem der deutschen Volkssage (1936, csak részletek, a német anyag rendezésére tett javaslat): R. Th. Christiansen: The Migratory Legends (1958, a →vándormondák típu­sai, norvég és észak-európai anyag alapján); a nem­zetközi mondakutató bizottság javaslata az anyag fő fejezeteire (AEthn, 1984).
témakörönként nemzetközi: V. Höttges: Typenver­zeichnig der deutschen Riesen- und riesischen Teufelsagen (1937); B. A. Woods: The Devil in Dog Form (1959).
témakör szerinti: B. H. Granger: A Motif-Index of Lost Mines and Buried Treasures (1977, amerikai angol anyag).
észak-európai: V. Dahll: Nordiske sagnregistre og sagosystematik (1973, A. Aarne és L. Simonsauri fmn, J. Qvigstad lapp, V. E. V. Wessman finn-országi svéd, R. Th. Christiansen norvég, W. Liung­man és C-H. Tillhngen svéd rendszerezése alapján, áttekintést ad a nagy gyűjtemények beosztásá­ról is).
cseh: D. Klimová-Rychnová: Plíprava katalogu ceskych povéstních zánrú (Slovensky Národopis, 1963); D. Klímová: Les guerres turques dans les narrations populaires (I —III., Ethnologia Slavica II—V., 1970–1973, magyar kivonata előkészületben).
észt: E. Langaste-Treu: Die estnischen Vogelstimmendeutnngen (1931).
finn: A. Aarne: Verzeichnis der finnischen Ursprungssagen und ihrer Varianten (1912); A. Aarne: Variantenverzeichnis• der finnischen Deutungen von Tierstimmen und anderen Naturlauten (1912); L. Simonsuuri: Typen- and Motivverzeichnis der fin­nischen mythisen Sagen (1961): P.-L. Rausmaa és mások: Catalogues of Finnish Anecdotes and Historical, Local and Religious Legenda (1973).
holland: J. R. W. Sinnighe: Katalog der niederländischen Märchen-, Ursprungssagen-, Sagen Legendenvarianten (1943); VoIkskunde (Special Congresnummer, 1963).
litván: B. Kerbelyté: Lietuviq liaadies pad vimq katalogas (1973).
magyar: Szendrey Zs.: Magyar népmondatípusok és tipikus motívumok (Ethn, 1922); Körner T.: Mutatvány a készülő magyar Hiedelemmonda-katalógusból (Ethn, 1970); Dobos I.: A történeti mondák rendszerezéséről (Ethn, 1970); Bihari A.: Magyar hiedelemmonda katalógus (1980).
német: J. R. Broderius: The Giant in Germanic Tradi­tion (1932); I. M. Greverus: Bericht zu Veröffent­lichungs- und Katalogisierungsplänen aus dem Zentralarchiv der Volkserzählung (AEthn, 1964); G. Burde-Schneidewind —I-M. Greverus —I. Müller — L. Röhrich: Deutscher Sagenkatalog (Deutsches Jahrbuch für Volkskunde, 1967, csak részlet); L. Petzoldt: Vergleichende Sagenforschung (1969: át-tekintést ad).
román: T. Brill: Der rumänische Sagenkatalog (Fabula, 1967).
szovjet: V. Ja. Propp: Metogyicseszkaja zapiszka po arhivnomu hranyenyiju i szisztyematyizacii fol'klor­nih matyerialov (1964, csak áttekintő javaslat).
Más területek (észt, görög, ír, svéd stb.) mondakatalógusaiként nagy, reprezentatív gyűjtemények beosztása szolgál, illetve az archívumok rendszerezése (lett, litván, román). Több országban a régi kataló­gusok mesét és mondát egyaránt tartalmaznak. Számos országban a mondakatalógusok most ké­szülnek.
● (→monda, legenda, példázat, katalógus) ● Irod.: Voigt V.: A mondák műfaji osztályozásának kérdéséhez (Ethn, 1965).

AZÓTA ÚJABB MONDAKATALÓGUSOK JELENTEK MEG.