totemisztikus irodalom
VIL15 729-730a →totemizmus társadalmi és vallási fogalomkörébe sorolt alkotások összessége. Általános vélemény, hogy ilyenek már az →ősközösségi irodalomban létezhettek, a primitív irodalomban pedig több műfajban is kimutathatók (pl. →állatmítosz, archaikus epika). A közösség különböző formái tartják fenn (→kultusz-közösségek irodalma, titkos társaságok irodalma). ● A totemek ősi időkre visszavezetett történeteit (→totemisztikus eredetmítosz) rendszeresen visszatérő ünnepeken előadják, megismétlik vagy csak utánozzák, hivatkoznak rájuk (→totemisztikus színjátszás). Ennek során maszkot, álarcot viselhetnek a résztvevők, felkeresik az ősi események színhelyét, s megújítják az ott levő emlékeztető jeleket (pl. sziklafestményeket, rajzokat stb.). ● Funkcióját tekintve az →avatási rítusok költészete is igen sok ilyen elemet tartalmaz. Tematikusan az első ősre vonatkozó történetekre lehet visszavezetni a →hős képzetének kialakulását, s az →eredetmagyarázó történetek is ide vonhatók. A leszármazás fontossága révén az →őskultusz jelentős része totemisztikus jellegű. A hősköltészet számos alkotásában is felbukkannak ilyen motívumok, főként a középkori irodalmakban (pl. a →címermagyarázó mondákban). ● Minthogy a totemizmus kialakulását általában a zsákmányoló népek körében keresik, s hasonló jelenségek Szibéria vadász- és halásznépeinél is ismeretesek, feltételezik, hogy a totemisztikus irodalom a magyar →ősköltészetben is létezett, sőt azzal is számolnak, hogy ez bizonyos mértékig a középkori magyar irodalomban is tovább élt. Az →alakoskodásainkban kimutatható medvekultusz (→medveének, medveünnepi színjáték), egyes állatok tabunevei vagy az ilyen hiedelmekre utaló nevek (pl. Fehérlófia), a keresztény Európáétól némiképp eltérő címerállatok stb. azonban együttesen sem adnak teljes képet a feltételezhetően sokrétű magyar totemisztikus ősköltészetről. ● (→totemizmus).
