kreativitás
VIL6 684 | részcímszó<latin creativitas 'alkotóképesség'): a lélektan, közelebbről a művészetpszichológia fogalma; az embernek az a képessége, hogy meglevő elemekből és szabályokból új, önálló alkotást hozzon létre. Az irodalompszichológia által kutatott jelenségek közül a legfontosabbak egyike; vizsgálata során foglalkoznak a →mű létrejöttének kérdéseivel, a művészi →tehetség megnyilvánulásaival. A műalkotás rendező elvei közül különösen a szerkezet, a stílus és az ábrázolásmód tartalmaz olyan vonásokat, amelyek minden kreatív folyamatban (tehát a művészeten kívül is) megfigyelhetők. A pszichológiai esztétika általában vagy a →kifejezés jelenségeit állítja középpontba, és ekkor a művészi alkotófolyamatban inkább a hatás—visszahatás összefüggéseit véli fontosnak, vagy az önálló alakítást érzi középponti fontosságúnak. Ez utóbbi esetben az idealista pszichológia és esztétika a →zseni gyakran irracionalista módon felfogott →intuícióját, lényeglátását hangsúlyozza. A materialista művészetpszichológia szerint az emberi művészi képességek a gyakorlat során fejlődnek ki és módosulnak, és ebben a folyamatban a legfontosabb jelenség maga a művészi alkotás, amely lehetőségeket valósít meg, új meg új feladatok elé állítja a művészeket, és e feladatok megoldása tekinthető a művészet és a pszichikum társadalmi gyakorlatának. ● A költészet történetében az ősköltészettől és a primitív irodalomtól kezdve a folklóron át a hivatásos művészetig igen sokféle változatát ismerjük, amelyben →hagyomány és újítás igen különböző mértékben szabja meg az egyes művészi alkotások milyenségét, szabadságának fokát. Azonban még a leghagyományosabb művészeti formákban (pl. a szakrális vagy rituális jellegű műfajok esetében) is számolnunk kell a művészi kreativitással; ha ez nem új tartalmi vagy formai elemekben nyilvánul meg, rendszerint az alkalomhoz készítés, az előadás, vagy a kiválasztás ilyen jellegű. A teljesen rögzített szövegek (pl. imák, formulák) esetében az első megalkotást tarthatjuk ilyen jellegűnek, bár a rögtönzés bizonyos fokig mindig tartalmaz alkotói mozzanatokat. ● (alkotás, irodalom-pszichológia)
Irodalom:
.: Voproszi tyeorii i pszihologii tvoresesztva (1911–1923); N. O. Losszkij: Obosznovanyije intuitivizma (1924); H. Bergson: Teremtő fejlődés (1930); Mátrai L.: Élmény és mű (1940, új kiad. 1973); M. C. Nahm: The Artist as Creator (1956); S. K. Langer: Problems of Art (1957); P. Smith: Creativity (1957); H. H. Anderson: Creativity and its Cultivation (1959); P. Medvegyev: V laboratorii piszatyelja (1960); M. I. Stein—S. I. Heinze: Creatívity and the Individual (1960); J. W. Getzels—P. W. Jaekson: Creativity and Intelligence (1962); A. Koestler: The Act of Creation (1964); A. N. Leontyev: A pszichikum fejlődésének problémái (1964); A. Iliadi: Priroda hudozsesztvennovo talanta (1965); Lukács Gy.: Az esztétikum sajátossága (1965); A. Cejtlin: Trud piszatyelja (1968); L. Sz. Vigotszkij: Művészetpszichológia (1968); Garai L.: Személyiségdinamika és társadalmi lét (1969); Hankiss E.: Az irodalmi kifejezésformák lélektana (1970); Halász L.: Irodalompszichológiai vizsgálatok (1971); Lénárd F.: A problémamegoldó gondolkodás (1971); Voigt V.: A folklór esztétikájához (1972); Halász L.: Művészet-pszichológia (1973); D. Ben-Amos—K. S. Goldstein: Folklore. Performance and Communication (1975); Az amatőr művészeti mozgalom (1976).
