motívum
VIL8 631-632 | részcímszófolklorisztikai értelemben a folklóralkotások legkisebb tartalmi egysége, amely a hagyományozás során felismerhetően azonos marad. Előbb az irodalomtudomány dolgozta ki fogalmát, és a cselekmény indítékait, apró mozzanatait nevezte így. Mivel ezek a folklórban rendszerint visszatérő jellegűek, a folklorisztikában éppen a motívum kategóriája vált a tartalom alapegységének megnevezésévé, és a motívum elvesztette az irodalomtudományban szokásos ‘pszichológiai mozgatórugó’ mellékjelentést. (Ilyen értelemben vett motiválásról a folklorisztikában gyakorlatilag nem esik szó.) ●Leginkább a narrativ motívumok vizsgálata fejlődött ki: ez mesék, mondák, legendák, ritkábban epikus hősénekek, balladák motívumait kutatja fel, elemzi és rendszerezi. Ennek analógiájára alakult ki a lírai dalok, szokásdalok és szokások, valamint a rövid prózai műfajok (pl. szólás, találós kérdés) hasonló rendezése is, ígéretesebb eredmény nélkül. A népzenében a motívum egy-egy visszatérő frázis, a néptáncban egy-egy mozdulatcsoport, a népművészetben pedig egy-egy témabeli (ritkábban formai, kompozicionális) egység. ● A 19. sz. végén, a pozitivista művészettudományok tartalmi rendszerezési kísérletei következtében alakult ki a folklorisztikai motívumkutatás, amely a harmincas években új lendületet vett, az utóbbi negyedszázadban pedig új területekre terjedt ki. Ennek célja általában műfajonként, vagy teljes folklóronként nemzeti →motívumindexek elkészítése, amelyek azonos elvek alapján készülnek, és ily módon egy nemzetközi motívumjegyzékké egyesíthetők. ● A hagyományos folklorisztika a motívumot a →típus részeként, tartalmi —szerkezetbeli elemként definiálja, megkülönböztet egy- és többmotívumos típusokat. Külön névvel illeti az elbeszélő motívumokat (narratív motívum). Mivel a motívumok meglehetősen állandók, történeti és összehasonlító filológiai vizsgálatra igen alkalmasak. A hivatásos művészetek hasonló kutatásaiból bontakozott ki a folklorisztikában az erre irányuló motívumkutatás. ● Esztétikailag a motívum a valóság művészi elsajátításának legkisebb egysége. Mivel ez a művészi elsajátítás kezdeti fokon a valóságot elsősorban tárgyában fogja fel, a motívum tartalmi szerveződési egység, amelynek formai megfelelője a formula. Az egyes alkotásokban és műfajokban rendszerint csak bizonyos jellegű motívumok találhatók meg, és ezek a cselekmény, szerkezet részeként egymással összekapcsolódnak, végső soron a típus jön létre ilyen módon. A hivatásos művészetekben ezzel szemben a motívum önállóan is felhasználható, különböző helyekről származó motívumok kerülnek egymás mellé (ez a folklór jellegű motívumok gyakori átvételének is az oka), és a felhasználás célja a mű egyes részeinek indoklása (motiválása). Itt beszélhetünk a motívum esztétikai felhasználásáról. Ez, valamint a vezérmotívumok felhasználása a folklórban ismeretlen. ● (tartalom, forma, szüzsé, szerkezet)
Irodalom:
Tolnai V.: Bevezetés az irodalomtudományba (1922); A. Chris tensen: Motif et théme (1925); K. Krohn: Die folkloristische Arbeitsmethode (1926); P. Merker—G. Lüdtke: Stoff- und Motivgeschichte der deutschen Literatur (1929—1937); S. Thompson: Narrative Motif—Analysis as a Folklore Method (1955); Voigt V.: A mondák műfaji osztályozásának kérdéséhez (Ethn, 1965); uő: A folklór alkotások elemzése (1972): A magyar folklór (1979).
