interpretáció
VIL5 88-89 | részcímszóa primitív irodalom alkotásai
esetén az interpretáció inkább abban a formában ismert,
hogy meg kell különböztetni egymástól a szövegek szó szerinti, közvetlen jelentését, valamint
átvitt értelmét, és ezen kívül a funkció és a használat sem
könnyen megállapítható. Egy nyugat-szudáni dogon állatmese
részlete:
szöveg: jomo yána sá áda pó gi szó szerinti fordítás: nyúl
asszony felel barát üdv mond a fordítás jelentése: a nyúl felesége
válaszol • barátnőm
üdvözöllek, mondja
A szöveg értelmezéséhez hozzá tartozik, hogy az „áda” tiszteleti terminus, amelyet egy asszony a barátnőjének, vagy egy férfi barátja feleségének mond. A szöveg egésze egy állatmese, amelynek azonban mitologikus magyarázata is van, mivel a bűvös fáról szól. ● Különösen a mítoszok és rítusszövegek értelmezése igen nehéz; ha nem önkényes, hevenyészett magyarázatra törekszünk, ez voltaképpen csak a különböző mítoszok összevetése útján lehetséges. Az ősköltészet alkotásait éppen ezért voltaképpen nem is tudjuk megbízhatóan értelmezni, egyes vonások magyarázata mindig hipotetikus marad. ● A szoros értelemben vett népköltészet alkotásait rendszerint funkciójukkal együtt ismerjük, és nyelvileg is érthető a szöveg nagyobb része. Ennek ellenére sem egyértelmű az interpretálás. A 19. sz.-i kutatók mitologikus magyarázatokat adtak minden alkotáshoz (→természetmitológiai iskola), századunkban a freudizmus és más mélylélektani rnagyarázatok is megjelentek (irodalom és pszichoanalízis), legújabban a morfológiai és strukturális elemzés terjedt el, leginkább a mítoszok és mesék vizsgálatakor. A proverbiumok és más rövid műfajok vizsgálatában a logikai és szemantikai szempontokat érvényesítik. Az →előadás közvetlen kontextusának, és általában a népköltészet kommunikációs rendszerének vizsgálata legújabban új szempontokat adott a folklór értelmezéséhez. Nemzetközi méretekben is ismertek azonban naiv, legtöbbször „szimbolikus” értelmezések, amelyek nem veszik figyelembe a folklór változatait, a műfajok egymás-mellettiségét és nemzetköziségét. Voltaképpen a népköltészet alkotásait rögzítettnek, irodalmi jellegű művésziséggel rendelkezőnek feltüntetni is tévedés, és ez hamis értelmezéshez vezet. Ugyanakkor a művészi minőségek sajátosan folklór jellegű vizsgálata alkalmat ad a hivatásos irodalom műfaji, poétikai, stilisztikai vonásainak jobb megértéséhez, genezisük megvilágításához, folklórban felhasznált irodalmi alkotások, illetve az irodalomba átvett folklór alkotások (→folklorizálódás, folklorizmus) elemzése mind az irodalomtudomány, mind a folklorisztika módszereit figyelembe veszi.
Irodalom:
M. Lüthi- L. Röchrich—G. Fohrer: Sagen und ihre Deutung (1965); A. Dundes: The Study of Folklore (1965); H. Bausinger: Formen der „Volkspoesie” (1968); I. R. Buchler—H. A. Selby: A Formal Study of Myth (1968); F. M. Mahgoub: A Linguistic Study of Cairene Proverbs (1968); G. L. Permjakov: Izbrannije poszlovici i pogovorki narodov Vosztoka (1968); G. Calame-Griaule: Le théme de l'arbre dans les contes africaines (1969–1970); P. G. Bogatirjev: Voproszi tyeorii narodnovo iszkussztva (1971); Voigt V.: A folklór alkotások elemzése (1972); F. Karlinger: Wege der Märchenforschung (1973); L. Röhrich: Lexikon der sprichwörterlichen Redensarten (1973); P. Maranda—E. Köngäs Maranda: Structural Analysis of Oral Tradition (1971); P. Naranda: Mythology (1972); G. L. Permjakov: Ot pogovorki do szkazki (1970); S. Marcus: Semiotica folclorului (1975); M. Lüthi: Das Volksmärchen als Dichtung (1975); E. M. Meletyinszkij: Poetyika mifa (1976); V. Ja. Propp: Folklor i gyejsztvityelnoszty (1976); B. N. Putyilov: Metodologija azravnyityelno-isztoricseszkovo izucsenyija folklora (1976); L. Röhrich: Sage und Märchen (1976); Vargyas L.: Á magyar népballada és Európa (1976); Voigt V.: Glauben und Inhalt (1976); Dömötör T. –Katona I.–Ortutay Gy.–Voigt Vilmos: A magyar folklór (1977).
