Vissza a főlapra

Jelmagyarázat:


EKL: Esztétikai kislexikon
KKE: Kulturális kisenciklopédia
VIL: Világirodalmi lexikon

munkásfolklór

VIL8 716-717

a hagyományos folklór jelenségeinek megfelelő vagy azokból származtatható jelenségek összessége a munkásság kultúrájában. A folklór definícíójától függ, mit tartunk társadalom-történeti értelemben munkásfolklórnak. Ha ezt az osztálytársadalmak kizsákmá­nyolt osztályainak teljes társadalmi tu­dataként határozzuk meg, a kapitalizmus időszakában ide tartozik a munkásosztály teljes társadalmi tudata is. Ekkor is kér­déses azonban az, hogy a korábbi társadalmi formációkban (antikvitás, feudalizmus) beszélhetünk-e a szó szoros értelmében vett munkásfolklórról. Általában csak ennek előzményeivel számolnak, és kezdeteit a kapitalizmus kezdeteivel kapcsolják össze. Ilyen értelemben a leg­régibb munkásfolklórt a középkor bá­nyászai és céhes munkásai, majd gyári munkásai testesítik meg Európa néhány hamar iparosodott területén. A hazai későbbi iparosítás következtében a ma­gyar munkásfolklór jóval később, csak a múlt században alakult ki, és a munkásság összetételének, nemzetközi kapcsola­tainak megfelelően ekkor is inkább a né­met (és kisebb mértékben a cseh) munkás-folklór közvetlen befolyása alatt. A kései kialakulás következtében a magyar munkásfolklór meglehetősen szűk területre korlátozódott: ismerünk →munkásdalo­kat, a prózai folklórból mesék és mondák kerültek elő a munkások köréből, ezeket azonban túlzás lenne munkásmeséknek stb. nevezni. Valószínű viszont, hogy a régebbi múltra visszatekintő hazai bá­nyászkultúra megteremtette a maga bányászmondáit, és szokásvilága is sajá­tosnak mondható. A munkásszínjátszás és általában öntevékeny munkásegyüt­tesek munkája (ezek legtöbbször a munkásotthonok és a szakszervezetek köré csoportosultak) már nem tekinthető folk­lór jelenségnek. Hasonló a munkásirodalom is; a politikai harcban tollat ragadó, esetleg élményeiket. életüket leíró mun­kások alkotásai már egyéni jellegűek. ● Szélesebb értelemben a munkásfolklór jelenségei közé lehet sorolni mindazt, ami közösségi jellegű alkotás, és a munkásság körében él. Ilyen módon az agrárproletá­rok és vándormunkások révén a hagyo­mányos folklór vagy közösségi művészet számos alkotása kerül a munkásság köré. A politikai és gazdasági harcok egész művészete (dalok, versek, szokások, zász­lók, jelvények, sajátos öltözetek, felvonu­lások, ünnepek stb.) ilyen jellegű. A leg­népszerűbb alkotások nemzetköziek (mint a munkásdalok többsége); ha ismer­jük is szerzőjüket (pl. a Marseillaise, az Internacionálé esetében), konkrét funk­ciójukban tömegdalokként, ill. a közkeletű művészeti kultúra elemeiként élnek. En­nek következtében szoros a kapcsolat a munkásfolklór és a tömegkultúra között. ● A hagyományos magyar folklorisztikai kutatás huzamos ideig nem vett tudomást e jelenségről, illetve ha foglalkozott vele, a hagyományos folklór megnyilvánulásaitól nem különböztette meg. E nézetek a felszabadulás után változtak meg gyöke­resen. Megszületett a „munkásművelt­ség” új, sokkal szélesebb koncepciója, amely a munkásfolklór jelenségeit is elvben elismerte. Az 50-es évek kezdetétől pedig — szovjet mintára — folkloristáink is megkezdték a munkásfolklór és általá­ban a városi néprajz kutatását. Az évtized végére azonban a munka meglassult, és az elméleti megalapozatlanság következté­ben a folkloristák letettek folytatásáról, a munkásfolklór kutatása ily módon más tudományszakok (munkásmozgalom tör­ténete, zenetörténet, irodalomtörténet, történettudomány, szociológia) feladatá­vá vált. Az utóbbi évtizedben igen megerősödött nemzetközi összehasonlító ku­tatás módszertani eredményei is ismeretlenek maradtak a magyar kutatók előtt. ● Az utóbbi évtizedben összegező mun­káig jutott el az angol, német, cseh, szov­jet munkásfolklór kutatás: a munkáedalok és balladák tematikus monográfiái jelentek meg, az eddigieknél sokkal gondosabban választják el egymástól a „munkásdal”, „demokratikus népdal”, „munkásmozgalmi dal”, „tömegdal”, „politikai dal” stb. kategóriáit, megkülön­böztetik égymástól a szorosabb értelemben vett munkásfolklór jelenségeit a kor-társi eseményekkel foglalkozó jelennéprajzra tartozó alkotásoktól. Az esztétikai értékelés szerényebb és megbízhatóbb, szakszerűbb. ● ( →folklór)

Irodalom:

J. Bab: Arbeiterdichtung (1930); W.-E. Peuckert: Volkskunde des Proletariats (1931); Magyar L.: A német munkás-irodalom története (1938); E. Jelken: Die Dichtung des Arbeiters (1938); Szendrő F.: A munkásműveltség könyve (1947); M. L. Schröder: Dichter und Arbeiter (1949); Dégh L.: A munkásság néprajzi kutatása (MTA II. Oszt. KőzL, 1952); Dégh L.: Útmutató a munkásosztály néprajzi vizsgálatához (1953); Heilfurth: Das Bergmannslied (1954); Rajta, rajta, proletárok (1954): Dömötör T.: Vita a munkásosztály néprajzi kutatásának problémáiról (1955); T. Szerémi B.: Magyarországi munkásdalok (1955); Acta Ethnographica (1956, 3—4. szám, különszám a munkásnéprajzról); Földes F.: Munkásság és parasztság kulturális helyzete Magyarországon (Válogatott mű­vei, 1957); W.-E. Peuckert: Probleme einer Volkskunde des Proletariats (Zeit­schrift für Volkskunde, 1959); Bulletin de la Commission Permanente du Centre International pour les Recherches de la Chanson Ouvriére (1961—); H. Bausin­ger: Volkskunde in der technischen Welt (1961); Geréb L.: A munkásügy irodal­munkban. 1832—1907 (1961); R. R. Gelgardt: O szravnyityelnom izucsenyii rabocsevo folklora (Szovetszkaja Etnog­rafija, 1962); Nagy D.: A munkásdal és munkásfolklór magyar szakirodalma (1962); Maróthy J.: Zene és polgár — zene és proletár (1966); Populus revisus (1966); Ortutay Gy.: Halhatatlan népköltészet (1966); W. Steinitz: Rabocsaja pesznja i narodnaja pesznja (1966); Arbeit und Volksleben (1967): Katona I.—Maróthy J.—Szatmári A.: A parasztdaltól a munkásdalig (146): W. Häverníck: Einzelprobleme der historischen Volkskunde (Beiträge zur deutschen Volks- und Altertumkunde, 1970); A. Kloskowska: Tömegkultúra (1971); H. Bausinger: Volkskunde (1972); W. Stei­nitz: Deutsche Volkslieder demokra­tischen Charakters (1972); Voigt V.: Napjaink néprajza (MFiLSz, 1972); Ortutay Gy.: Folklore and Society (1973); A magyar folklór (1979); Nagy D.: A ma­gyar agrárszocialista mozgalmak költé­szete (1980).