munkásfolklór
VIL8 716-717a hagyományos folklór jelenségeinek megfelelő vagy azokból származtatható jelenségek összessége a munkásság kultúrájában. A folklór definícíójától függ, mit tartunk társadalom-történeti értelemben munkásfolklórnak. Ha ezt az osztálytársadalmak kizsákmányolt osztályainak teljes társadalmi tudataként határozzuk meg, a kapitalizmus időszakában ide tartozik a munkásosztály teljes társadalmi tudata is. Ekkor is kérdéses azonban az, hogy a korábbi társadalmi formációkban (antikvitás, feudalizmus) beszélhetünk-e a szó szoros értelmében vett munkásfolklórról. Általában csak ennek előzményeivel számolnak, és kezdeteit a kapitalizmus kezdeteivel kapcsolják össze. Ilyen értelemben a legrégibb munkásfolklórt a középkor bányászai és céhes munkásai, majd gyári munkásai testesítik meg Európa néhány hamar iparosodott területén. A hazai későbbi iparosítás következtében a magyar munkásfolklór jóval később, csak a múlt században alakult ki, és a munkásság összetételének, nemzetközi kapcsolatainak megfelelően ekkor is inkább a német (és kisebb mértékben a cseh) munkás-folklór közvetlen befolyása alatt. A kései kialakulás következtében a magyar munkásfolklór meglehetősen szűk területre korlátozódott: ismerünk →munkásdalokat, a prózai folklórból mesék és mondák kerültek elő a munkások köréből, ezeket azonban túlzás lenne munkásmeséknek stb. nevezni. Valószínű viszont, hogy a régebbi múltra visszatekintő hazai bányászkultúra megteremtette a maga bányászmondáit, és szokásvilága is sajátosnak mondható. A munkásszínjátszás és általában öntevékeny munkásegyüttesek munkája (ezek legtöbbször a munkásotthonok és a szakszervezetek köré csoportosultak) már nem tekinthető folklór jelenségnek. Hasonló a munkásirodalom is; a politikai harcban tollat ragadó, esetleg élményeiket. életüket leíró munkások alkotásai már egyéni jellegűek. ● Szélesebb értelemben a munkásfolklór jelenségei közé lehet sorolni mindazt, ami közösségi jellegű alkotás, és a munkásság körében él. Ilyen módon az agrárproletárok és vándormunkások révén a hagyományos folklór vagy közösségi művészet számos alkotása kerül a munkásság köré. A politikai és gazdasági harcok egész művészete (dalok, versek, szokások, zászlók, jelvények, sajátos öltözetek, felvonulások, ünnepek stb.) ilyen jellegű. A legnépszerűbb alkotások nemzetköziek (mint a munkásdalok többsége); ha ismerjük is szerzőjüket (pl. a Marseillaise, az Internacionálé esetében), konkrét funkciójukban tömegdalokként, ill. a közkeletű művészeti kultúra elemeiként élnek. Ennek következtében szoros a kapcsolat a munkásfolklór és a tömegkultúra között. ● A hagyományos magyar folklorisztikai kutatás huzamos ideig nem vett tudomást e jelenségről, illetve ha foglalkozott vele, a hagyományos folklór megnyilvánulásaitól nem különböztette meg. E nézetek a felszabadulás után változtak meg gyökeresen. Megszületett a „munkásműveltség” új, sokkal szélesebb koncepciója, amely a munkásfolklór jelenségeit is elvben elismerte. Az 50-es évek kezdetétől pedig — szovjet mintára — folkloristáink is megkezdték a munkásfolklór és általában a városi néprajz kutatását. Az évtized végére azonban a munka meglassult, és az elméleti megalapozatlanság következtében a folkloristák letettek folytatásáról, a munkásfolklór kutatása ily módon más tudományszakok (munkásmozgalom története, zenetörténet, irodalomtörténet, történettudomány, szociológia) feladatává vált. Az utóbbi évtizedben igen megerősödött nemzetközi összehasonlító kutatás módszertani eredményei is ismeretlenek maradtak a magyar kutatók előtt. ● Az utóbbi évtizedben összegező munkáig jutott el az angol, német, cseh, szovjet munkásfolklór kutatás: a munkáedalok és balladák tematikus monográfiái jelentek meg, az eddigieknél sokkal gondosabban választják el egymástól a „munkásdal”, „demokratikus népdal”, „munkásmozgalmi dal”, „tömegdal”, „politikai dal” stb. kategóriáit, megkülönböztetik égymástól a szorosabb értelemben vett munkásfolklór jelenségeit a kor-társi eseményekkel foglalkozó jelennéprajzra tartozó alkotásoktól. Az esztétikai értékelés szerényebb és megbízhatóbb, szakszerűbb. ● ( →folklór)
Irodalom:
J. Bab: Arbeiterdichtung (1930); W.-E. Peuckert: Volkskunde des Proletariats (1931); Magyar L.: A német munkás-irodalom története (1938); E. Jelken: Die Dichtung des Arbeiters (1938); Szendrő F.: A munkásműveltség könyve (1947); M. L. Schröder: Dichter und Arbeiter (1949); Dégh L.: A munkásság néprajzi kutatása (MTA II. Oszt. KőzL, 1952); Dégh L.: Útmutató a munkásosztály néprajzi vizsgálatához (1953); Heilfurth: Das Bergmannslied (1954); Rajta, rajta, proletárok (1954): Dömötör T.: Vita a munkásosztály néprajzi kutatásának problémáiról (1955); T. Szerémi B.: Magyarországi munkásdalok (1955); Acta Ethnographica (1956, 3—4. szám, különszám a munkásnéprajzról); Földes F.: Munkásság és parasztság kulturális helyzete Magyarországon (Válogatott művei, 1957); W.-E. Peuckert: Probleme einer Volkskunde des Proletariats (Zeitschrift für Volkskunde, 1959); Bulletin de la Commission Permanente du Centre International pour les Recherches de la Chanson Ouvriére (1961—); H. Bausinger: Volkskunde in der technischen Welt (1961); Geréb L.: A munkásügy irodalmunkban. 1832—1907 (1961); R. R. Gelgardt: O szravnyityelnom izucsenyii rabocsevo folklora (Szovetszkaja Etnografija, 1962); Nagy D.: A munkásdal és munkásfolklór magyar szakirodalma (1962); Maróthy J.: Zene és polgár — zene és proletár (1966); Populus revisus (1966); Ortutay Gy.: Halhatatlan népköltészet (1966); W. Steinitz: Rabocsaja pesznja i narodnaja pesznja (1966); Arbeit und Volksleben (1967): Katona I.—Maróthy J.—Szatmári A.: A parasztdaltól a munkásdalig (146): W. Häverníck: Einzelprobleme der historischen Volkskunde (Beiträge zur deutschen Volks- und Altertumkunde, 1970); A. Kloskowska: Tömegkultúra (1971); H. Bausinger: Volkskunde (1972); W. Steinitz: Deutsche Volkslieder demokratischen Charakters (1972); Voigt V.: Napjaink néprajza (MFiLSz, 1972); Ortutay Gy.: Folklore and Society (1973); A magyar folklór (1979); Nagy D.: A magyar agrárszocialista mozgalmak költészete (1980).
