runo
VIL12 292-293 | Szerdahelyi Istvánnal közösen<finn ‘vers’, ‘ének’): 1. a finnugor nyelvcsalád balti-finn csoportjához tartozó népek (finnek, karjalai-finnek, izsorok, lívek, vepszék, vótok és — feltehetően — az észtek) népköltészetének uralkodó versformája. Ez a forma jellemzi a Kalevalát, s ezért →kalevalai versmértéknek is szokás nevezni. Használata azonban jóval szélesebb körű volt; nemcsak a →kantele kíséretével előadott népi énekekre terjedt ki, hanem recitált mágikus szövegekre, rituális versekre, sőt akár egysoros közmondásokra is. Amennyiben pedig az a feltevés igazolódnék, amelyik szerint az észt Kalevipoeg is ilyen ritmusú, úgy a →regivers is runónak bizonyulna. ● Alapstruktúráját tekintve strófatagolás nélküli, rímtelen, nyolcszótagos sorokból építkező vers, gyakori alliterációkkal és paralelizmusokkal. Ritmikai karaktere vitatott; értelmezik időmértékes vagy hangsúlyos trocheusnak, ütemhangsúlyos felező nyolcasnak vagy viszonylag kötetlen énekversnek is (bővebben →kalevalai versmérték). Egy legújabb — P. Leinotól származó — elemzés szerint az időmértékes és a hangsúlyos rendszer elemeiből egyaránt építkező, sajátos trochaikus ritmus jellemzi. Ennek fő vonása az, hogy a metrum szempontjából csak a szavak első szótagja fontos. E szótagoknak az →arszisz pozíciójában mindig hosszúaknak kell lenniük (de ezek a magyarhoz hasonlóan — egyben hangsúlyosak is), a →theszisz pozíciójának pedig csak rövid szókezdő szótagok felelnek meg. A szavak többi szótagja →közös szótagként funkcionál. Kivétel a sorkezdő szavak első szótagja, amely hangsúlyos rövid, s a második, amelyik hangsúlyos hosszú is lehet. A sorkezdetek abban is kivételesek, hogy első thesziszüket nemcsak egy, hanem két vagy három hangsúlytalan szótag is kitöltheti (s ilyen esetben nőhet a sor hossza 9–10 szótagosra). A vitát e figyelemreméltó álláspont fényében is nyitottnak tekinthetjük. ● A runoverselés eredete is vitatott. Egyes kutatók (A. Niemi, K. Krokin, M. Kuusi) a protofinn és balti kultúrák 2500 évvel ezelőtti kontaktusaira vezetik vissza gyökereit, mások (mint P. Ravila) e kölcsönhatásokat tagadják. Megalapozottnak látszik P. Leino megállapítása, miszerint „valójában a Kalevala-metrum előtörténete tisztázatlan marad”. Tény viszont, hogy a balti-finnek népköltészetében mindenütt hasonló formák uralkodnak (a →regivers is alapvetően nyolcszótagos, trochaikus, rímtelen, alliteráló és paralelizmusokkal átszőtt forma); ha tehát ritmikai megvalósításának szabályai helyenként eltérőek is, a közös alap aligha kétséges. Használata a finn műköltészetben is elterjedt, s Nyugat-Finno.-ban a 18. sz.-ig, Kelet-Finno.-ban napjainkig fennmaradt. (Az eltérés oka az, hogy a nyugati területeken a svéd kultúra hatására új verselési módok léptek előtérbe.) ● 2. tágabb értelemben a finn irodalomban mindenfajta vers megnevezése; ezenkívül a Kalevala egy-egy énekét is jelentheti. ● (→észt irodalmi formák, finn irodalmi formák, izsor irodalom és irodalmi formák, karalai-finn irodalom és irodalmi formák, lív irodalom és irodalmi formák, vepsze irodalom és irodalmi formák, vót irodalom és irodalmi formák)
Irodalom:
A. R. Niemi: Vanhan suomalaisen runomitan synnystä (Suomi, 1918. IV. 17.); K. Krohn: Kalevalastudien I. (Folklore Fellows Communications 53., 1924); P. Ravila: Vanhan suomalaisen runomitan probleema (Virittäjä 39., 1935); M. Sadeniemi: Die Metrik des Kalevala Verses (Folklore Fellows Communications 139., 1951); Papp I.: A Kalevala ritmus problémái (1955); M. Kuusi: Kalevalakielen kysymyksiä (Virittäjä 82., 1978); M. Kuusi— Ü. Tedre: Regivärsilise ja kaleva‑lamoodulise laulutraditsiooni vahekorrast (Keel ja kirjandus 22., 1979); Szepes Erika —Szerdahelyi I.: Verstan (1981); P. Leino: Kieli, runo ja mitta (1982); uő: Language and Metre. Metrics and the Metrical System of Finnish (Studia Fennica 31.. 1986).
