idő
VIL4 729-730 | részcímszóA népköltészetben egyes műfajok időkeretei jól meghatározhatók. Az epikus műfajok között a történeti ének és a történeti monda kifejezetten a múltban játszódik. A velük szembeállítható műfajok között az epikus ének és a ballada voltaképpen ugyancsak a múltat idézi, de ez nincs határozottan kifejezve. A hiedelemmonda a jelenhez közelít, néhány fajtája (pl. az élménytörténet) kifejezetten a jelenhez tartozik. Amese időtlen, az előadásmód általános, meghatározatlan, mivel azonban epikus jellegű, ez is a múltra vonatkoztatható. A mítosz minden esetben egy példaszerű múltbeli történetet tartalmaz. Voltaképpen ezt a megoldást követi a példázat és a legenda is, mindkét műfajnál megfigyelhető azonban a jelenre mutató ábrázolásmód. A prózai és verses epika műfajaiban egyaránt megfigyelhető vonás, hogy a leíró részek múlt időben, a párbeszédek viszont jelen időben fogalmazódnak meg. A német filológia ezt a nyelvtani-stilisztikai vonást általánosítva az epika egyetemes törvényének vélte. Kevesebbet említették, bár éppily állandó vonás, hogy az epikus formulák rendszerint kifejezetten a múltra vonatkoznak (,,Egyszervolt, hol nem volt”), vagy éppen a múlt és a jelen közti átmenetet fogalmazzák meg („Csaptak egy nagy lakodalmat, máig élnek, ha meg nem haltak”). ● A szokásköltészet általában rögtönzött, a jelenben fogalmazódik meg. A líra is a jelenformát kedveli, bár inkább általános jellegű. A rögtönzés itt bizonyos fokig stílusbeli és esztétikai tényezőként is hat.
Irodalom:
H. Weinrich Tempus (1964); D. Gostuski: Vreme umetnosti (1968).
