irodalmi hamisítás
VIL5 173-174 | Heszke Béla—Komoróczy Géza—Voigt Vilmos | részcímszóa folklór (nagyon ritkán a primitív irodalom) alkotásait ugyancsak hamisítják, illetve kétes hitelű alkotásokat teljes értékűnek állítanak. Mivel a szerzőség kérdése általában figyelmen kívül hagyandó, itt nem a szerző, hanem a „megtalálás” vagy „gyűjtés” körülményei koholtak. Folklór és irodalom határán álló művek gyakran régiség vagy népiesség tekintetében tekinthetők hamisításoknak. ● Nevezetesebb példái J. Macpherson már említett Ossianja (1760); a sokáig teljesen hitelesnek tartott, majd kételyekkel körülvett orosz →Igor-ének, amelyet ma minden kétséget kizáróan 1185 körülre datálható. hiteles alkotásnak fogadnak el; Kirsa Danyilov 1742 körüli orosz →bilinagyűjteménye, amelynek alkotásai közül formailag néhányat átírtnak nevezhetünk, de a szövegek tartalmilag hite-lesnek mondhatók; két évtizedes gyűjtőmunka után 1880-ban ajánlotta fel A. M Marinescu Novacescii ('Novák és társai') c. „népeposzát” kiadásra a román Akadémiának, amely azonban hosszabb huzavona után visszautasította a kéziratot, mivel az eredeti mintegy 110 balladaszöveget a gyűjtő átírta és egységesítette, körülbelül olyan mértékben, mint E. Lönnrot a Kalevala, vagy Fr. R. Kreuzwald a →Kalevipoeg esetében; a cseh filológus, V. Hanka 1817—1818-ban „találta meg” az ún. →Dvúr Králové-i és Zelená Hora-i kéziratokat, amelyekben hosszú évtizedekig a cseh hősepika valódi alkotásait látták, mára azonban bizonyossá vált, hogy hamisítványok. A 19. sz.-ban magyar „nyelvemlékek” készültek ily módon, balladák és mondák pedig olyannyira átiratódtak, hogy meghamisítottnak nevezhető formában kerültek közlésre. ● Nagyon nehéz megkülönböztetni ettől a csoporttól írók népköltési feldolgozásait, átdolgozásait, amelyekben a rendszerint igen nagymérvű átfogalmazás többnyire szépirodalmi célok szolgálatában áll. A kelta folklór alkotásai szinte felismerhetetlenné válnak J. Swift műveiben, XV. B. Yeats vagy J. Joyce messzemenően átformálja őket, a legnagyobb mértékben F. Macleod hamisítja meg az eredeti szövegeket több kelta „regéjében”. Az angol költészetben A. Tennyson használ fel fiktív Arthur-történeteket. A skandináv romantika egyik fő műve, É. Tegnér Frithiof-mondája több kétes hitelű vagy átírt alkotásra hivatkozik, maga mintegy azok felelevenítő antológiáját adja. A hún—magyar azonosság gondolatát és a kor mitológiai elképzeléseit tükrözi vissza Arany J. epikus költészete, amely elveszett alkotások „rekonstrukciója” céljából született. Átmenet az epika és a líra között a francia H. de la Villemarqué Barzaz Breiz ('Breton versek') breton népköltési gyűjteménye, amelynek egyes részeit máig sem sikerült hitelesíteni. ● Még világosabban fiktív jellegű irodalmi alkotások is hivatkozhatnak népköltészeti előzményekre. P. Mérimée balkáni és korzikai dalokat, elbeszéléseket említ művei forrásaként Az ún. Reliquias dapoésia portuguesa. ('A portugál költészet emlékei') egész antológiát nyújtanak a 17. sz.-ból. Az →orientalizrnus területéről hosszú ideig Omar Khajjám, Háfiz és mások művei is így terjedtek, közvetlenül ide sorolhatók F. Bodenstedt Lieder des Mirza Schaffy ('Mirza Saffi dalai') c. gyűjteményének (1851) darabjai, amelyek azt a látszatot keltették, hogy a valóban élt grúziai költő és filológus által közvetített kaukázusi románcok, s olyan sikert arattak, hogy Európa-szerte (nálunk is) dicsérték, fordították őket. ● (→hitelesség)
Irodalom:
J. A. Farrar: Literary Forgeries (1907); A. Thierry: Grandes mystifications littérraires (1911—1913); E. J. Goodspeed : Modern Apocrypha. Famous Biblical Hoaxes (1956); S. Cole: Counterfeit (1957); E. Frenzel: Gefälschte Literatur (1961); W. Bappert: Wege zum Urheberrecht (1962); M. Quercu: Falsch aus der Feder geflossen (1964); Bajomi Lázár E.: Fő a bizalom (1968); W. Speyer: Die literarische Fälschung im heidnischen und christlichen Altertum (1971): Voigt V.: A folklór esztétikájához (1972); Komoróczy G.: Irodalmi hamisítványok (Helikon Világirodalmi Figyelő (1974).
