|
EKL: Esztétikai kislexikon
KKE: Kulturális kisenciklopédia
VIL: Világirodalmi lexikon |
hagyomány és újítás
EKL 266
A →folklórban sajátos értelme van mind a hagyomány, mind az újítás kategóriájának, ami azért is fontos tény, mivel a hivatásos művészetek hagyományosságát, illetve újítókészségét a folklórbeli fokozat történetileg meg is előzi és előlegezi is. A folklórban a variálódás sokrétű és általános, a folklór alkotások voltaképpen → változatok. Több ízben is megkísérelték a folkloristák, hogy e jelenséghez dialektikus ellenpárt keressenek, és választásuk legtöbbször a hagyományosság kategóriájára esett. A hagyományos, pozitivista folklorisztikai irányzatok azt hangsúlyozták, hogy a többszörös szóbeli előadás és a nagyjából állandó közönség mintegy „önmaga igazítja ki magát”, és a népköltészet alkotásai emiatt szinte állandóak. A szociológiai szemléletű kutatás arra hivatkozott, hogy a nyersanyagok és a megmunkálási technikák korlátozott volta következtében állandósul a népművészet számos alkotása. A mégis változó vonásokat az egyéni alkotókészség számlájára írták. • E megállapítások csak részben igazolhatók, és nélkülözték az esztétikai megalapozottságot. Esztétikailag a ~ a folklórban összefüggő kategóriák, amelyeket főként két tényező szabályoz. Az egyes elemek, témák, konstrukciós sémák, művészi eljárások, sőt előadási alkalmak olykor igazolhatóan évezredes múltját főként az magyarázza, hogy a folklórban igen korlátozottak a tulajdonképpeni újítás lehetőségei. Mivel definitív egyedi műalkotás nincs is a folklór keretein belül, mindazon „alkotások”, melyeknek variánsait innen vagy onnan ismerjük, alkotás mivoltukban meg-változtathatatlanok, és a folklór korlátozott művészi lehetőségeiből nem is telik új műfajok, új szerkezetek, új egyedi alkotások létrehozására. A hagyományosság ebben az értelemben gátja a folklór művészi fejlődésének, önálló művészi minőségek kibontakozásának. Másrészt a közösség befogadóképességének szorosan determinált volta is a folklór hagyományosságát segíti elő. Közismert tény, hogy a folklór alkotásokat egy-egy közösségnek kell létrehoznia, befogadnia, továbbhagyományoznia, másként az alkotás megszűnik folklór lenni: vagy egyszerűen feledésbe merül, vagy a szó teljes értelmében definitív, egyedi műalkotássá lesz, és így kerül kívül a folklór keretein. A közösség determináltsága, társadalomtörténeti, de nem csupán művészetszociológiailag, hanem esztétikailag is megnyilvánul. A társadalmiság felismerése — még inkább a megváltoztatására való törekvés — idegen a folklórtól. Ilyen értelemben ez a determináltság egyszerre segíti a közvetlen, primitív valóságnak való megfelelést, másrészt gátolja a művészi önállósodást, az esztétikum törvényszerűségeihez való szabad igazodást, és ily módon pl. a realizmus kibontakozását is. • Mindezen keretek között az újítás részleteiben érvényesül: a motívumok felcserélésében, az esztétikumon kívüli valóságfelidézés közvetlen vonásaiban, tárgyi és technikai kényszerűségből származó változtatásokban. A művészi memória nagy befogadóképességű, de kevéssé tudatos, és ilyen értelemben vett korlátozottsága is „újításokat” eredményezhet. A hivatásos művészetnek mind a hagyományosságot, mind az újítást meg kell változtatnia ahhoz, hogy önálló alkotásokat hozhasson létre.
Irodalom:
W. Anderson: Ein volkskundliches Experiment (1951); Ortutay Gy.: Halhatatlan népköltészet (1966); P. G. Bogatirjov: Voproszi tyeorii narodnovo iszkussztva (1971) részek magyar fordítása: Folcloristica 8 (1985); Szerdahelyi István szerk.: Művészet és közérthetőség (1972); Voigt V.: A folklór esztétikájához (1972). |
