kártya
VIL6 82-93játékkártya: különböző társas- és szerencsejátékok eszköze, általában egyik oldalán jelekkel, rajzokkal, ritkábban szövegekkel is díszített lapsorozat, amelyeknek kétféle szempontból is értéke van (pl. szín és szám). Hasonló jellegű társasjátékok világszerte ismertek voltak: ama használt kártyajátékok többsége keleti eredetű. ● Általában jóslásra, időjárásjelzésre használt hasított pálcaszerű lapokból fejlődött ki a kártya. A 8 „színt” és 10–10 „értéket” tartalmazó koreai formákból eredeztetik a kínai kártyákat, amelyeket a 11. sz.-tól már biztosan ismertek Kínában; nyomuk közvetlenül kimutatható az európai kártyákon is, ahova a 13. sz.-ban jutottak el az első kártyák. Már Kínában szokás volt, hogy a figurák ismert történetek szereplői, pl. Si Naj-an Vízparti történet c. regényének hősei. A japán virágkártyákon a tavaszra utaló versek voltak olvashatók. Az indiai kártyák vallásos jelentést is hordoztak, leggyakrabban Visnu meg-testesüléseinek eseményeit ábrázolták. Valószínű, hogy a keresztes hadjáratok idején (a sakkjátékkal együtt) Európába is eljutottak. 1392-ből van az első biztos adatunk a jóskártya (tarot) franciaországi meglétére: később még évszázadokon át e kártyatípus feliratait mindenütt (Magyaroroszágon is) tömérdek sajtóhibával megáldott francia nyelven közölték. E kártyatípust általában az Európába vándorolt cigányok jósai használták, de az utóbbi évszázadokban a műveltebb társaságok szórakoztatására is szolgált. A kártyákon filozófiai és mitológiai szimbólumok bukkantak fel, az →embléma közismert, talán legjobban ismert formáiban. Hamarosan európai figurák jelentek meg a játékkártyákon: a római történelem, a görög mitológia alakjai; erkölcsi buzdítást tartalmazó feliratokat is találunk, néhány sajátos kártyajátékon (felfedezések, országok, mesék kártyái) pedig egész irodalmi alkotások kivonata is olvasható. Francia földről terjedt el a különböző oktatási kártyák szokása: irodalmat, földrajzot, történelmet és idegen nyelveket tanító szövegekkel és ábrázolásokkal. Zenei, címertani, divat- és egyéb kártyákat is ismerünk. A német kártyákat a 15. sz. közepétől kezdve ismerjük folyamatosan. Jellemzőjük a pontos információ, logikai készségek fejlesztése, a sok szöveg (gyakran előírások). 1550-től lendült fel a bécsi kártyakészítés, amely a nálunk ismeretes formák közvetlen forrása. Gyakran magyar vonatkozású illusztrációkat, eseményekre utalásokat tartalmaztak. A magyar kártyakészítés a 19. sz.-tól jelentős. Manapság a világ minden részén nagyjából azonos jellegű kártyákat használnak. ● A művelődéstörténeti szakirodalom számos alkotása foglalkozik a kártyákkal. Az első fontosabb kártyatörténeti munka az 1757-es francia Recherches historiques sur les cartes á jouer (’Tanulmányok a játékkártyák történetéről’). Azóta több száz nemzetközi összehasonlító munka, és nemzeti-történeti tanulmány készült. A jóskártya (tarot, azonos a magyar tarokk szóval, de más célt szolgál) történetét a Dialogo de Givoche che nelle Vegghie Sanesi . (1575) tartalmazta először, majd később is több száz munka foglalkozott a kártyák jóslásra való és játékszerű használatával. A logikai kártyajátékok legrégibb kézikönyve a krakkói egyetemi tanár Th. Murner 1507-es Logica memorativa Chartiludium Logice (’Emlékeztető logika, logikai kártyajáték’) e. könyvecskéje. Az első költészeti kártyajátékot Chartiludium Logicae seu Logica Poetica vel Memorativa (’Logikai kártyajáték azaz költői avagy emlékeztető logika’) ugyancsak Th. Murner először 1509-ben Strassburgban kiadott könyvéből ismerjük. A számos irodalmi jellegű kártyajáték közül talán a legteljesebb az 1791-es londoni Koldusopera-kártyajáték, amelynek előszava J. Gay munkásságát ,a bevezető pedig a Drury Lane és a Covent Garden színházakat mutatja be, a kártyák a teljes szövegkönyvet adják, a dalok dallamai pedig egy külön zenei kártyasorozaton találhatók meg. A kártyázással foglalkozó művek közül nevezetes az 1500 körülre datált a Sermones de Ludo cum Aliis (’Prédikációk a játékokról és egyebekről’), amelyben csak a rossz kártyajátékokat ítélték el, de a léleknemesítő kártyajátékokat pártolták. 1579-ből ismerjük L. Danaeus Tractatus Duo. Secundus de ludo Alaae (Két' értekezés ... Másodszor: a szerencsejátékokról') c., később is sokat forgatott művét, amelyet sok egyházi, később parlamenti vagy egyéb hatóság által kiadott társa követett. Különösen a puritánok, a szerzetesrendek foglalkoztak sokat kártyaellenes pamfletek kibocsátásával. Jogi munkák egész sora is foglalkozott a kártyázással, fogadással, hazárdjátékokkal. A helyes kártyázás matematikai modelljeit több ízben is megkísérelték megalkotni és közzétenni. A. de Moivre The Doctrine of Chances, or a Method of Calculating the Probability of Events in Play (’Az esélyek elmélete, avagy a játékban előforduló valószínűség kiszámításának módszere’, 1718) c. műve, amelyet Sir I. Newtonnak ajánlott, és amely nemcsak a „tökéletes kártyaszisztéma” egyik legjobb kézikönyve, hanem a matematikai valószínűségszámításnak is klasszikusa. A hamiskártyák készítésével, illetve a hamiskártyások leleplezésével is tetemes, zömmel a 18. sz.-ban kiadott szakirodalom foglalkozik. A kártyamutatványok (és hasonló bűvészmutatványok) szakirodalma is igen nagy. B. Siviero Nova Ghirlanda di bellissimi Giochi di Carte, e di Mano (’A legjobb kártya- és kézi mutatványok új füzére’, 1638) c. munkája a korábbiak közül a legismertebb. Közvetlenül a kártyajátékot számos irodalmi mű írja le. 1659-ben egy Cromwell-ellenes szatíra játszódik kártyázás keretében. A. Pope 1712-es Fürtrablásának is ez a kerettörténete. (Ezt a számos európai fordítás és utánzás is kiemeli.) Több tízezer irodalmi alkotásban bukkan fel a kártyás figurája, néhol főszerepben, mint Dosztojevszkij, Puskin, Krúdy, Tersánszky és mások műveiben. Az irodalmi folyóiratok, hetilapok külön rovatokban foglalkoznak a szórakoztató kártyázással, de voltak és vannak speciális kártya-folyóiratok is, főként a bridge, a whist és más ismertebb játékok kedvelői számára. Kártya-múzeum van majd minden nagyobb országban. (→játék, tarot)
Irodalom:
Cigányjósnő. I. Kártyahúzás. II. A kártyavetés művészete (1880); Parlaghy K.: Kártyajátékok könyve (1890); N. T. Horr: A Bibliography of Card Games and the History of Playing Cards (1892); J. K. Van Rensselaer: The Devil's Picture Books, a History of Playing Cards (1893); F. Jessel: Playing Cards and Gaming, a Bibliography in English (1905); Zolnay V.: A kártya története és a kártyajátékok (1928); C. P. Hargrave: A History of Playing Cards and a Bibliography of Cards and Gaming (1930); J. Kolb: Régi játékkártyák (1939); K. Bachmann: Zur Entwicklung der Spielkarten und der Kartenspiele (Festschrift E. Ochs, 1951); Widder L.: Az ultitól a bridzsig (1957); Miklós I.: Kártya-kézikönyv (1957); H. Rosenfeld: Die Beziehung der europäischen Spielkarten zum Orient und zum Ur-Schach (Archiv für Kulturgeschichte, 1960); M. I. Lekomceva—B. A. Uszpemszkij: Gadanyije na igralnih kartah kak szemiotyicseszkaja szisztyema (Szimpozium po sztrukturnomu izucsenyiju znakovih szisztyem, 1962); H. Rosenfeld: Zur Vor- und Frühgeschichte und Morphogenese von Kartenspiel und Tarock (Archiv for Kulturgeschichte, 1970); K. McCormarck: Tarot (1973); D. Hoffmann: Die Welt der Spielkarte (1976); Szuhay P.: Kártyajóslás (Ethn, 1976). 2. üdvözlőkártya: rövid értesítést, meghívót, reklámot tartalmazó aprónyomtatvány, képeslap.
