stev
VIL13 584-585[sztev] (ógermán ‘rövid sor’); stev a skandináv költészet egystrófás műfaja. A 19. sz. előtti ilyen alkotások neve gamlestev (‘régi stev’), a tartalomban, stílusban megváltozott újabbaké nystev (‘új stev’). A négysoros, általában félrímes, gyakran keresztrímes, soronként lassan trochaizálódó négyes vagy hármas ütemű, gyakran azonban csak a sor két félre tagolódását mutató műfaj tulajdonképpen →röpdal, a skandináviai egystrófás költészet legismertebb terméke, norvég példája:
Ingjen fuglen flyg’e so hágt som grágási med sine ungar, og ingjen ormen sting’e so sárt som falske mannetunga.
(‘Egy madár sem repül olyan magasan, mint a szürke
lúd kicsinyeivel,
egy kígyó sem harap olyan fájón, mint a hamis emberi nyelv.’)
Első példáit az óizlandi-ónorvég irodalomból ismerjük, a 12. sz. kezdetétől, részint prózai szövegek (→saga) betéteként, részint a →danzok között. A 13. sz.-ban a →danz keretében felkiáltásszerű formákat alkot (→táncszó). A népszerűsödő műfaj a 16. sz.-tól már a népköltészet keretébe tartozik, területek szerint megoszlik és helyi kéziratokban találjuk meg. Valószínűleg korábban is előfordulhatott, hogy több strófa egységes alkotássá szerveződött, de ez a 17. sz.-tól vált gyakorivá, egyes kutatók így magyarázzák a híres norvég látomásköltemény, a →Draumkvaede keletkezését is. A lírai dalok kialakulása után a műfaj háttérbe szorul, amikor a 19. sz. elejétől folkloristák és irodalomkutatók rendszeresen gyűjteni kezdik. A gamlestevnek eddig mintegy 2000 példánya került elő, a nystev példányainak száma több mint 20 000, s mindkettő közül számos szöveg sok változatban is ismert. ● Az óizlandi refrén (stef) és a refrénekkel elhatárolt többstrófás részek (stefjabálkr) az udvari költészet műfajában (→drápa) a strófánkénti előadás régi hagyományára utalnak. ● (→skandináv irodalmi formák)
Irodalom:
R. Steffen: Enstrofig nordisk folklyrik (1898); O. Be: Stev (1957); B. Alver: Stev (1978).
