naiv művészet
VIL9 40-41a művészetszociológia és művészetelmélet kategóriája, a nem hivatásos művészet olyan fajtája, amelyben a művészek ugyan iskolázatlanok, a maguk elgondolásai szerint alkotnak, kívül állnak a hivatásos művészet intézményein, ugyanakkor azonban ezeket a kereteket utánozzák és másodlagos módon kapcsolódnak is hozzájuk. ● Leggyakrabban a képzőművészet keretében jelentkeznek (naiv festő, ritkábban naiv szobrász), nem szokás így nevezni, noha művészileg elválaszthatatlan ettől a műkedvelő zeneszerző és zenész. Ezek alkotásai azonban nem kerülnek rögzítésre, rögtönzések, illetve alkalmi darabok, előadások maradnak. ● Szorosabb értelemben a már nem folklór jellegű, hanem individuális alkotások készítői tartoznak ide, a kispolgárság, a feltörekvő parasztság köréből. Nem minden műkedvelő sorolható ide, a dilettáns művészektől pedig a műalkotás közvetítésében betöltött más szerepe különbözteti meg: teljes értékű műalkotást hoz létre, amely azonban nem illeszthető a hivatásos irodalom (művészet) keretei közé. ● Esztétikai felfedezésük a 19. sz.-ban következik be, amikor a művészet esztétikai kiterjedése révén új társadalmi csoportok képviselői jelentek meg az alkotók között. Főként a későbbi →népi irodalom, az őstehetség képviselői sorolhatók ide. Bizonyos fokig azonban a →proletárirodalom és a →munkásirodalom képviselői is (legkivált pályájuk első szakaszain) ilyen vonásokat mutatnak. Általában egyéni alkotók tevékenységeként nyilvánul meg, az előadás azonban lehet csoportos, illetve képzőművészeti alkotások esetén a szakosodott galériák, múzeumok, kiállítások, iskolák és fesztiválok keretében csoportok alakulnak ki, amelyek egymásra is hatnak, tagjaik egymástól is tanulnak (ilyen értelemben csoportjelenség pl. az ikonkészítés; Jugoszlávia vagy Haiti naiv művészeinek tevékenysége; a magyar „őstehetségek” felkarolása; legújabban a →turistaművészet számos jelensége), kapcsolatban állnak egymással, valóságos kis művészi mikrokozmoszt alakítanak ki, amely a hivatásos művészet régebbi társadalmi mintáit követi. (Paraszti verselők pl. a 20. sz. elején verses episztolákat küldenek egymásnak, a 19. sz. irodalmi és akadémiai életének, sőt a 17–18. sz. nyelv- és irodalomművelő társaságainak szokásait utánozzák.) ● Esztétikailag rendkívül érdekes jelenség, hogy e forma jellemzően összművészeti jellegű, nyilván az önálló esztétikum kialakulásának korlátozott volta következtében. A képek és szobrok gyakran illusztrációk, irodalmi szövegekhez vagy annak kíséreteként készülnek, olykor az alkotásokon is hosszabb szövegek találhatók. A legtöbb művész egyszersmind naiv író is, általában költő, ritkábban prózaíró. Mivel az ábrázolás közvetett, képeslapoktól a Bibliáig sok szöveges forrásból merítenek. A művész szempontjából a prófétikus hangvétel a jellemző, művelődésszociológiailag a félműveltség általánosnak nevezhető. Az ábrázolásmód izolál, néhány elemet hangsúlyoz, gyakran él az utánzás, a kollázs eszközeivel. Erős az individuális jelleg, ez gyakran víziókban, álmokban, túlzottan is expresszív formákban jelenik meg. A műfaji és stílusbeli sajátosságok minden igyekezet ellenére is szabálytalanul, egymással is összekeveredve figyelhetők meg, igen gyakran az alapul használt anyag igen egyszerű, furcsa (zsákdaraboktól más meglevő művekbe helyezett kommentárokig és illusztrációkig terjed), a technika is könnyen hozzáférhető, ugyanakkor éppen ezért radikális újítások vagy egyszerűsítések gyakoriak. ● A hivatásos művészet a →primitivizmus, ritkábban a →folklorizmus keretében értékeli és utánozza eredményeiket. ● Amíg a képzőművészet, főként a festészet idevágó alkotásait világszerte számon tartják, bemutatják, rendszeresen feldolgozzák, e művészek irodalmi alkotásait nem sok figyelem övezte, noha gyakorlatilag minden naiv képzőművész rendszerint irodalmi alkotásokat (verseket, verses leveleket, önéletrajzi írásokat, műveihez kommentárokat stb.) is megfogalmazott. Mindez e művészi forma keretében a →szinkretizmus sajátos, önálló megnyilvánulásának tekinthető.
Irodalom:
Szabó J.: A naiv művészet problémái és a magyarországi emlékanyag (Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, 1970); Bánszky P.: Élő naiv művészet (Vság, 1972, 10.); Rózsa Gy.: A „naiv ügy"-ről menet közben (Kritika, 1973, 1.).
