flagelláns költészet
VIL3 190 | Kurcz Ágnessel közösen<latin 'ostorozó': anyanyelvű vallásos népi költészet a 13—14. sz.-i Itáliában, német és német-alföldi nyelvterületen. Bár az önostorozás már a régi keleti vallásokban is ismert volt, és a korai ferences mozgalomban már felbukkant mint a bűnbánat formája, a szűkebb értelemben felfogott flagelláns mozgalom 1260 körül keletkezett a pártharcoktól sújtott Észak-Itáliában, s hamar átterjedt Európa nyugati és középső részére; Németo.-ban a Geisslerliedek főként az 1349-es pestisjárvány után terjedtek el az önkorbácsoló zarándokok körében. Egyes városokban laikus közösségek alakultak meghatározott időre (általában 33 napra); tagjaik meztelen felsőtesttel, csuklyába burkolt fejjel vonultak egy másik városba, miközben a hivatalos liturgiától eltérő litániákat énekeltek, és bűnbánóan korbácsolták magukat. Később szelídebb formák között, kötött szertartás szerint tették ugyanezt, kijelölt helyen. A népi, polgári rétegek e mozgalmának a klérus hatalmát leginkább fenyegető „eretnek” vonása az volt, hogy az önostorozást a bűnök alóli feloldozásnak tekintették. Egy németalföldi krónika szerint a mozgalom Mo.-ra is kiterjedt. 1349-ben pápai bulla tiltotta be, de spanyol és portugál területen még a 19. sz.-ban is felbukkant; Goya festményen örökítette meg. ● A flagelláns költészet részben a korábbi zarándokdalokkal, litániákkal áll kapcsolatban, részben a flagelláns prédikációk ideológiáját tükrözi. Az itáliai mozgalom költői terméke az ekkor virágzásnak induló →'lauda. Nem kimondottan népi, bár strófafelépítése a ballada mintájára alakult. A Jacopo da Todinak tulajdonított latin himnusz, a Stabat mater dolorosa (’Állt az anya keservében’) az olasz flagellánsok körében keletkezhetett; egyik szakaszát átvette a mozgalom legfontosabb emléke, a Nu tret her (’Lépjetek ide’) kezdetű 14. sz.-i német liturgikus költemény. A másik 3 fennmaradt költeményben is találni konkrét utalásokat a kor eseményeire, pl. a pestisre. Az egyik kimondottan zarándokvers (Nu ist diu betfart so here, ’A zarándokút oly magasztos’), a másik segítségért könyörög Máriához (Maria muoter reiniu meit, 'Mária anya, tiszta szűz'), a harmadik Jézus életét beszéli el párrímes. litániaszerű refrént alkalmazó formában (Maria unser vruowe, ’Miasszonyunk. Mária’). ● A négy vers Hugo von Reutlingen ] 50 hexameterből álló krónikájában maradt fenn (Chronicon Hugonis sacerdotis de Rutelinga ad annum MCCCXLIX. 'Hugo, reutlingeni pap krónikája az 1349. évre'), aki az elevenen ábrázolt események közvetlen szemtanúja lehetett, s a mozgalomról sokszínű képet festett. Legfőbb érdeme, hogy a négy ének dallamát is megörökítette. ● Más krónikákban, aktákban is fennmaradtak énektöredékek, jobbára e négy költemény variációi. Ismerünk flamand és vallon változatokat, fordításokat; a német flagellánsénekek változatai szláv területeken is elterjedtek. ● Az itáliai flagelláns költészettel áll kapcsolatban legrégibb fennmaradt versünk, az →magyar Mária-siralom: latinból készült fordítás ugyan, de formája, alkalmazása, közönsége a laudákhoz közelíti. O (→vallásos dal, himnusz)
Irodalom:
P. Runge: Die Lieder und Melodien der Geissler des Jahres 1349 (1900); G. F. Collas: Geschichte des Flagellantismus (1913); L. Kern: Die Flagellanten (1930); A. Hübner: Die deutschen Geisslerlieder (1931); Mezey L.: Irodalmi anyanyelvűségünk kezdetei az Árpád-kor végén (1955); Zagadnienia Rodzajów Literarckich (195S. 205—206. o.).
